Á! Nem őrültem ám meg! Ma például csak egyszer hallgattam meg a Nothing Else Matters-t. Jó, jó, az Unforgiven II százegyszer szólt ma. És akkor sem vagyok őrült, ha nyilvánvaló, hogy jin-jang fixáltságom van, és még akkor sem, ha kifejezetten kívánom, hogy Csernus leüvöltse a fejem.
Ezt kibontom, csak hogy normalitásom teljes bizonyosságot nyerjen. Elolvastam ismét Csernus könyvét. Nem írnám le ide, hogy jelen helyzetemről miket gondol ő, és ebben a helyzetben mi vagyok én, szerinte. Viszont rájöttem, hogy Csernus is általánosít, ahogy én is, és valószínűleg mindenki, aki ismeretlen emberek viselkedéséről ír, beszél. Csernussal sok dologban vitáznék, és ez nagyon új jelenség számomra. Valahogy nem érzem minden gondolatát egyedüli nagy igazságnak, ahogy eddig véltem. Tévesen. És merem ezt úgy tenni, hogy én mégiscsak nő lennék, és én nőként éltem át különböző dolgokat férfiakkal. Ezt a szempontot ő sosem fogja látni, ahogy én sem a férfi pszichiáter szempontját.
Sok mondandójával egyetértek. Nagyon sokkal. Például: az ember akkor van harmóniában, ha az érzelmi és értelmi lénye is megfelelően működik. Egyensúlyban van. Hozzáteszem, hogy ma jöttem rá, én négy éve tudatosan ezen dolgozom. Csernus nélkül, magamtól jöttem rá, hogy az áhított stabilitás csakis a test-lélek-szellem harmóniája által érhető el. Csernus nem beszél a testről. A jóga igen.
Nem hagyom ki, hogy abban is igaza van, hogy a férfiak érzelmileg pocsék állapotban vannak, és azt sem hagyom ki, hogy van kivétel és van kiút is. A nőkről….hagyjuk. Szerintem a nők érzelmeivel is gond van.
Hogy ne legyek általános megmutatom, mi van velem. Velem is biztosan gond van. Ábrázolom:
Van ez a jin-jang dolog. Mondjuk, ez vagyok én. A sötét, női oldal az érzelmeimet szimbolizálja, a világos, férfi oldal az értelmemet. (No, erről sokat nem fogok írni.)
A körön belül ütik egymást. Az értelmem nagyon okosakat mond nekem. Pontosan tudja, mit kell csinálni. Komolyan és ésszerűen érvel. Egyetlen gondom van vele: nem az én világom. És akkor ezt megneszeli az érzelmi lényem és ráront az eszemre: nehogy már elnyomj engem!
Erre ésszerű válasz érkezik: az ember mégiscsak gondolkodó lény, tessék ennek megfelelően viselkedni! (Mellékesen: a viselkedésem nagyon kontrollált, fegyelmezett) Az érzelem meg kiabál: hiszen ez olyan jó érzés, kellemes fizikai tünetekkel, viszonylagos általános jókedvvel!
Értelemszerűen cselekedve a következő történne velem: megfelelnék az általános erkölcsnek, úgy hogy senki nem tudja, hogy megfelelek, mivel a nem megfelelésemet sem tudja senki. Nem vívódnék, és nem aggódnék, hogy vajon mi van a valakivel? Hideg fejjel döntést hoznék és búbánatos arccal, az öröm szikrája nélkül, fizikailag élve, lelkileg lepusztulva végezném a napi tevékenységemet, ahogy teszi ezt mindenki.
Érzelemszerűen élve: folyamatos kérdőjelek, állandó kétség, hogy az én remek kis érzéseim vajon nem ártanak-e másnak, netalán még jót is tesznek-e? Ennek ellenére, vagy éppen ezért: általános mosoly, fizikailag is megtapasztalt létezés, életkedv, reményteljes várakozás, az odaadás öröme. Nekem jót tesznek az én érzelmeim.
Isteni szerencse, hogy a bennem folyó jin-jang birkózást én irányítom, és nem is nagyon izgulok a meccs kimenetele miatt. Az érzelmeim földhöz vágják, azt a legyengült kis eszemet.
Van már tapasztalatom, ezért edzem a túlfejlett, elhízott érzelmi lényemet, hogy krízis esetén, elegánsan visszahúzódva adjon teret az értelemnek, nehogy én is padlót fogjak.
Most jól vagyok, akkor is ha zaklatott vagyok, és kétmillió-hétszázezer kétségem van, és kicsit félek is. Ennél az egész irománynál sokkal izgalmasabb dolgok történnek bennem, és nem fogom ide leírni, meg máshova sem. Egyszer elmondom valakinek.
Remélem nem az lesz a végkifejlet, hogy Csernus hallhatja tőlem a titkot! Tuti, ha másképp nem, pontozással kifekszik tőlem.
Vitatkozni Csernussal? Hát, éltek jelentős emberek a történelemben, a pszichológia története is ismer valódi zseniket, sőt a magyar pszichológia története is. Csernus nyilvánvalóan nem tartozik ezek közé. Az élők közül Pléh Csaba viszont egyértelműen igen, és pl. Selye János, a stressz felfedezője régebben, pusztán ezzel az ötletével. (Persze örömmel megjelölök neked a szakma kiválóságai közül vagy 50-et, és vagy 200 zseniális művet, amiket érdemes mélyebben áttanulmányozni.) De még Pléh Csabával is vitatkozni kell, mert nem birtokolja magát az igazságot. Még ha létezni is ilyen fenomén, akkor sem birtokolná. Ráadásul nem is létezik. Ötletelősdi folyik a világban még az egzakt tudományok területén is. Gravitont látott már valaki, vagy W+-0 vektorbozont? Hát még az olyan területeken, mint a pszichológia. Olyan szégyenről, mint Freud elképzelése az álmok szerepéről, amit egy kótyagos fejű filozófustól vett, egy az egyben, nos, eléggé siralmas. Majd 50 éven át élt a gondolat és hatott, amíg végleg kimúlt. (Jung és Adler még nála is légbőlkapottabb és fantasztább, legfeljebb Reich tud felmutatni tudományos értékű részeredményeket.) Nem, hogy igazságokat, de még féligazságokat vagy komolyabb hipotéziseket sem képes legyártani a pszichológia. A tudományt úgy egészében áttanulmányozni, eredeti művek, kísérlet leírások és némi értelmezés formájában ugyanakkor elengedhetetlen. A legszerencsésebb persze még alapabbról indulni, úgy mint az etológia, mert az állatoknál még tisztább minden. A testi vágyak nyomában járó cselek és ügyességek, amiket mi rafináltságnak, okosságnak nevezünk. Az érzések meg egyértelműek.
VálaszTörlésA harmónia, ha valami ideális állapotra gondolunk, akkor az nem létezik. Ha egyfajta, nem túlmisztifikált, ölég jó állapotot képzelünk el, akkor az létezik. Hogy mennyire szükséges kergetni, illetve, hogy kinek milyen hangsúlyok a megfelelőek, az elég széles határok között mozoghat. Van, akinek a testiség rendkívül fontos. Azon belül az evés, a szex, az ivás, egyéb hallucionégnek, sport (adrenalin), punnyadás, vizuális / hang élmények hajszolása stb. ami markánsabban van jelen a szükségletek halmazában. Lélek, mint tudjuk, nem létezik, de közösségi élmények (mi együtt, egyetértően erősek vagyunk és hangosak), ugyanez kisebb baráti csoportban, szeretetéhség, azon belül általános közimádat, feltűnés és ámulat, heves szerelem, átható szeretetérzés valós. Ugyanide tartozik a biztonság melegsége (’az most a főisten, azt imádják’), a családhoz, csoporthoz tartozás bizsergető, langyos érzése, a gyengédség, az önbecsülés, a magabiztosság, a motiváltság, a sikeresség, a fölény, a hatalom mámoros érzése. Itt is, kinek melyik, milyen keverési arány a legmegfelelőbb, ami az ő habitusához leginkább illik. Fölösleges általánosságokban gondolkodni, sőt: veszélyes, káros. Egy ember meglehetősen gyorsan kiismerhető, célzott kérdésekkel megfejthető, hogy mi nevezhető nála harmóniának, ha már ragaszkodunk ehhez a kifejezéshez, és örülünk a kétirányú mondatoknak. Ha nem ragaszkodunk, akkor helyesebb illeszkedésnek, kongruenciának, beállítottságának legmegfelelőbb keverési aránynak nevezni.
Priscus33
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire eltérő elegye az egészséges az egyes egyénekre nézve. Aztán ott van az, amit én szellemi szükségleteknek nevezek, és amire valamilyen formában mindenkinek szüksége van. A legtöbbeknek persze nem többre, mint sablonos tudásra, pár dátumra, névre, esemény-tudásra, alapvető matematikai ismeretekre, és egyéb vackokra. Nem túl sokra. Másnak egész készletére a lexikális tudásnak. Számomra ez még szintén semmis, értéktelen holmi. Nagyon kevesek igénye az önálló gondolkodás, gondolat konstruálási, alkotási funkcionalitás, erős kritikai felhanggal. A legtöbb ember ennél sokkal inkább alap szellemi szinten mozog. Igényük nem terjed túl a tisztaság, rend, fegyelem, derékszög-párhuzam szintjén az esztétikában. Szeret bájos jeleneteket látni, romantikusat, vagy a hatalom megvalósulását, hősiest. Közben valaki szeretne lenni, amit azonosít a pozícióval és a vagyonnal. Mindezzel csupán azt akartam mondani, mennyire komplex kép tárul elénk az általad harmonikus test-lélek-szellem hármasának nevezett játékban. Önvilágámítók vagyunk mindannyian, így nem az számít, ami van, hanem amit képzelünk. Mindenki becsapja önmagát, mi már csak ilyenek vagyunk. A purizmus egy félreértés. Persze, ha és amennyiben valóban igyekszünk a valóságra, akkor távolabb kerülünk a mesevilágtól, a konfliktus a mások által bennünk látott és az általunk elképzelt között nem lesz annyira éles. Ha pedig komolyan vesszük magunkat, eredményesek is leszünk, ami fordítottan tüntet föl irreális színben bennünket mások előtt, és ezt sem könnyű kontrollálni.
VálaszTörlésHogy a férfiak pocsék állapotban vannak, ilyen baromságot még nem hallottam. A szőkék, vagy a barnák? Esetleg a kopaszok? A fiatalok, az öregek, a városiak, a vidékiek, a vidéki lovászfiúk 23-25 éves korosztálya, akiket hetente legalább egyszer megrúg egy póniló? Ne vicceljünk már, kérem szépen. A válság kétségtelenül kihat az emberek idegi állapotára. A családfenntartókat jobban megviseli. Nehéz függetleníteni magunkat otthon a kereseti viszonyaink változásától. De hogy ettől pocsék állapotba kerülnénk úgy am blokk? Hát ez vicc, és annak is elég gyatra.
Priscus33
Az értelem és érzelem harc, amit leírsz, nos, az pontos, de nincs is vele semmi gond. Valójában úgy működik, hogy az első reakció mindig érzelmi, aztán jön – ha van ideje – az értelem, ő azonban már csak indokol, döntést nem hoz. Soha, senkinél. Left brain is for reasoning only. Nem választanám ugyanakkor külön az érzelemszerűt az értelemszerűtől, mert vívódás (ott mérlegelésnek hívják), vergődés (indoklás a másik neve), utólagos megbánás és bűntudat (kontroll és tanulás) mind a két módon létezik. Valójában pedig sajátos vegyülékei vagyunk az érzelmeknek és az értelemnek, nálam túlteng a racionalitás, nálad az érzelem. Valószínűleg ugyanazokat gondoljuk / érezzük végig mind a ketten, csak te nehezebben éled meg, neked jobban fáj. Én ellenben még egyfajta fanyar örömöt is érzek, ha elcsesztem valamit, mert olyan tanultam ezáltal az utólagos kiértékelések során, ami tudásra talán enélkül soha nem tettem volna szert. Te is a hatást vadászod, csak a tudattalanság azzal a kellemes jóérzéssel tölt el, hogy őszintén teszed, miközben pusztán nem tervezetten. Jót tesznek neked az érzelmeid? Talán. Megsínyled pillanatnyilag és a környezeted is. Gazdagodsz mindazonáltal. Megérte? Attól függ, milyen károkat okoztál szeretteidben búskomorságoddal, keserűségeddel, vagy bármi egyéb következménnyel (már ha léteznek következmények), ami érzelmeid mély átélésével okoztál. Az élet egyik legfontosabb dolga a felelősség. Annak vállalása. A legtöbben csak szűk családunk és munkánk iránt tartozunk teljes felelősséggel, főnökként a beosztottjainkért és a munkájukért. Politikusként posztunktól függően, vallási vezetőként meg… Nácinger nem vállalja vitatható múltját, nem érzi a súlyát a pedofil bűnözők megfékezésének, nem hisz egyáltalán a földi igazságszolgáltatásban. Aggályos az effajta hozzáállás, és jogsértő is természetesen. Kant ugyan téved az emberben natív módon meglévő erkölcsi felelősséget illetően, de csupán annak természetére vonatkozóan. Nem natív. Tanult. Kigondolt. Félelem alapú.
VálaszTörlésHogy jó dolgok készülnek történni veled, ahhoz még egyszer: sok sikert!
Priscus33
Szerintem félreértesz.Amit teszek, ha érzelemtől vezérelten teszem is, mindig átgondolt. Azt nem hiszem, hogy az érzéseinket befolyásolhatjuk. Jómagam törekszem rá, hogy jól elemezzem az érzéseimet és ne csapjam be önagamat (mást meg pléne ne), mikor teszem, amit teszek.
VálaszTörlésA biztonság melegsége is félreértés. Szerintem a biztonság csakis bennünk van. Amit a külső adhat, az ingoványos, nem tagadva, hogy szükséges annak a tudata, hogy van miből élni, van kivel élni és van hova tartozni. Ez mindegyik bármikor dőlhet. Talán önmagunk lehetünk biztosak, önmagunknak.
Lehet, hogy számdora nagyon sekélyes, de én még most tartok ott, hogy megkérdőjelezzek, általam ikonnak tartott embereket. Igaz évekkel ezelőtt Popper kötetét már földhöz vágtam. Biztosan szánalmas, Csernus számomra hiteles, bár most úgy látom, hogy egyáltalán nem megkérdőjelezhetetlen. Szerintem ő pont azért provokatív, hogy kérdőjelezzék meg. Minden esetre gondolkodtat, és ezzel sokat tesz.
Érzelmeink irányítása vagy úgy néz ki, hogy eleve tartózkodunk bizonyos érzelmektől vagy személyektől vagy eseményektől vagy esélyes eseményektől, vagy pedig visszakozunk, amikor már benne vagyunk. (Az utólagos okoskodást nem veszem ide, mert az nem az érzelem megnyilvánulásakor szól közbe.)
VálaszTörlésA külső biztonság meg szintén olyasmi, amiről csak azt szeretnénk hinni, hogy ránk nem hat. Viharban egy sziklaszirten a tengerparton mindenki retteg, még ha démoni érzések járják is át ezenközben, és üvöltve, tombolva érzi a hatalmát; ez amolyan ambivalens érzés, rettegés és hatalom együtt. Pusztán önismeretünkből adódó, önmagunkban rejlő, kizárólag abból táplálkozó biztonság nem létezik, ne is áltasd ezzel magad. Tök jó volna, ha létezne, de nem létezik. Kell a külső igazolás. Neked is vannak barátaid, veled egyívásuak, kollégáid, akik folyamatosan táplálják a biztonságérzést benned. Mindez így normális. Ha mindenkitől folyamatosan negatív visszajelzéseket kapnál, nem lenne mibe kapaszkodnod, amikor saját értékedre gondolsz. Az emberi psziché így működik, ettől nem függetlenítheti magát senki. Ha ingoványos is a külső, csak az van, ami stabilitást ad az életünknek. Egyébként nem kell félni a kudarctól, azok inkább visszajelzések, és nem rólunk szólnak. Az illető lehet ilyen vagy olyan hangulatban, tőlünk függetlenül. Akkor akárkit elutasítana. Az eseményekről nem is beszélve. Hol ez történik körülöttünk, hol az, hogy ez néha nem a mi malmunkra hajtja a vizet, az tőlünk független. És ugyanígy a mi hangulataink. Ha sportoltál valaha rendszeresen, akkor tudod, hogy van, amikor nagyon megy, máskor meg csak csetlik-botlik az ember. Vajon te lettén bénább? Nem, most ez van. Később jobban figyel az ember, hogy egyes szituációkba milyen pszichés állapotba menjen bele, milyen sikeres viselkedésmódokat iktasson saját ügyességei közé. Hogy az akkor nem ő? Dehogynem. A módszerek csupán eszközök. Olyanok, mint a megoldóképlet a matematikában vagy a közgazdaságtanban bizonyos elméletek. Azokkal hamarabb leképezni egy szituációt nem ciki. Mi nem ezek előtt, hanem ezek mögött vagyunk. Eldobva most az egzakt tudományok világát (az egyik persze korábban sem volt az), a valóságban, a pszichológia és a szociálpszichológia területén ugyan léteznek módszerek, de azok csak elég ötletszerűek és valójában azonmód soha sehol nem alkalmazhatóak, azaz adaptálnunk kell őket, saját egyéniségünkhöz igazítani. Itt pedig már mi vagyunk.
A legtöbb, amit tehet egy szerző, hogy elgondolkodtat bennünket. Az emberek 99,999999%-a soha nem gondolkodik el semmin, örök diák marad, aki tényeket akar, amiket csak meg kell tanulni, és onnantól bármilyen olyan szituációba keveredik, ahol bizonyos módszereket alkalmazhat, hát előhúzza a zsebéből a képletet, és alkalmazni kezdi. A matematikában javarészt jól is jár, de az életben suta, darabos lesz az egész. Nem fog működni. Imádom azokat az embereket, akik minden mozdulatukban, cselekedetükben, gondolkodásukban egységesek, akik kialakították az egyéniségüket. Ma már mindenki egyéniségnek hiszi magát, még a punkok is, akik ha egyéniségek lennének, nem lennének punkok, hanem csak az ő nevükkel fémjelezhető, egyedi lények. Nem használnának olyan szlenget, ami éppen divatos, vagy valaha divatos volt. Nem lenne szavajárásuk, irányzatokhoz kötődő öltözködési stílusuk, bár akár lehet is, mert ezek tulajdonképpen közömbös holmik, amolyan külsőségek. Gondolkodásukban legyen kidolgozottság, amiből ezer kilométerről ráismerünk. Nem, mert megakadt valahol, hanem mivel annyiszor végiggondolták már a lényeges tárgyait a világnak, hogy merőben mást már nagy valószínűséggel nem fognak gondolni semmiről semmit.
Akárkit lehet olvasni, persze jobb jobbakat (vagy jobbikot? – csak vicceltem), és Magyarország bizony nem a világ közepe. A 7 milliárd ember zöme nem magyar, és nem is magyarul publikál. Ha jól vettem ki, az angollal megvagy. Remek szerzőket találsz ezen a nyelven bármely téged érdeklő témában.
Priscus33
Érdekes: olyan mintha lefordítanád, amit írok Pricuss33 nyelvre. Szerintem a lényegben egyetértünk. A szubjektív dolgokban nem, és mindig le akarsz beszélni engem a rószaszínű felhőimről.
VálaszTörlésÉrzelmek irányításával is rendben vagyunk. Sokkal nehezebb, mint bármit könyvből megtanulni. Visszakozni amikor benne vagyok? Amennyiben én mentem bele...elég kérdéses, számomra. HA belevittek? OK! Kit lehet belevinni?
Értem, amit mondasz. Ha nem szoktad megbánni, amit teszel, soha, akkor rendben, jóllehet nagyon ritka emberi vonás. A legtöbben úgy érzik, hogy most már, bölcsebben, másképp csinálnának mindent. Pedig nem, amire Dosztojevszkij a legjobb példa, aki megfogadta, hogy ha mégsenem végzik ki kivégzésekor, akkor innentől kezdve minden percét számon tartja életének, és úgy él majd, mint a kisangyal. A kivégzőosztag erre letette a fegyverét – akár fohászának köszönhetően, gondolhatta – ő meg ugyanúgy folytatta az életét, mint korábban. Persze ekkor hirtelenjében a történelem legjobb írójává vált, de ez más lapra tartozik.
VálaszTörlésPriscus33