Kit érdekel?

Előfordulhat, hogy egy reggel úgy ébred az ember, hogy az élete addigi része befejeződött, és el kell kezdenie az új részt. Ébredéskor az első élménye, hogy mellette fekszik a macskája. Holtan.
Előfordulhat, hogy valaki érzi, de nem tudja, hogy nem fér bele a világba. Érzi, de nem tudja, hogy ő furcsa. Érzi, de nem tudja, hogy ami körülveszi, hamis, álságos, valótlan. Nem érzi, nem tudja, mi a valóság? Amit lát, hall, vagy ami belül munkál?
Előfordulhat, hogy valaki úgy érzi és úgy is tudja, hogy értéktelen, haszontalan, nem szerethető.
Előfordulhat, hogy valaki úgy érzi, vele van a baj. A baj vele van, minden más körülötte rendben van. Ő nem normális, ő az, aki kilóg, ő az, aki megérdemli pokoli lelkivilágát.
Előfordulhat, hogy valaki úgy érzi mindenki az ellensége. Előfordulhat, hogy úgy érzi, őt senki nem akarja megérteni, mert ő érthetetlen.
Előfordulhat, hogy valaki az életének egy szakaszát önmarcangolásban tölti, nevetés nélkül, rengeteg sírással.

Előfordulhat az is, hogy valaki segíteni akar neki, és az is előfordulhat, hogy önmaga is felismeri, segítségre van szüksége. El is fogadja.

Előfordulhat, hogy szinte az egész életét, a gyerekkorától kezdve lebontja. Előfordulhat, hogy újra felépíti. Ugyanazokkal az alapanyagokkal (emberek), más kötőanyagokkal (szeretet, nyitottság)
Előfordulhat, hogy megérti: nem vele van a baj. Nincs vele baj. Jó, úgy ahogy van.
Előfordulhat, hogy megérti, amikor el akarta hagyni az országot – akár a világot is – senki nem mutatta felé a nyitott tenyerét: itt a helyed! Van itt helyed!
Előfordulhat, hogy megérti, az emberek nagyobbik része nem olyan, mint ő. Ő valóban kicsit kilóg a sorból, de azt is megérti: ez nem baj. Nem az ő baja.
Előfordulhat, hogy megérti, az emberek a saját önző korlátaik közé szorítva élnek, nem gondolkodnak, csak egyetlen aspektusból képesek a külvilágot látni, és élesen kritizálni. A külvilágban őt is.
Előfordulhat, hogy megérti, ha bántják butaságból, tudatlanságból teszik, anélkül, hogy ismernék.
Előfordulhat, hogy megérti, nem is akarják megismerni.
Előfordulhat, hogy valaki azt mondja neki: „nem megosztó személyiség, hanem kuriózum”

Előfordulhat, hogy mindaz, amit korábban érzett, ma már tudja. Azt is tudja, hogy ami benne van, az a valóság, a külvilág leginkább illúzió.

Előfordulhat, hogy jól érzi magát a bőrében, tudja, hol a helye, ki ő, honnan jön, merre igyekszik – legalábbis foglalkozik ezzel. Ezzel foglalkozik. Nem a korlátolt emberekkel, az illúzióval, hanem a benti valósággal.

És akin nem veszik észre, hogy baj van? Akit csakis furcsaságával jellemeznek? Akire igazából senki nem kíváncsi? Akihez nem talál el a segítő kéz? Aki nem veszi észre a kezet?

Az esetleg lövöldözni kezd az iskolában. Talán magát öli meg. Sosem fogjuk megtudni ki volt ő belül, és főleg miért?

Azért van itt mindez, mert a környezetemben az általános vélemény szerint, az egyetemeken detektoros kapukat kell felállítani. Fegyverviselési engedélyeket kell felülbírálni.
Az általános vélemény szerint, aki lőtt egy deviáns, agresszív, nem normális alak, akit ki kell zári a közösségből.
Most már, hogy lőtt, ez meg is fog történni. Nyilván nem lehet embert ölni.
Ez a fiú nem agresszív. Ez a fiú félt. Ez a fiú nem bírta tovább. Ennek a fiúnak egyetlen mondat betelítette a poharat. Sajnos ölt.

Azt vajon bárki észrevette-e, hogy ezt a fiút, valószínűleg már jó régen kizárta a közösség? Esetleg azért, mert furcsa volt. Mert más volt, mint a nagy átlag? Mert kilógott a sorból?
Nem tudom. Kérdezem. És sejtem a választ.

Merem ezt kérdezni és merem sejteni, amit sejtek. Átéltem hasonlót. Elképzelhetetlennek tartom, hogy öltem volna. Esetleg magamat. Bár ez is elég valószínűtlen. Hiszek a karmában, hiszek az utamban. Akkor is hittem, amikor bajban voltam.

Én is kaptam ilyen utolsó mondatot. Azt a betelítőst. Munkahelyen. Egyetlen mondat. Hét szóból. Sosem fogom elfelejteni. Idegösszeomlást kaptam. Vajon min múlik, ki, hogyan csordul túl?

A túlcsordulás jó is lehet. Amikor szerelmes az ember. Persze ez is vérmérséklet kérdése. Az érzelmeket magas hőfokon megélők, érzékenyek. Aki érzékeny minden irányba érzékeny. Érzékeny a külvilág felé is. Azok felé is, akik bántják, akik furának tartják. Azokat is próbálja emberi módon nézni. Az tud segítő lenni, aki érzékeny. És ki segít a segítőknek? A másik érzékeny ember.
Van itt egy kisebb számú társaság, akik egymásra vannak utalva? Úgy néz ki, hogy igen.
Az én reményem bennük van. Bennünk van.

Előfordult, hogy ma már tudom: vannak, akik szerint szükség van rám. Szerethető is vagyok. Nem vagyok haszontalan. Itt a helyem nekem is. Tudom és érzem.