Cserebere

Végre!!!! Ma már nyitva voltak az áruházak! Vissza lehetett cserélni, ami nem kell. Mert nagyon valószínű, hogy évről-évre sokan vesznek olyan ajándékot, aminek csak annyi az értelme, hogy megmutassa az ajándékozó, hogy ő bizony vett valamit.
Az igazi ajándéknál fel sem merülhet, hogy ki kell cserélni. (leszámítva a műszaki cikket)
Az ajándéknak az a lényege – és lehet, hogy óriásit tévedek – hogy gondolok, arra, akit megajándékozok. Figyelek rá, ismerem, urambocsá”, még szeretem is. Nos, ha ez így együtt összeáll, szinte kizárt, hogy az ajándékot kicserélnék, becserélnék, továbbadnák.
Sorolok pár dolgot. Kaptam már festett követ (bennszülöttek festették), kaptam olyan követ kagylót, amit nekem gyűjtött valaki Finisterében – a világ végén. Kaptam igazi babérlevelet (a fáról) és olyan mézeskalácsot, amit nekem díszítettek. Kaptam olyan cd-t, amit nekem állítottak össze a jógához. Kaptam egyszer egy fél túrótortát (mert csak annyira volt pénze az illetőnek, de tudta, hogy imádom). Kaptam merített papírból készült nagyon szép naplót, amibe azóta is gyűjtöm a gondolatokat –másokét.
Van, aki rendszeresen ír nekem valamit, kis kezével, papírra, tollal. Van, akitől képeslapot kapok.
Ezeknek az ajándékoknak közös tulajdonsága, hogy akiktől kaptam, gondoltak rám és személyesen nekem szánták. (Négy forint harminc fillérből) Ezeket az ajándékokat nem lehet kicserélni. Oda sem adnám semmiért őket.

A munkahelyemen minden évben kihúzzuk egymás nevét, így ajándékozunk. Idén úgy alakult, hogy amikor nekem kellet húznom, már csak pár cetli volt a kosárban. Aki nekem jutott, számomra kevéssé ismert munkatársam. Megtudtam, hogy többen visszadobták az ő nevét. Igazság szerint, azzal együtt, hogy kevésbé ismerem, amit ismerek belőle, nem túl szívderítő számomra. Mégis! Nem dobjuk ki az embereket! Azt nem lehet megtenni! Szóval nekem nagy feladat volt, hogy olyan ajándékot találjak ki, aminek biztosan örül, nem közhelyes, személyre szól. Sikerült. Írtam is neki pár sort, amit csak neki szántam. Őszinte öröm volt az arcán, így nekem is. Az én ajándékomat sem lehet kicserélni, legfeljebb továbbadhatja. Nem fogja.

Az a munkahelyi történet pontosan ábrázolja, miért nem szeretem az ilyen össznépi összeborulást. A családban sem szeretem. Nem szeretem, ami hamis és csak azért van, mert ikszedikét mutat a naptár, és ekkor ez a szokás.
Nem azzal van a problémám, amikor tényleg jó szívvel ülnek le az emberek egy ünnepi asztalhoz Azzal van bajom, hogy tapasztalataim szerint sokan kidobnák a kosarukból a fél rokonság, barátok cetlijét. Azt gondolom kulturált formában ezt is meglehet tenni és akkor ünnep után nem kell sorban állni, csereberélni. Ja, és a kulturált formához, le kellene ülni egymással beszélgetni. A beszélgetés még úgyis alakulhat, hogy a végén tényleg örömmel vacsoráznak együtt. Vagy soha többet nem.
Tudom, megtapasztaltam, megcsináltam. Van, akivel azóta is szívesen ücsörgök órákon át és van, akivel azóta sem és valószínűleg soha többet. Neki is jobb így. Nekem is.