Na, végre! Lehet buktatni alsó tagozatban! Meg lehet osztályozni is! Az a szerencse, hogy van választási lehetőség iskolák közül. Az meg a kevésbé szerencsés, hogy sok jó iskola megfizethetetlen.
Nem értek hozzá, azért írok róla (lásd: részecskegyorsító), hogy miként kell gyereket tanítani. Ahhoz végképp nem értek, hogy kisiskolásokat hogyan kell megtanítani írni, olvasni, számolni. Félve feltételezem, hogy nem fogja szebben kerekíteni a cicabetűt a hatéves, attól, ha egyest kap. Tanulja meg a büdös kölyök, hogy az élet kemény, az életben is megmérettetik és fel kell erre készülni?! Azt hiszem, elsősorban írni kell megtanulni, és olvasni, nem az életre készülni. Felhívnám a figyelmet, hogy a gyerek él – már eleve. Szóval az nem úgy van, hogy beül az iskolába és onnantól kezdve készül az életre. Ha jól tudom, már a magzat is él. Olyannyira, hogy az ő jogairól ideológiai viták is folynak.
A poroszos iskolafelfogásról van személyes élményem is. A lányom egy évig nem rajzolt, mert harmadikban hármast kapott egy almára. Nagyképűen hangzik, de így volt: másképp látta az almát, mint a tanító néni. Puff neki! Hármas. Következmény? Nem rajzolta le soha többet az almát ő, aki egyébként kifejezetten tehetséges kezű és látásmódú ember. Már az oviban is az volt. Az apjától örökölte.
Saját élményanyagom is van. Igaz nem kisiskolából, mert én nem voltam tehetséges, viszont pont úgy rajzoltam az almát, hogy megkövetelték. Tök ötös tanuló voltam. Aztán hetedikben per heccből csupa kettes. Lázadtam. Nanehogymá’ jeles tanuló legyek! Nem figyelt erre senki sem, de voltak osztályzataim.
Elérkezett a középiskola. Jó tanuló voltam. Kettes magatartással. Intőm nem volt. Meg is buktam. Félévkor tornából. Következmény? Szólt az osztályfőnök, meg a tornatanár, hogy ez így nagyon vagány, meg értik, amit teszek, de ha év végén megbukok, osztályt kell ismételnem. És mi történt? Nem volt büdös kölyök tanulja meg a magyarok istenét, meg készüljön fel az életre, hanem párbeszéd folyt. Megegyeztünk, mi kell a ketteshez és azt teljesítettem. Mennyivel lennék több, jobb, okosabb ember, ha akkor megbuktatnak?
Történelemből is megbuktam. Csak tornából és történelemből nem voltam jó. (Történelemből azért ötösre érettségiztem, de az isteni kegyelem volt.) A történelemmel meg az volt a helyzet, hogy nem értette még a tanár, hogy mit kell velem kezdeni. Fiatal volt. Tudta ezt és utamra engedett. Harmadik félévkor megbuktatott, év végén nem. Azt mondta, hogy békén hagy, tegyem, ahogy tetszik, különben sem nézi szívesen az arcomat még hosszú ideig, így tovább enged negyedikbe, aztán majd érettségizzek, ahogy tudok. Szerintem egyrészt személyes kudarc voltam neki, másrészt, ő is tudta: azzal, ha megbuktat, nem tanulok semmit. A beszélgetéssel viszont partnerként kezelt és a kezembe adta a felelősséget – úgysem bírtunk volna egymással, hát tessék neked szabadság, kezdjél vele valamit! Így volt.
Én nem voltam egyszerű eset, a lányom sem.
Mi van azokkal a gyerekekkel, akik másképp bonyolultak? Akiknek pont fél év, vagy egy év kellene ahhoz, hogy szépen rajzolják a bögre betűt vagy értésék, amit olvasnak? Tényleg büntetni kell őket? Egyáltalán: hogyan játszódik le egy kisiskolásban, ha megfosztják az amúgy is nehezen megszokott osztályközösségétől, bekerül egy újba, csak azért, mert lassabban olvas, vagy nem jól ábrázolja a cosinus függvényt a koordináta rendszerben – másodikban? Ettől kedvet kap? Ettől gyorsabban tanul, főleg hatékonyabban? Kétségeim vannak.
Ott vannak a jó tanulók. Én általánosban. Vajon tudják a pedagógusok (biztos sokan tudják közülük), hogy a kislányok erős megfelelési kényszerből jótanulók? Azt tudják-e, hogy ettől sokuk szorong? Ebben a korban még a kisfiúk nagy része, hajlamos ösztönből ellenállni a szorításnak, s nem érdekli őket, ha hármast kapnak. Ahogy remélhetőleg a normális szülő sem omlik össze, ha nem kitűnő tanuló a gyereke.
Egy szó, mint száz. Remélem, sok igazi pedagógus van az iskolákban, főleg az alsó tagozatban. Ott minden eldőlhet. Remélem kevés tanító néni van, aki előírja, hogyan kell almát rajzolni, és még kevesebb, aki buktatni fog.
Részemről nem osztályoznék alsó tagozatban. Persze úgy egyszerűbb az értékelés, csak éppen semmit sem mond, viszont könnyen kategorizálhat egy gyereket. A szöveges értékelés hatékonyabb lehetne, ha arra fektetné a hangsúlyt, amit a gyerek tud, és nem arról szólna a szöveg, amit nem tud. Amit nem tud, azt kell neki megtanítani. Erre van a pedagógus, akinek az értékét – nem osztályzatok mentén – az mutatja, hogy meg tudja-e tanítani, azt a büdös kölyköt írni, olvasni? Az alma rajzolását meg ráhagyja a gyerekre.
Talán az lenne a legfontosabb, hogy a kisgyerek akarjon minél többet megtudni a világról, szeressen iskolába járni, ne fájjon a hasa indulás előtt. Milyen szép lenne, ha már egész kicsiként is lehetne önálló véleménye, esetleg látásmódja! Ha így lenne, talán kevesebb kockára lenne szükség, amibe a gyerekeket bele kell préselni. Kockára egyébként mindig lesz igény. Kockák nélkül nem lehetne flottul irányítani. Kockák nélkül hogyan lehetne magasabb arányú a választási részvétel egy hónappal a voksolás után, mint valójában? Semmi kétségem, viszont, hogy a szavazáskor nagyon sokan szép szabályos ikszeket rajzoltak a kis négyzetbe. Ők az almát is úgy rajzolják, ahogy azt elvárják tőlük. Önállóan meg egyáltalán nem rajzolnak. Almát sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése