S.O.S.

Zsófi megőrült.
Mikor megérkezett hozzám, elég sűrűn látogattuk az állatorvost (egy vagyonban van már a cica), mivel kicsit lepattant volt szegény pára. Semmi csodálnivaló nincs ezen, mert csöves volt. Homeless. Elég szakadt volt a cucca, meg fülbolhája is volt, a bordái meg kilátszottak volna, ha nem macska lenne, és nem lenne szőrős.
Az állatorvos már annak idején is mondta, hogy az elég furcsa, hogy csak akkor eszik a cica, ha ott vagyok mellette. Ezek szerint Zsófi születetten defektes kicsit.
Teljesen elhatalmasodott rajta ez a követési kényszer. (Csak zárójelben jegyzem meg – ne hallja – hogy tudom én, hogy a H1N1 oltással belém nyomott chipet követi. Paranormális macska.)

Most például a monitor mögött ül. Ez hosszas nevelés eredménye, mert rendszerint előtte szokott ülni, én meg nem szoktam tőle látni.
Arról is leszoktattam, hogy az ágyban aludjon, de mivel ő paranormális, levitálni is tud, így többször „fellevitálta” már magát a hálószobában az ablak alatti polcra. Ide csak az ágyon keresztül lehetne eljutni, de mivel megmagyaráztam neki, hogy az ágyon semmi keresni valója, így csak a levitáció jöhet szóba. Arról meg nem tehet, hogy egyszer csak lebegni kezd, és a polcon landol! Erről én csak akkor tudok, ha éjjel arra ébredek, hogy ezer decibellel dorombol.

Reggel előttem rohan a fürdőszobába és befekszik a kádba. Este ugyanez. Miután kiszedtem a kádból, beült a bidébe és onnan figyelte, mit csinálok. (Mit csinálnék? Fürdök.) Mutatom. (Zsófit a bidében!) Tessék:

Pár hete már nem a bidéből figyel, hanem a kád szélén ülve. Ez még rendben is lenne. Az már kevéssé normális, hogy az sem zavarja, ha vizes lesz. Na, de hogy belenyúlkál a vízbe! Komolyan! Lehet, hogy a vízben, a bennem lévő chip nem ad jeleket és ezért nyúlkál Zsófi. Paranormális ügynökmacskaként egy percre sem veszíthet engem szem, fül, orr és bajusz elöl.
Minap elkezdett sétálni a kád szélén. Szóltam neki, hogy ebből baj lesz! Rám se hederített. Immár teljesen biztos, hogy ügynök. Vízi kiképzést is kapott.
Este, újabb szokása szerint sétált a kád szélén, és annak a legkeskenyebb részénél megállva elkezdett nyúlkálni a vízbe. Szóltam: „Zsófi! Bele fogsz esni!”
És beleesett! A lábamról rugaszkodott el, kieresztett körmökkel. Végigszántott a karmaival a lábamon, majd kiugrott a kádból. Szeme sem rebbent! Mintha mi sem történt volna megrázta magát és visszaült a kád szélére. Gyanús!

A fürdővizem pillanatok alatt vöröslött a vértől. Tudtam, ennek fele sem tréfa, mert ha Zsófi vérmacska, azonnal a torkomnak ugrik is végez velem – a vér szagát megérezve. Életveszélyben vagyok!

Az sem véletlen, hogy most elsomfordált a hátam mögé, a kanapéra és úgy tesz, mintha aludna. Én tudom, hogy a róla készülő jelentést fotózza a szemével, hogy éjjel továbbítsa, dorombolás frekvencián az ügynökségre.

Lehet, hogy ez az utolsó esélyem jelet küldeni a külvilágnak. Ha eltűnnék, ez az egyetlen bizonyíték, arra mi történt velem.

Őt kell keresni: