Tagnap elemzés alá vetettem magam. Hajnal egyig tartott. Segítségem is volt, köszönet neki! Kevéske sör és kesudió, valamint egy barátnő társaságában tegnap este fényre derültem, mint múlt héten vasárnap a haza.
Okos vagyok. Kétségtelen. Ez tegnap óta mindennél világosabban látszik, habár az este egyik legfőbb kérdése volt: érdemes - e fejlődni? Nem jobb-e tudatlanak maradni? Nem azt látjuk-e magunk körül, hogy a tudatlanok megtalálják a boldogságot? Már ez a kérdésfelvetés is közhely, éppen ezért eléggé igaznak látszik, hozzátéve egy újabb örökbecsűt: „mondta valaki, hogy boldognak kell lenni?” Nem. (A rohadt életbe!)
Beszélek inkább – lehetőleg közhelyek nélkül – fergeteges szellemi képességeimről. Nyilvánvalóvá vált, hogy pontosan látom, mit csinálok? Tudom, hogy mibe másztam bele, tudom, hogy ettől nem mindig érzem jól magam, és azt is tudom, hogy az objektív körülmények milyen alternatívákat tesznek elém. Tudom, hogy másodszor tértem le egy folyó elágazásán, igaz, ami igaz ez kevésbé hordalékos. Tudom, hogy mi lenne az ésszerű cselekvés. Tegnap este még arra is kaptam választ, hogy miért teszek mást, mint amit az ésszerűség diktálna. Ez megint olyan, amit nem írok le, pedig sokkal, sokkal érdekesebb lenne, mint ez a kicsit mellébeszélős, elfedős értekezés elmeállapotomról.
Tehát: mindent tudok. Egyet nem tudok: mást tenni, mint amit teszek. Egyébként nem is teszek semmit. És ha ezt jól kiforgatom, akkor eljutok a Vu-vej filozófiájáig és jól belemagyarázhatnám a lehetetlen hozzáállásomba, hogy íme: erről ír a Tao! Vu-vej. Nem cselekvés. Lám mennyire bölcs vagyok, mert hagyom, hogy az új folyóágon sodródjak! Azért azt elárulom, hogy szó nincs itt Lao-ce mester bölcseletéről. Nálam ennél sokkal prózaiabb a dolog, viszont mennyire okos vagyok, hiszen a nem cselekvésből kihozhatnék valamit, ha már felismertem. Egyetlen dolgot kellene tennem: úgy nem cselekedni, hogy a nem cselekvésemet vágy nélkül tenném. Itt bekapcsolódhat rögtön Buddha, a hülye vágy nélküli felfogásával. Jó, nem hülye Buddha, ez csak olyan kis emberi piszok volt tőlem. Hülyézzük le, amit nem értünk, vagy nem tudunk megtenni, mert gyengék és tudatlanok vagyunk! Szóval Buddha is rendben van. Szeptemberben jön a Dalai Láma, majd biztos megköszöni ezt nekem. Személyesen, mert ott leszek, ha még itt leszek.
Tegnap nemcsak állapotértékelés történt, hanem fejlődésem kicsiny csírája is megmutatkozott. Ezt sem fogom leírni, mert ez is titok, pedig ez is nagyon érdekes lenne. A köznek (mekkora köz van itt!) ennyi is elég: van még bennem lehetőség. Mire? Ezt még nem tudom.
Kedélyeskedem itt, miközben távolról sem vagyok nagyon jó állapotban. Azt is tudom ám – mert nagyon okos vagyok – hogy mindezt én okozom magamnak, úgy hogy nem csináltam semmit. Állapotom keletkezett. No, itt a nagy kérdés: miért? Ezen kérdést feltettem már másnak is, persze nem tudja a választ, és nem is tudhatja.
Kanyarodjunk vissza kicsit az őseredetihez: semmi nincs ok nélkül. (Buddha, ugyebár) Az ok egyrészt én vagyok, ez egyértelmű, de kellett ehhez más is. Nem hibásak vagyunk, hanem okok. Maradva még a bölcseletnél, amit időről-időre megismétlek itt, már csak a tudásnak az anyja miatt is. Kiragadva a négy nemes igazságból a harmadik fokozatot: „Ha megszűnik a vágy, megszűnik a szenvedés.” Ha rajtam múlna, én ezt kiradíroznám, mert nem akarok vágyat megszüntetni. Különben sem szenvedek – ez talán túlzás lenne. Tegnap mondjuk sírtam kicsit, meg nem akartam élni, meg ilyenek. (Újabban a péntek ennek jegyében telik) Ez nem szenvedés, hanem létállapotom egyik pólusa. Tudom ám azt is, és még értem is (mert okos vagyok), hogy mi a buddhista közömbösség? Lehet, hogy legalább addig el kellene jutnom, még e földi létben? Nem tudom elképzelni.
Vágy nélkül nem akarom ezt az egészet, amit életnek hívunk – bocs, Buddha!
Merthogy nemcsak okos vagyok, hanem széleskörű a műveltségem is, előkapok egy másik okosságot amivel, sokkal inkább tudok azonosulni, és megnyugszom, majd konstatálom, hogy nekem van igazam, a buddhisták ellenében. (Ronda dolog, hogy más gondolatát használom ehhez, de egy hibám nekem is lehet.) Oscar Wilde így gondolja: „A vágyak megszüntetésének egyetlen módja, ha megéljük őket.” Hajrá! Nosza!
Na, ugye hogy mindenre lehet találni valamit! Így még találtam egy József Attila sort is: „Nem találok szavakat magamra!”
Ilyenekből sokat tudnék még írni, de már unom, hogy megint homályosítok, és nem arról szövegelek, ami igazán érdekes lenne. Önmagában az is érdekes, ahogy itt ülök és ömlik belőlem a sok, szinte összefüggéstelen mondat, miközben két kérdés tombol bennem és még valami nagyon izgalmas: a vágyaim. No, emberek ezekről sosem fogok írni! Ha van valami, ami színes, izgalmas és érdekes lehet bennem, azok pont ezek a titkolt dolgok.
Vágyakat csak személyesen közlök, akkor is óvatosan. Mert félek. Mitől? Ez is titok. Ennek közlése csatolmány a vágyak felfedéséhez. Azaz, aki megismerhet valamit titkaimból, kaphat bónuszként a félelmeimből is.
Mert én nemcsak okos vagyok, hanem borzalmasan bonyolult is. Azt hiszem. Nagyon sok is vagyok. Azt hiszem. Annyira sok vagyok, hogy adnék magamból. Akár részeket is, annak ellenére, hogy egyben sokkal érdekesebb az egész. Mit nem adnék, ha az érdekes helyett más jelzőt használhatnék itt önmagamra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése