„Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
Akkora pofont kaptam, hogy bevérzett a szemem. Megint. Felkeltem, a fürdőszobai tükörben megláttam. Felszakadt belőlem a zokogás. Alig tudtam abbahagyni. A szem a lélek tükre. A szem az érzékelés egyik szerve. Az én szemem kifejező. Minden, ami bennem van, ott van a szememben. És most elborította a vér. Vér. A vér sérülést jelez. A szememben a vér a lelkem sérülését jelzi. És azt hogy lássak már végre! Mert látni nem látok. Nem láttam. Ma reggelig. És ez nagyon fáj.
Nagyon fáj, hogy van, aki nem szereti az én gyerekemet. Fáj, hogy nem tehetem jóvá.
Anya vagyok, aki az evolúció csődje. Anya, aki nem jó nemzőt választott. Anya, aki ezt majd’ húsz éven át nem látta. Anya, akit ma reggel pofán vágott a felismerés, a rövid időn belül másodszor bevérzett szem. Nagyon fáj, hogy nem láttam eddig!
Nagyon fáj, hogy van, aki nem szereti a gyerekemet, és az nem egy idegen.
Már nem véres a szemem és mást is látok. Villámcsapásként ért, amikor rájöttem, hogy megint képes lettem volna arra, hogy végighallgassam olyan valaki szerelmi bánatát, akit szerettem. Ő nem engem szeretett, Ebbe beledöglöttem volna. Már harmadszor. Üdvös, hogy végre megértettem, számomra ez veszélyes, értelmetlen, megalázó, méltatlan és lélekgyilkos dolog. Azt azért nem értem, hogy a másik fél ezt miért nem látja. Sőt! Hogy merészeli ezt megtenni velem?! Nem elég erre az a válasz, hogy mert velem megtehető. Ennek a felelősségét már nem vállalom száz százalékban! Minden esetre, a jövőben megpróbálok sokkal jobban figyelni. Azt még meg kell tanulnom, miként lehet valakit úgy szeretni, hogy közben résen legyek, nem bánt-e? Ez egyelőre elképzelhetetlen, majdhogynem taszító számomra.
És az örök felismerés: ehhez megint kellett a lelkemnek a másik pólusa. Kellett hozzá a boldogság, az öröm, a béke és a nyugalom. Kellett, hogy ma reggelre elég éles legyen a kontraszt. A piros vér eléggé elüt a szemem fehérjétől.
A vér meleg, a barna szemem is meleg. Van itt kérem harmónia is!
Mielőtt befejeztem ezt, megnéztem a tükörben hol is tartok. Teljesen elmúlt, tisztább a szemem, mint valaha. „Mondom, nem fáj” Ma megyek Kispál koncertre a lányommal.
„Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.”
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
Akkora pofont kaptam, hogy bevérzett a szemem. Megint. Felkeltem, a fürdőszobai tükörben megláttam. Felszakadt belőlem a zokogás. Alig tudtam abbahagyni. A szem a lélek tükre. A szem az érzékelés egyik szerve. Az én szemem kifejező. Minden, ami bennem van, ott van a szememben. És most elborította a vér. Vér. A vér sérülést jelez. A szememben a vér a lelkem sérülését jelzi. És azt hogy lássak már végre! Mert látni nem látok. Nem láttam. Ma reggelig. És ez nagyon fáj.
Nagyon fáj, hogy van, aki nem szereti az én gyerekemet. Fáj, hogy nem tehetem jóvá.
Anya vagyok, aki az evolúció csődje. Anya, aki nem jó nemzőt választott. Anya, aki ezt majd’ húsz éven át nem látta. Anya, akit ma reggel pofán vágott a felismerés, a rövid időn belül másodszor bevérzett szem. Nagyon fáj, hogy nem láttam eddig!
Nagyon fáj, hogy van, aki nem szereti a gyerekemet, és az nem egy idegen.
Már nem véres a szemem és mást is látok. Villámcsapásként ért, amikor rájöttem, hogy megint képes lettem volna arra, hogy végighallgassam olyan valaki szerelmi bánatát, akit szerettem. Ő nem engem szeretett, Ebbe beledöglöttem volna. Már harmadszor. Üdvös, hogy végre megértettem, számomra ez veszélyes, értelmetlen, megalázó, méltatlan és lélekgyilkos dolog. Azt azért nem értem, hogy a másik fél ezt miért nem látja. Sőt! Hogy merészeli ezt megtenni velem?! Nem elég erre az a válasz, hogy mert velem megtehető. Ennek a felelősségét már nem vállalom száz százalékban! Minden esetre, a jövőben megpróbálok sokkal jobban figyelni. Azt még meg kell tanulnom, miként lehet valakit úgy szeretni, hogy közben résen legyek, nem bánt-e? Ez egyelőre elképzelhetetlen, majdhogynem taszító számomra.
És az örök felismerés: ehhez megint kellett a lelkemnek a másik pólusa. Kellett hozzá a boldogság, az öröm, a béke és a nyugalom. Kellett, hogy ma reggelre elég éles legyen a kontraszt. A piros vér eléggé elüt a szemem fehérjétől.
A vér meleg, a barna szemem is meleg. Van itt kérem harmónia is!
Mielőtt befejeztem ezt, megnéztem a tükörben hol is tartok. Teljesen elmúlt, tisztább a szemem, mint valaha. „Mondom, nem fáj” Ma megyek Kispál koncertre a lányommal.
„Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése