A nyúlon túl

A hétvégém egy része azzal telt, hogy időről-időre elmagyaráztam, azt, amit előzőleg mondtam. Hogy unom már ezt! Azt hiszem be is fejezem. Van két-három ember körülöttem, aki nem akar mögöttes tartalmat látni abban, amit mondok. Velük továbbra is nyitott leszek, és beszédes. Egyébként pedig visszavonulok, előveszem a süniruhámat és szúrni fogok. Nincs nekem erre energiám!

Kicsit elszomorít, hogy olyan nagy attrakció, ha azt mondom, hogy ezt vagy azt így, vagy úgy látom és még alá is támasztom. Ennél már csak az nagyobb csoda, ha netán hozzáteszem, hogy viszont régebben ugyanezt a dolgot másképp láttam, de ezért, meg amazért megváltozott a véleményem.

Rengeteg energiám van abban, hogy itt tartok, és bármennyire is morgok sokszor, mégis azt gondolom, hogy jó úton vagyok. Külön úton. Ezt is mondta nekem valaki a hétvégén. Igazából az nekem a furcsa, hogy a többség nem külön úton megy. Mikor erről beszéltem valakinek, teljesen megdöbbent és rögtön arra gondolt, hogy valami bűnös, szélsőséges útra gondolok. Dehogyis! Szélsőséges vagyok én? Bűnös? Dehogy vagyok! Mégis az olyan ijesztő, ha valaki szembe megy, vagy párhuzamosan, de semmi esetre sem a tömegekkel. Azt meg kevésbé veszik észre, az ilyenekkel kapcsolatban, mint én, hogy időtől időre én is csatlakozom. Olykor beevezek mások folyóágára, mert jó ott is nekem. Kell a visszajelzés, kell a vélemény és kell, akivel egyetértek, vagy velem ért egyet. (Sokszor azt érzem, könnyebb lenne tömegekhez csatlakozva menni. Nem olyan vidám dolog így lenni, ahogy én.)

Azon is elgondolkodtam, hogy tényleg óvatosan kell bánni az önismerettel. Kicsit megrekedtem. Most azon agyalok, hogy az egész önelemzést, a saját reakcióim és gondolataim vizsgálgatását leginkább a külvilág okolja. Hiszen onnan kapok néha ragacsokat, amik miatt azonnal mikroszkóp alá teszem önmagamat. Szerintem ez elég ellentmondásos. Így ebbe most belezavarodtam kicsit. Mások is a külvilágból kapják a reakciókat, csak nem biztos, hogy abból önmagukat akarják megismerni. A külvilágot sem akarják érteni. Ők jól elvannak a meggyőződésükkel. Valaki egyszer így mondta: őket nem kell meggyőzni, ők meg vannak győződve. Jó nekik.

Tehát új stratégiát dolgoztam ki. (nem lesz belőle semmi, mert nőként baromi rossz stratéga lehetek, de azért megpróbálom) Az „A” terv a következő (miután én és Sir Galahad ,az éj leple alatt kirontottunk a nyúlból): azoknak, akiknek nem kell elmagyaráznom amit, beszélek, továbbra is nyitott maradok, a többiekkel meg majd beszélgetek az időjárásról. Van „B” terv is: elvégzek egy felsőfokú magyar nyelvtanfolyamot, mert az is lehet, hogy nem tudom kifejezni magam az anyanyelvemen. Például, ha azt gondolom, hogy valami, vagy valaki szép, akkor azt úgy mondom: szép vagy, illetve szép ez a valami. Ezzel azt akarnám kifejezni, hogy valami a számomra kellemes látvány, jó ránéznem, örömet okoz nekem. Vagy: azt érzem, hogy szeretek valakit, akkor ezt mondom: én szeretlek. Esetleg: szeretlek. Ez azt jelenti: hogy. Hogy? Nem tudom másképp. Amit tudok az a negatív magyarázat, azaz ez nem azt jelenti, hogy vegyél nekem bundát, fagyit, kiflit, autót. Nem azt jelenti, hogy akarok valamit. Ez azt jelenti, hogy jó vele lenni. Szó se róla: nehéz így beszélgetni. Ezért az új stratégia.

Hétvégén már elfáradtam attól, hogy a saját értelmező szótáram legyek.

Most meg kezembe került egy könyv, miután a kádban ülve eszembe jutott a fenti remek ötlet a jövőbeni kommunikációmról. Ettől meg csapdába estem és itt állok a nagy tudatlansággal. Ez van a könyvben:

„Bennem kevesebb a félelem, attól, hogy ha nem viselkedem előírt módon, akkor nem fognak tisztelni, vagy azt hiszik, különc vagyok. Mivel tehát normális körülmények között bennem nincs meg ez a szorongás, ezért egyfajta nyitottság jön létre.”

Na, ki mondta ezt? Semmi esetre sem szélsőséges és bűnös ember, pedig, mint látható külön úton (is) jár. Ezt a Dalai Láma mondta.

Összegezve: jómagam is eljutottam a nyitottság egy bizonyos szintjére (hozzátéve, hogy elég sok dolgot nem pakolok ki magamból, ritka kivételektől eltekintve), és most ezt akarom bezárni, mert nem tudok vele mit kezdeni, mert valahogy az emberek egy része nem érti a szavakat, vagy engem, vagy önmagát, vagy esetleg semmit.

Alapjában véve, csak kevesek véleménye érdekel velem kapcsolatban. Azt hiszem, nekik nem kell megmagyaráznom önmagamat. A többiekkel meg miért is kellene megértetnem magam? Ők már meg vannak győződve! Itt a megoldás! Meg ott feljebb. A stratégia. Az „A” terv. (miután kirontottunk a nyúlból)