Pszichoszomatikus

Az történt a héten, hogy kedden este csak úgy felálltam a kanapéról és nagyon fájt a talpam, ahogy ráálltam. Pedig én nem csináltam semmit!

Mikor tizenhét éves voltam, az történt, hogy megműtötték a lábamat. A műtét előtt fájt pont ott, és pont ennyire, mint most. Azért kellett megműteni a lábamat, mert eltörtem a lábfejem egyik csontját, és ahogy afféle kamaszlányhoz illő, én nem törődtem az orvosi utasításokkal, hanem jöttem-mentem a törött csontommal. Persze, hogy fájt! Na, de akkor nagyon szerelmes voltam és nagyon kellett találkoznom a fiúval. (ő lett a férjem, később)
Telt, múlt az idő, már nem fájt a lábam és én büszke voltam magamra, hogy mennyire tudom a nagy igazságokat – az orvosok ellenében.
Úgy egy év telhetett el, amikor el kezdett fájni megint a lábam. De nem a törés helyén, hanem a talpamon. Bekövetkezett, amit az orvos mondott! Nem forrt össze a csont, hanem elporcosodott. Azok a porcok meg összegyűltek egy gombócba és fájtak. Nem tudtam rálépni a talpamra. No, ezt kellet ott kibányászni. A porcokat.

(M. Koehler betegség a neve a dolognak)

Kedden meg miért fájt? Megfejtettem.
Az úgy volt, hogy szerdán reggel is nagyon fájt, ahogy reggel felkeltem, sántítottam. Amikor felvettem a bakancsomat, sántítás nélkül is tudtam menni. (Hohó, hát itt az értelme a zselés talpú Martens bakancsnak! Máris megérte az árát!)
Szóval egész szerdán fájt a lábam. Este elmentem a barátommal a sörözőbe. Neki elmeséltem, hogy mi van a lábammal és nem értem, mi a fene ez vele? Aztán meg elmeséltem még egy pár dolgot magamról, ami olyan nehéznek tűnt nekem.
Aztán hazamentem. Levettem a bakancsot. És már alig fájt a talpam. Csütörtök reggel egyáltalán nem fájt, még mezítláb sem!

Rájöttem! Pszichoszomatikus. Azért fájt, és azért jelzett olyan erősen, mert tévúton kezdtem járni, saját megítélésem ügyében. Amint megbeszéltem a nyűgömet a barátommal, szépen helyére kerültek a dolgok. (a problémám meg van még, de a hozzáállásom nagyon más)
Tehát: rossz úton kezdtem járni. Szólt a talpam, hogy na, arra ne menjek!
Másik ösvényen haladok, és nagyon remélem, ott lesz a végében a megoldás. Muszáj, hogy így legyen! És akkor én megint boldogságot fogok érezni és majd jól ideírom…