Tessék: korlát.

Reggel azt gondoltam, hogy kicsit túlpörögtem ezt a lábtörlő történetet, amelynek a végkicsengése az emberi korlátoltság lett.
Tessék, ez történt ma velem:

Munka után bementem a könyvesboltba. Nézelődni, nem konkrét céllal. Tehát ott nézelődtem, egy rakás könyv előtt. Én ezt úgy szoktam, hogy szépen sorban mindent végignézek egyszer oda és egyszer vissza. Felnéztem a könyvekről, és a könyvkupac másik felén ott állt szemben velem egy félisten. Nem viccelek! A férfi! Kezében Mikszáth: Tisztelt ház c. könyve, amit én is meg akarok venni. Köszönt nekem, és átjött mellém. Azonnal beszédbe elegyedtünk. Azonnal megvolt a közös pont. Charles Bukowski. Kiderült, hogy ő is ugyanazt az egy könyvét olvasta, amit én és ő is azért nem vett több regényt tőle, mert nagyon drága.
Azért elmesélem, hogy nézett ki. (Nem Bukowski, hanem a félisten.) Kopasz, kék szemű, két méter körüli magassággal. Keze szép, öltözete laza. És a hangja! Halk basszus.
Mikor megkérdezte nem ülünk-e be valahova tovább beszélgetni, kezdtem gyönyörűnek látni a világot. Persze, hogy mentem vele. Ő mondta hova menjünk. Pontosan odaültünk, ahol az előző emberemmel megismerkedtem. Máris zengtek az agyamban a fanfárok és ömlött a sok „paranemnormális” gondolat, a kozmikus rezgésekről, és a nem létező véletlenekről. Máris tudtam, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb nője.
Másfél órán át beszélgettünk. Úgy mintha hosszú ideje ismernénk egymást. Minden egyben volt. Megvolt Brian élete, Gyalog galopp, Woody Allen, József Attila, Popper még Michelangelo Piétája is. Még az is kiderült, hogy neki is az a kedvenc szobra, nem a Dávid. Nevettünk is nagyon sokat.
Egyszer csak két másodpercnyi csöndben, hirtelen megkérdezte tőlem, hogy mondták-e már, hogy milyen szép, beszédes szemem van? Azt hittem elájulok! Tavaly februárban, pontosan arról a helyről, ugyanez a kérdés hangzott el egy másik férfitől. Ennek alapján kezdem elhinni, hogy szép a szemem és nem érdekel, hogy ez lehet egy szokásos silány bók is.
Nem tudtam mit válaszolni, csak nyökögtem, hogy igen. Járt az agyam veszettül, hol lesz itt a hiba? Vajon készülődhetek ismét egy mellőzött szeretői státuszra? Vagy meleg? Vagy mi baja lehet? Nem létezik, hogy így találjak valakire, illetve ő rám, ennyire egyszerűen! Azt is elhatároztam, hogy nem hívom el azonnal magamhoz, visszafogom magam egy kicsit.
Kiderült minden. Az is, hogy elvált, van egy felnőtt fia. Egyedül él és nem is akar változtatni ezen egyelőre. (Hurrá! Nem kell neki bejárónő!)
Már meg is beszéltük, hogy hétvégén ráérünk, és kitalálunk valami jó dolgot együtt. Már elővettük a telefonunkat, hogy rögzítsük egymás számát, amikor megkérdezte a számára döntő fontosságú dolgot: kire fogok szavazni? Tehát: ül az ember, kezében a mobil, várja, hogy diktáljam a számomat, de még az egész művelet előtt ezt feltétlenül tisztáznia kell.
Néztem nagyot. Nem vagyok szívbajos, nem nagyon szoktam zavarba jönni, de lebénultam. Kérdeztem is rögtön, hogy ez egy ennyire fontos kérdés? „Mindennél fontosabb!” Jött a válasz. Egyszerűen nem akartam elhinni! Mondtam neki, hogy még az is lehet, hogy senkire. Erre letette a telefonját és rám nézett az átható kék szemével: „Elég, ha megmondod, hogy a Jobbikra-e?” Rávágtam, hogy: „na, rájuk semmi esetre sem!”
Erre szólt a pincérnek, kifizette a számlát és nagyon kedvesen megkért, hogy menjünk. Menet közben elmondta ugyanazt, amit én is gondoltam magamban. Azt hitte, hogy itt és most megtalálta, akit keresett, nem is akarta elhinni, olyan meseszerű ez az egész történet. Így azonban semmi esélyünk. Ő nem tud olyan nővel kapcsolatban lenni, aki nem elkötelezett radikális jobboldali. Elköszöntünk, hazajöttem.

Először nevetem. Sírni nem sírtam, annyira nem viselt meg a dolog. Dühös lettem.
Most itt vagyok értetlenül. Hogy létezik ez? Mi van ennek az embernek a fejében, hiszen alapvetően művelt, intelligens? Nem a jobbik miatt kérdés ez nekem. A kérdés: ha már annyira stimmel minden, ott van az elengedhetetlen szikra, ezt érdemes eldobálni politikai alapállás miatt? Persze jobb hogy ez kiderült, mert nyilván nem bírnám, ha az én ágyamba zsidózna valaki.

Ennyit a korlátokról. Én meg csak ámulok, hogy mik történnek velem!

Tudom ám azt is, miért történt ez? Rájöttem Valaki más lesz az én férfim. Figyelek nagyon. Jelet nem küldözgetek. Erről többet nem írok.

(Mellékesen: ma délutáni kalandom férfija egyrészt nagyon hasonlított az előzőre, akibe kicsit beledöglöttem, és még a neve is ugyanaz.)