Péntek

Pénteken kora hajnalban, mikor felébredtem nagyon furcsa érzésem volt. Olyan véglegeset éreztem. Bezárult egy kör, amit én zártam magam köré, úgy hogy semmilyen kiutat nem találok. Úgy éreztem, hogy végérvényesen vége lett valaminek bennem. Nehéz erről beszélnem, mert olyan dologról van szó, amit nem fogok megfogalmazni, nem teszem közzé. Igazából nem is az a lényeges, hanem a kör bezárulta.

Több éve, hogy szembesültem önmagam álságos viselkedésével. Írtam itt erről. Azt nem írom meg, mi volt ez, mik voltak ezek. Nem nagy dolgok, nem bűnök. Szerintem naponta tesz sok ember hasonlóan, mint én akkor.

Péntek reggel ugyanezzel találtam szembe magam. Nem ugyanazzal a dologgal, hanem az álságossággal.

Évek óta írom ezt a blognak nevezett valamit, és rájöttem hogy azt, ami igazán foglalkoztat elfedem. Ami fáj, ami kérdés számomra, amin nem tudok túllépni, ami probléma számomra, az nem jelenik meg itt. Ami megjelenik körülötte forog, és ez a forgás rajzolta körém a vonalat.

Ezeket gondolva, pénteken délelőtt komoly mélypontra zuhantam. Az hogy olykor utálom magam, nem újdonság, de jött az a keserves elkeseredettség, ami gyilkos érzés. Lélekgyilkos.

Értéktelennek, szerethetetlennek éreztem magam és egyetlen egy dolog sem jutott szembe, amivel ezt cáfolhatnám. Csak egyszerűen belesüppedtem az elkeseredésembe, és kilátástalannak láttam az egészet. Megfordult a fejemben, hogy felhívom a pszichológust, de nem tettem. Neki sem mondtam volna el, ami feszít belülről, mert a mondandóm célirányos. Csak akkor érne valamit a kimondása, felfedése, ha a megfelelő személynek szólna. Itt lett zárt az egész.

Délben meghallottam, hogy meghalt Popper. Kiborultam. Nem tudom, mit mondjak erről? Számomra napi jelenléte volt. Átsegített anyám halálán. Megtanított engem elfogadni önmagamat. Kezembe adta Füst Milánt és Szerb Antalt, meg még ki tudja kiket? Minden könyvét olvastam. Több könyvét többször. Könyveit naponta bújom, még akkor is ha volt amivel feldühített, de telt az idő, majd igaza lett. Voltam több előadásán. Olyan ereje volt, hogy nemcsak a szavaival hatott, hanem egész lényével.

Számomra Popper halála személyes veszteség. Fura lehet ilyet leírni, annak, aki már elvesztette az anyját, de megteszem, mert így érzem.

Pénteken délutánra eszembe jutott, hogy hajnalban ébredtem – Popper hajnalban halt meg- ezzel a véglegesen bezárult kör érzéssel. Nem akarnék itt nagyon lila lenni (ha már kék vagyok, pláne), de nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy nem véletlen az egybeesés. Hiszek a szinkronicitásban, a megérzéseimben meg jobban, mint az eszemben. (Mondjuk ennyi ésszel nincs is sok választásom)

Pénteken estére, kicsit megnyugodtam. Szombat reggelre már másképp láttam, ahogy most is. Hülyeség álságosnak mondanom azt, ha nem írom ide, amit nem akarok. Ugyanakkor, amit ideírok, mindig az aktuális állapotomnak megfelelő gondolatok, érzések. Nincs itt semmi nagy baj. Legalábbis most így látom. Attól pedig senki nem fog eltéríteni, hogy megéreztem Popper halálát. Pénteken reggel zavar volt nálam az erőben. (Bocsássa meg nekem a világ, a Jedi filozófiában is hiszek, annál is inkább, mert tömény buddhizmus az alapja.)

Értéktelen? Szerethetetlen? Itt még nem billent át a véleményem. Pedig józan érvekkel is próbálom alátámasztani önmagamnak mindennek az ellenkezőjét. Pozitív gondolkodás! Popper szerint: nem azt jelenti, hogy hazudjuk jónak, ami szar. Én most hazudnék, ha pozitív lennék önmagammal kapcsolatban. Most nem gondolkodom már ezen, elfáradtam. Péntek reggel óta rágom ezt. Inkább örülök aminek lehet: lakásom illatosan, tisztán. Dolgozni meg csak kedden megyek.

Na, még egy idézet, ami idevaló, de nagyon! Nagyon szeretem ezt:

„Sem utódja, sem boldog őse,

sem rokona, sem ismerőse

nem vagyok senkinek,

nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De, jaj nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié.”