Szél,béke,szerelem, haj

Reggel menvén az úton, megint Metallica-t hallgattam és elgondolkodtam azon, hogy mi lehet annak az oka, hogy a Whisky in the Jar című számról mindig egy régi barátom jut eszembe? Hm? Olyannyira így van ez, hogy a szám közben látom magam előtt, ahogy az üveget az övcsatjára támasztva álldogál, és tele pofával röhög. Azt sem tudom, hogy ez most jó-e neki, vagy ciki, de nem tehetek róla, nekem ez képződik az agyamban. Az is kérdés lehet, hogy az én agyamnak jó-e ez?

Mendegélve tovább a munkahelyem felé, az is eszembe jutott, hogy a Hair-ről saját magam szokott eszembe jutni. (vagy úgy kell ezt mondani, hogy saját magam szoktam eszembe jutni?) Azért mert én itt belül, aki vagyok, nagyrészt hippinek érzem magam. Szóval, szeretem ezt az „értem ugyan ne tedd, én sem tenném érted” (mármint a katonai szolgálatot) érzést. Meg szeretem, hogy fekete fiúk pont olyan szépek, mint a fehérek. Nagyon naiv módon hiszek a „szeretkezz, ne háborúzz” eszmében. Bírom a színes ruhákat, a trapéz gatyát, meg millió bizsut. És a hajat.
Nem tudom hányszor láttam és azt sem tudom mikor láttam először. (Illetve tudom, de azt nem írom ide, mert az régen volt és akkor kiderül, hogy akkor még nem is éltem)
Ami a lényeg: ha hébe-hóba átsuhan az agyamon valami kósza gondolatfoszlány, hogy esetleg levágatnám a hajam, azonnal beugrik a Hair. Ha ez nem elég meggyőző, mint gondolat, megnézem a filmet. És amikor a börtönben rázzák a rácsot és a hajukat, nagyon elégedett tudok lenni a saját hajammal is.
Nem tudom, hogy külső szemlélőnek milyen az én hajam (olyan nagyon nem is érdekel), de szerintem elég hosszú ahhoz, hogy hippinek érezzem magam, amikor az arcomba fújja a szél.
Na, helyben vagyunk: itt a szél, meg a hajam. Mi hiányzik? Egészítsék ki a mondatot a hiányzó kifejezésekkel! Persze! Hegy, szerelem és nyugalom. Majdnem olyan, mint a LOVE and PEACE.