Boncolni fogok. A saját lelkemet. (Ami Buddha tanításaiban nem szerepel, és én még mindig nem tudok ezzel mit kezdeni. Ezt csak úgy ideírtam, hogy el ne felejtsem tovább tanulni a buddhizmust)
Jól vagyok. Így karácsonyon túl. Remekül! Mert a tudat csodákra képes! (buddhizmus)
Ugye, hogy eldöntöttem, huszonharmadikán este, hogy nem kell reszketnem a karácsonytól? És sikerült! Nem reméltem már, hogy lesz még nekem jó karácsonyom. Pár éve végigbőgtem a szentestét, végigdühöngtem a következő két napot, a rokonokkal.
Idén is sírtam, de csak egy filmen. (Álom luxuskivitelben) Olyan fura volt, hogy mikor ment a tévében, én itt jöttem-mentem a lakásban, és közben átfutott az agyamon, hogy régen mennyire sírtam ennek a filmnek a végén. Hát idén is! Mert én is szeretnék beleragadni egy ilyen giccstengerbe. Bár akkor is sírtam a filmen, amikor igencsak ragacsos voltam a sziruptól. Egyébiránt teljesen mindegy. A lényeg, hogy nem keservemben sírtam, hanem meghatódottságomban.
Aztán még az is történt, hogy a lányomtól kaptam egy cd-t a jógához. Ez önmagában nem lenne nagy szám. Az viszont igencsak torokszorító, hogy olyan ez a zene, mintha nekem írták volna. Hogyan talált rá a lányom, nem tudom. Azt mondta, hogy próbált figyelni rá, hogy jó legyen nekem. Figyelt rám!
Szóval a zene, olyan mintha egy védőbúra ereszkedne rám, miközben jógázom. Ebben az oltalomban semmi másra nem figyelek, csak magamra, belülről. Hihetetlen segítség azon az úton, amin járok, a harmónia megteremtése érdekében.
Ez is giccses történet, de így volt, van.
Pár nappal az ünnep után jó érzés tudni, mi az, ami megmaradt még nekem. A nekem díszített mézeskalács. Mert látom magam előtt, azokat, akik sütötték. Közben gondoltak rám. Én meg azóta is gondolok rájuk. Mert örömet okoztak.
És az apám! Na, az kemény! Ott is sírtam. Mert náluk általában sírásba torkollik a beszélgetés. Nem csoda! Hosszú éveket kell feldogoznunk, megbeszélnünk. Óhatatlan, hogy olykor fáj valami. Tudom, hogy az apunak is fáj. Tudom, hogy ő is dolgozik még utólag a beszélgetéseinken. Azt is tudom, hogy egyre megtisztultabbak vagyunk, egyre inkább közeledünk egymáshoz, hiszen a lelkünk mélyén mindig is nagyon egyek voltunk. A felszínt kell itt is lekaparni, mindazt a téves elképzelést, téves megítélést, amit az évek raktak ránk.
Nem engedem meg magamnak, hogy majd apám úgy menjen el közülünk, hogy nem látjuk egymást valójában.
Anyámmal nem tudtam ezt megtenni. Ő gyorsan elcuccolt erről a világról. Tizenhat éve! Azért ez így elég szar. Tizenhat éve nincs anyám. Most nagyon hiányzik. Elmondanám neki is, hogy örüljön: végre egy karácsony, amikor nem sírok, nem szenvedek!
Talán tudja.
Aztán még az is történt, hogy a lányomtól kaptam egy cd-t a jógához. Ez önmagában nem lenne nagy szám. Az viszont igencsak torokszorító, hogy olyan ez a zene, mintha nekem írták volna. Hogyan talált rá a lányom, nem tudom. Azt mondta, hogy próbált figyelni rá, hogy jó legyen nekem. Figyelt rám!
Szóval a zene, olyan mintha egy védőbúra ereszkedne rám, miközben jógázom. Ebben az oltalomban semmi másra nem figyelek, csak magamra, belülről. Hihetetlen segítség azon az úton, amin járok, a harmónia megteremtése érdekében.
Ez is giccses történet, de így volt, van.
Pár nappal az ünnep után jó érzés tudni, mi az, ami megmaradt még nekem. A nekem díszített mézeskalács. Mert látom magam előtt, azokat, akik sütötték. Közben gondoltak rám. Én meg azóta is gondolok rájuk. Mert örömet okoztak.
És az apám! Na, az kemény! Ott is sírtam. Mert náluk általában sírásba torkollik a beszélgetés. Nem csoda! Hosszú éveket kell feldogoznunk, megbeszélnünk. Óhatatlan, hogy olykor fáj valami. Tudom, hogy az apunak is fáj. Tudom, hogy ő is dolgozik még utólag a beszélgetéseinken. Azt is tudom, hogy egyre megtisztultabbak vagyunk, egyre inkább közeledünk egymáshoz, hiszen a lelkünk mélyén mindig is nagyon egyek voltunk. A felszínt kell itt is lekaparni, mindazt a téves elképzelést, téves megítélést, amit az évek raktak ránk.
Nem engedem meg magamnak, hogy majd apám úgy menjen el közülünk, hogy nem látjuk egymást valójában.
Anyámmal nem tudtam ezt megtenni. Ő gyorsan elcuccolt erről a világról. Tizenhat éve! Azért ez így elég szar. Tizenhat éve nincs anyám. Most nagyon hiányzik. Elmondanám neki is, hogy örüljön: végre egy karácsony, amikor nem sírok, nem szenvedek!
Talán tudja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése