Megmagyarázom

Akkor most megmagyarázom. Mostanában beszélgetve emberekkel meg olvasva néhány hozzászólást, az derült ki számomra hogy néhányan nem értenek, vagy félreértenek, esetleg szándékosan értenek félre.

Ezért nincs sok értelme tisztázni a korábbiakban leírtakat, mert nem valószínű, hogy most megérti, aki nem akarja. Azok könnyebb helyzetben vannak, akik ismernek, mert nekik van személyes tapasztalatuk rólam (szegényeknek), ezért talán értik, hogy amit írok nem kritika és nem észosztás.

Észt egyébként sem osztanék, nekem is kevés van. Inkább sorban állnék érte, ha lenne megfelelő minőségű észáruház.

Azt mondják nekem némelyek, hogy bántom a férfiakat és bántom a nőket. Nem bántom őket. A bántás az lenne, ha lekurváznám azokat akik a havi fizetés és a nyaralás érdekében fekszenek le a férjükkel, mert ők így ellenszolgáltatnak. A férfiakat akkor bántanám, ha Csernus után szabadon puha pöcsnek nevezném azokat, akik valóban azok.

Engem egyszerűen foglalkoztat az ember. Érdekel, hogy miért a sok birka, miért a sok elvakult és miért a sok önámító. Nem azért, mert én ezeken felülállónak érezném magam. Pont azért érdekesek számomra különböző jelenségek, mert sok mindenen átmentem és forgatókönyvszerűen látom magam körül, hogy emberek ugyanazt csinálják amit én is tettem. Legfőképpen a párkapcsolatok érdekelnek, mert mint mindenki tudja, aki olvas engem, hogy én nyolcvan százalék érzésből állok és jó ha húsz százalék az értelmem.

Nagyon fontos az életemben az anyaságom kérdése. Erről nem nagyon írok. Meg van az oka.

Nem bántok én senkit. Én csak kíváncsian figyelem, miért az a sok örömtelen pár? Miért rohadnak el a kapcsolatok? Egyáltalán két ember mit keres egymás mellett? És két ember miért nincs egymás mellett, ha lehetne? Miért süppednek bele már-már élhetetlen viszonyokba? Miért nem lépnek ki? Miért húznak elő magyarázatként jól bevált mondatokat? Miért élnek hosszú évekig boldogtalanul?

Ezek a dolgok érdekelnek, mert zömében ezt látom magam körül.

Amikor erről írok válaszokat keresek. A válaszok pedig ott vannak a nőben és a férfiban. Nem én fogom megoldani mások problematikus kapcsolatát, nem is akarnám. A saját problémáimat próbálom kezelni. Elég energiámat viszi ez el.

Nem bántom a nőket. Az a baj, hogy az amit én nőnek gondolok, már csak nyomokban található meg itt-ott. Ugyanígy a férfiakat sem bántom, de belőlük is kevéske mutatkozik néhol. Milyen boldog vagyok, ha rátalálok egyre! (Eddig négyet találtam) Sem a nő, sem a férfi nem tökéletes önmagában. A tökéletesség az isteneké, hagyjuk meg nekik ezt.

Amire gondolok, (sajnos megint) az ősi szimbólumban található: jin-jang. A férfi úgy férfi, hogy benne a kisebb résznyi nő, a nő meg ugyanígy nő. Mindegyikünkben ott a másik. Tökéletlenségünket pedig az állandó változás adja.

A nő nem hagyhatja el a befogadóképességét, nem válhat teremtővé. A nő alapvető minősége az odaadás. Az ő szerepe, hogy a férfi örömét lelje benne. (Nem szexuálisan, de erre még visszatérek.) A nő békét, nyugalmat, szépséget ad a férfinak, amikor az visszatér a vadászatról. Félreértés ne essék! Szó sincs arról, hogy a nőnek a konyhában a helye, kell neki néha egy-két pofon, és egyébként kussoljon! A megfojtott jin, nem jin, hanem a jang által elfedett maradványa. Merthogy a férfi minőségét nem az mutatja, hogy fél kézzel leterít egy mamutot A férfi teremtő. Ő az aki befogadható a nő számára, aki erős. Erejét az adja, hogy stabilan, határozottan teszi a dolgát a külvilágban, mert a külvilág, az ő világa. A férfi kifelé él, a nő befelé. De nem szabad elfelejtenünk, hogy mindkettőben ott a másik csírája (jin-jang szimbólum). A férfi csak akkor lehet erős, ha érzelmeiben is eligazodik, azon a területen is van némi stabilitása.. Az érzelmileg megbénított férfi, egy robottá válik.

No, és az öröm. A nő a férfi számára örömforrás. (ideális és archetipikus esetben). Hozzáteszem: a normális, érző férfi öröme nem két perc. Az „igazi” férfi szívesen teremti meg (teremtőerő, ugye) a nő örömét. Szerintem egy egészséges szexualitású férfi számára nagy örömforrás, ha a szeretett nőt boldoggá teszi. Ez is az ő dolga. A nő dolga, hogy segítsen neki ebben, okosan. A nő, minősége alapján odaadja magát a férfinak, amikor a férfi megteremtette ennek a lelki, fizikai légkörét.És akkor beállhat az ideális egyensúlyi állapot. Két perce, vagy húsz másodpercre. Ez mindegy.

Így gondolom ezeket a dolgokat. Amit itt leírtam, puszta elmélet. Sajnos. Valami miatt mégis azt érzem, hogy az a sok kedvetlen, örömtelen emberpár itt kellene hogy keresse a kiutat. Mindenki magából eredően.. Nem hiszem, hogy bármilyen megoldás születhet abból, ha Jang úr, elkezdi Jin asszonyt saját képére formálni, és fordítva. Szóval először meg kell próbálni belül rendet rakni. Én ezen vagyok. Még nagy a kupi bennem.

Egyébként engem különösebben nem zavar, ha boldogtalanul tengődnek emberek. Az zavar, ha valakit szeretek és boldogtalannak látom. És ekkor keletkeznek a kérdések bennem. Ekkor keletkeznek ide ilyen irományok, amikről sokan azt hiszik, hogy bántásnak szánom. Nem. Csak kíváncsi vagyok.

Még valami: nem hiszem hogy valamilyen konzervatív szellemű bigott emberként látom a nő és férfi szerepét. Az őseredetiről beszélek, a két pólusú világról. Nem véletlenül vagyunk nők és férfiak, és biztosan nem véletlenül vesztettük el azt belső erős magot, ami azzá tenne minket, aminek születtünk. Utálnám, ha nem járhatnék nadrágban és nem élhetném önállóan az életem, mert feudális viszonyok között egy férfi tulajdonaként kellene tengődnöm. Ahogy azt is gondolom, hogy egy normális férfi sem cselédlányt szeretne maga mellé. Azt hiszem egy férfi is szereti, ha a párjára felnézhet, ha büszke lehet rá.

Valahol kibillent az egyensúly, mindkét nem szereptévesztésben van, legalábbis nem találja a helyét. A férfinak nincs felülete, hogy valóban megmutassa teremtőerejét, a nő meg szinte fél, attól hogy rábízza magát egy férfira.

Ezt mondom.