Jaj!

Jaj, istenem! Miután jól kisírtam magam, megörökítem, hogy is volt ez régen ezzel a filmmel.

Mindig egyedül néztem éjjel, amikor az életemnek társa valahol volt. És aztán mindig ennél a jelenetnél ért haza. Tök mindegy, hogy éjjel egy óra vagy kettő volt. Már tudtam, ha jön ez a jelent, jön a férj is. Én éppen ötödször sírtam el magam, mikor a férj megérkezett nagy vidáman és megkérdezte: „cicukám, te megint ezt nézed?” Cicukám ezért soha nem tudta jól kibőgni magát ezen a jeleneten, mert a párja – megérkezvén a valahonnan – nekiállt pörköltet melegíteni, közben bekiabálni a szobába, mi történt ott ahol volt, majd a gőzölgő zúzapörkölttel beült a szobába, megjegyezvén, hogy ebből a filmből ő mindig csak ezt látja. Közben meg áradt a pörkölt szag a szobában.

Aztán itt ez a film. Ettől is lehet sírni. Sírtam is, pedig nem értek franciául. Mindegy, tudom miről van szó, meg különben is elég az embereket nézni, mert azok zsenik és szépek is.

Szép filmben, szép emberek. Jaj, istenem!