Nirvána, hegy, szél ....

Annyira nehéz!
Mivel ez a hétvége kisebb-nagyobb hullámokban az elkeseredésről szólt, elő kellet vennem Buddhát. Fogalmam sincs hányadszor olvastam már el a szenvedés okát, és a megszüntetésének módját. (Mondjuk, amíg olvastam nem kínlódtam)
Szívem szerint most inkább írnék ide, egy tirádát arról, hogy a férfiak hülyék. Ezer dologgal tudnám bizonyítani. Tök felesleges, mert engem csak az az egy érdekel, aki van valahol. Ő meg biztosan nem hülye. Csak annyira, amennyire feltétlenül szükséges, ahhoz hogy ne legyen tökéletes.

Nem ez a nehéz. A buddhizmus nehéz. Vagy én vagyok nagyon buta. Már megint új kérdés merült fel. Azzal tisztában vagyok, hogy lelkem mélyén nem a megvilágosodásra vágyom. Nem is azt, hanem a kínlódás okai keresem. Azt hiszem, picit már tudom elengedni az indulataimat és tudom kezelni, hogy az érzéseim ne homályosítsák el a látásomat. Tisztán még nem látok. Talán jóga közben. Másodpercekre.
Ott akadtam meg, hogy ha valaki megvilágosodik, akkor már minek az egész? Onnantól kezdve mi a motivációja az életre? Az én földhözragadt világomban leginkább azért érdemes élni, hogy élvezzük, amit lehet. Nagyon gáz, de így gondolom.

No, de ha már nem akarjuk élvezni, mert elengedtük? Ha már nincs indulat? Ha már nincs ragaszkodás, és végre azt is megérteném, esetleg megtapasztalnám, hogy nincs lélek? Akkor minek? Csak a tiszta tudat? Jól egyedül lennék vele. Igaz, ami igaz a megvilágosodás célja, pont az, hogy ne kelljen többet újratestesülni, hanem lehetne ücsörögni a Nirvánában. Mondhatni, hogy engem ez nem érdekel, de nem igaz, mert hosszú évek óta foglalkozom vele. Jó, legyen a Nirvána. Meg legyen ott a hegy, a szél és az a bizonyos ember, aki nekem való.

Az is lehet, hogy csak egyetlen hasznos dolog származott abból, hogy mindig visszatérek a Tanhoz. A gyűlöletet és erőszakot tényleg sikerült megszüntetnem magamban. Azt hiszem, ez nagyon nagy dolog. Nagy dolog, mert nem téma már számomra, magammal kapcsolatosan. Olyan, mintha sosem lett volna, egyszerűen ismeretlenné vált ez az érzés. Nem tudom felidézni.
Ebből gondolom, hogy ilyen módon kellene elengedni a többit is. Persze azt is tudom, hogy nem akarom. Ezért olykor kínlódok. Mint ma is.