"Szép hely a boldogság, úgy odavitorláznék.."

Ez a buddhista-dolog mégiscsak a nagy megfejtés közelében járhat.
Az jutott eszembe, miért van az, hogy az öröm vagy boldogság mindig valami külső körülmény vagy hatás következménye? Kell hozzá valaki vagy valami, ami okozza. Egy kép, egy zene, egy vers, egy ember, egy érintés, egy csók, egy szó. Egy csülkös pacal.
Nekem nem kell elmagyarázni, hogy ezeket mind fel lehet idézni. Nagy felidéző vagyok. Felidézésekkel tartom magam egyben rosszabb napjaimon. De, hol van az a felidézés, az eredetihez képest! Csak a túlélésre elég, arra is idei-óráig.

És a szomorúság, a boldogtalanság? Az megy külső nélkül is. Nekem legalábbis. Elég a halálra gondolni. Vagy itt van az én profilom, a szorongás. Csak úgy jön, idézés nélkül. Okos vagyok ám és tudom, hogy a szorongásnak is valahol mélyen és régen beágyazódott az oka az agyamba vagy a lelkembe, és onnan kúszik elő, amikor szükségét érzi. Mégsem kell hozzá semmi. Csak úgy menni az utcán, vagy ülni a munkahelyen.
A bánat egyedül is „élvezhető”. Nagyon intenzív tud lenni, nem kell, hogy gyomron rúgjanak.

A boldogság meg minimum páros buli. Lehet többen is, de egyedül csak idézgetés és kicsi mosoly, kicsi szorítás gyomortájon.

A buddhizmus valami ilyesmiről tanít. Nem? Hogy egyedül, magunkban, boldogan, amikor rátaláltunk igazi lényünkre és élvezzük a létezést, ami jóval több, mint az életünk. Vannak ilyen szlogenszerű nagy okosságok is: „a boldogságot magadban kell megtalálni!”

Nem tudom. Gyanítom, hogy semmit nem tudok még. Hajaj! Azt hiszem, mégis tudom, inkább sejtem. A tökéletes boldogsághoz valóban valami olyasmi vezet, mint a buddhizmus, csak én ezt jól nem akarom elfogadni. Inkább tökéletlen boldogságban elvagyok még egy darabig.
Azért Buddhát bírom. Jó arc volt. Elhiszem amit tanít, mert tapasztalta. Volt tökéletlenül boldog, szép feleséggel, szép kisfiúval, gazdagságban és volt tökéletesen boldog megvilágosodottként.

Nekem miért csak a tökéletlen kell? Látszólag annyira egyszerű lenne. Kis meditáció, kis magunkba fordulás, majd eltűnnek a vágyak és kész.
Ja! Hiszen én vágyaimhoz ragaszkodom a legjobban! A múltkor is ezt akartam megdumálni Buddhával. No, majd odavitorlázok...