Renáta: Sehol se

Van ez az enneagram dolog. Jól hazavágott már egyszer.

Nem írom le, hogy mi ez, mivel megírták már könyvben, meg különben is. A lényeg, hogy nem hagy kibújni önmagamból. Tulajdonképpen jól összefoglalta nekem, amit eddig is tudtam magamról, és itt is megírtam némely részét fergeteges személyiségemnek, kínlódásomnak, örömnek. Igen ám, csak megoldás nincs! Senki nem mondja meg nekem – a tetves rohadt életbe! - hogy miként lehet, élnem, úgy hogy ne legyen bennem ez a maró hiányérzet. Egyébként ez úgy bennem van – az enneagram szerint – hogy kitörölhetetlen, megváltozhatatlan, tehát: együtt kell vele élnem.

Azt is megtudtam megint – amit már régen is pontosan tudtam – az ember szerepeket játszik, mert meg akar felelni és azt szeretné, hogy szeressék. Régebben ezt úgy fogalmaztam meg, hogy az ember csak alvás közben adja önmagát.

Én is úgy vagyok ezzel, hogy „szeretném, ha szeretnének, s lennék valakié”. Arra nem vágyom, hogy sokan szeressenek, de aki igen az úgy legyen! Ahogy én: akit én szeretek, az szeretve van!

Alapjában véve az emberek többségének véleménye csak önmagukból kifolyólag érdekel. Nem érdekel a régi ismerős, aki szerint „szélén állok mindennek”. (mi a lófaszt jelenthet ez?) nem érdekel olyan szempontból, hogy rólam mi a véleménye, inkább az érdekelne, hogy benne mi van? A jelenség érdekel, az ember nem. Emberként nagyon kevesek érdekelnek, és akik érdekelnek, azoknak valamilyen szinten szeretnék megfelelni. Vigyázok rájuk, figyelek erősen, hogy ne bántsam őket, ha lehet, segítsek nekik.

Jól megrágva ezt a dolgot, meg kell állapítanom, hogy Buddha mester tanításait követem, ha nem is tudatosan sikerült ez így, hanem a túlélésem miatt önkéntelenül is rátértem a közömbösség útjára. Azaz nincs bennem indulat a furcsázókkal szemben, nincs bennem gyűlölet. Közömbösek számomra. A buddhai közömbösség nem azt jelenti, hogy lépjünk át a másikon, de azt mindenképpen, hogy felesleges indulatokba ne hajszoljuk magunkat és fogadjuk el, hogy mindennek oka van. No, így már csak háromezer-ötszázhuszonnégy reinkarnációm lesz és irány a Nirvána!

Összefoglalva az egészet: rendben vagyok, ahogy mindenki rendben van, a maga szintjén. Mindenki azért olyan amilyen, mert hozza az okokat. Annyira rendben vagyok, hogy még okos dolgokat is csináltam a héten. Úgy értem, hogy olyan ügyekben jártam el okosan, ami kizárólagosan racionális gondolkodást igényel, és mindezt köszönhetem a költözködésnek. Rákényszerülök az ésszerű gondolkodásra. Nem szeretem, de azért baromi büszke vagyok magamra.

Annyira rendben vagyok, hogy tegnap sírtam is. Ez meg már szinte hiányzott, hiszen számomra idegenszerűen valamiféle stabilitást tapasztaltam önmagamon, Már-már kezdtem megijedni, hogy elhagynak az érzelmeim és akkor mi lesz velem, mikor eszem sincsen.

Annyira rendben vagyok, hogy most például nagyon pocsék a hangulatom, iszonyú a hiányérzet bennem - de, mint az enneagram megmutatta ez velem jár, tehát csak így tovább.

Már megint nagyon mennék a hegyre, a hidegbe, hogy fújja a szél a hajamat és legyen is ott velem valaki. Aztán majd lejövünk és lehet, hogy megkeressük ketten azt, ami annyira hiányzik nekem. Egyelőre mindez reménytelennek tűnik, de mivel még a vágyaimtól nem szabadultam meg a buddhizmus útján, még az is lehet, hogy elém dobja az élet ezt az egészet. Miután lejövök (lejövünk?) a hegyről, csónakban evezgetek a Tao folyóján, ahol lesz egy kis sziget, ahol kikötök és majd örvendezek, mert megtaláltam.

Annyira rendben vagyok, hogy amikor ennyire rendben vagyok muszáj írnom ide valamit, ami közelről sem tárja fel mi is a bajom, de ezzel együtt ezt így gondolom, ahogy leírtam. Ilyenkor itt pótcselekszem, azért, hogy ne sírjak.

Hej, de nagyon rendben vagyok!

„Csak a szerelem eleven elemem / valahol elveszett / veszettül keresem /sehol se talállak tégedet életem.”