Hűtőmágnes

Mivel én már leadtam a szavazatomat, kényelemesen, teljes szellemi szabadságban figyelem mi folyik körülöttünk.
Ciki, nem ciki, de beismerem: eddig elfogultsággal néztem, hallgattam a politikusokat. Erre csak most jöttem rá, mivel most kezdem látni az érintetlenek oldaláról. Mert nem vagyok érintett. Közvetve igen, de nem érdekel. Az az igazság, hogy senkinek nem hiszek el semmit. Vagy mondjuk, úgy minden megnyilatkozást fenntartásokkal kezelek. Ugyanakkor a számomra ellenszenves oldal is tudott olyat tenni, amiért őszinte elismerésemet kell kifejeznem.
Ott van Péterünk, a szóvivő. Illetve immár egy éve, hogy az Elnöki Stáb vezetője. Ő a tökéletesen manifesztálódott kockaember, akit a pártja hozott létre. Minap láttam a tévében nyilatkozni a kampányról. Másnap reggel láttam az újságban a pártja hirdetését. Péterünk szóról, szóra ugyanazt mondta élőszóban, mint amit az újság írt. Nagyon tetszett a nyilatkozatában, hogy visszafogottan lelkes volt. Őszinte, gyermeki lelkülettel lobogott ifjúi elragadtatottsága, annak okán, hogy komoly pozícióból vehet részt, az elkövetkezendő kampányban. Mert benne van a csapatban. Játszhat. Immáron tökéletesen azonosult a játszópajtásaival, olyannyira, hogy elhagyta minden egyéniségét – ha volt neki egyáltalán. Végig többes szám első személyben beszélt. Mi tetszik nekem ebben? Bármilyen furcsa: a hitelesség. Még akkor hitelesnek kell mondanom, ha rémisztő mivé lehet egy emberpéldányt alakítani, pusztán politikai célokból. Hitelességét az adja, hogy amit, és ahogy mond, azt ő valóban elhiszi. A mondandójával egybeforrt. Lehet, hogy volt olyan időszak, amikor esetleg kételkedett, mára már erről szó nincs. Amit beöntenek a fejébe, az ugyanúgy folyik ki a száján. Nem az ő dolga annak boncolgatása. Ő egy médium.
Ezen pár hónapja még morogtam volna, manapság én is őszinte gyermeki naivitással csodálom a terméket, és meghajtom fejem az embergyár mérnökei előtt. Pétert jól felépítették, érdemes megnézni az életrajzát, a magánéletét, a külsejét.
Ez a termék tökéletes szavazatgyűjtő potenciál. A népek szeretik az ilyesmit. Készen kapják a cuccot, ami csak megerősítheti hitbéli döntésüket, miszerint oda szavaznak ahova.
Semmi kétségem afelől, hogy az ikszelés hiten alapul, de legalábbis érzéseken és nagyrészt agymosáson. Tudás alapon nagyon nehéz lenne szavazni. Én is érzelemből, megérzésből és szimpátiából szavaztam annak idején, a második fordulóban pedig az ellenfél ellenében. Sajnos. Ami nagy hülyeség. Szerintem.
Szóval tudása kinek van itt a szavazópolgárok között? Azt tudjuk, amit mondanak, és mi hiszünk nekik, vagy nem – ha a másik oldalról halljuk. Nem hiszem, hogy tömegek bújják a tudományos értekezéseket, közgazdaságtan, demográfia, vagy filozófia témakörben. Azt nevezhetnénk tudásnak, és a tapasztalatot. Ami nagyon érdekes, hogy évek múltán az emberek nagy része már azt is másképp látja, amit annak idején megtapasztaltat. Látását pedig a szeme torzítja, amivel a politikai plakátokat és a műsorokat nézi.

Innen nézve – a nem szavazó helyzetéből – olyan is történt velem, hogy csak, na! Viktor dauphin kijelentésével egyet tudtam érteni. Egy interjúban megkérdezték, hogy vállalnak-e még gyereket, és azt válaszolta, hogy a gyereket az ember nem vállalja, hanem fogadja, ha az jönni akar.
Ez nekem tetszik, és én is így gondolom. Még akkor is, ha sokan gondolják, hogy ez is propaganda. Nem tudom. Én megengedő vagyok a dauphinnal szemben –ebben az ügyben. A gyerek és család kérdése lelki dolog. Viktorunknak is. Más a baj ezzel. Ez magánügy. Ezen kijelentés okán még nem szavaznék rá, és nem gondolom, róla, hogy milyen remek ember, milyen remek gondolattal! Közben meg bizsereg bennem a szabadelv: van, aki így várja a gyereket, van, aki megtervezi. Semmi közöm hozzá. Senkinek, semmi köze hozzá. Viktorunk véleménye egy a sok közül és alapjában véve tök mindegy.

Egyébként meg szeretném tudni, miért eredendően „nyugdíjkatasztrófa” a svéd modell? Én nem látok benne, semmi tragikust, bár nem is értek hozzá. Katasztrófa lenne? Ugyan! Ebből az egészből csak annyit látok, hogy agresszív. A katasztrófa szó agresszív. Én ezt meg nagyon unom már. A baloldaltól, pláne taszítónak találom. Arról nem beszélve, hogy hihetetlenné teszi számomra, az ő meséjüket.

Annak idején a Kovács Pistis kampányban, Pistike pártja osztogatott hűtőmágnest. Ez volt ráírva: „Több SZDSZ, több hűtőmágnes!” Biztosan engem minősít, de ez meggyőző volt. Benne van, minden. Benne van, hogy ők sem hitték komolyan, amit mondtak, hogy a kampányszövegek ennyit érnek. A tudás nem a kampány alapanyaga. Az a mágnes. A tudás meg ott volt a fejekben. Ma nézve az egészet kicsit elszomorít. Mert elkopott a hűtőmágnesem.