Az anyák napjával is bajom volt. Sokáig nem tudtam vele mit kezdeni, nem éreztem különösebb meghatottságot, amikor annak idején köszöntöttem az anyámat. Most, hogy nincs már anyám, pláne nem érzek semmit. Még a hiányát sem érzem. Tudom, ez nagyon rideg így, mégis így van. Azért, mert már nincs közöm az anyámhoz. Máshol van, más testben él mindazokkal a tapasztalatokkal, amit evilági létében általam is szerzett.
Az anyák napja akkor vált fontossá, amikor anya lettem. Távolról sem azért, mert magamat akarnám ünnepeltetni. Aki anya, tudja, hogy nincs más olyan kapcsolat, mint a gyerekéhez fűződő viszony. Az anyának a gyereke egy erős kötél, amit nemcsak szeretetből fontak. Ahogy telik az idő az anya a kötélbe fonja mindazt, amit ebben az állapotában megtapasztalt, megtanult. Anyaként lehet megtanulni a végtelen türelmet, az elfogadást, a féltést. Igen, le merem írni, ezt másként nem tanulhatja meg a nő. Lehet szeretni férfit, anyát, apát, testvért. Ezek nagyon erős kapcsolatok lehetnek. Az anyaság feltétel nélküli.
A gyerekség nem nélkülözi az önzést, a feltételeket. Arról nem beszélve, hogy a gyereknek nem egy kötele van, hanem minimum kettő. Ott van az apja is. Ő két szálon kötődik. A gyereknek nem fontosabb, vagy szeretetre méltóbb az anyja, mint az apja. (normális családra gondolva). A gyerek élete első pár évében függ az anyjától. Ez természetes. A születés traumáját, az új, hideg, hangos és fényes világ harsányságát az anya megnyugtató közelsége segít megszokni, megtanulni. Előbb-utóbb kezd leválni az anyáról. Megismeri az apját, testvéreit és őket is szereti. Az anyától való függése, családtól való függéssé alakul. Később, ideális esetben önálló életet kell élnie, ezért muszáj meglazítani a köteleket.
A gyereknek az sem mond sokat, hogy az anyja az, aki negyven héten át magában hordta és az sem jelent túl sokat, hogy az anyja volt, aki a kínnal, keservvel, örömmel, eufóriával világra hozta. Nem is szabad ezt számon kérni gyerekeinken. Felnőttként, mikor már ismerik a biológiát, sőt el is gondolkodnak rajta, hogy mennyire csodálatos dolog a fogantatás és a születés kicsit már más a helyzet. Arra tisztán emlékszem, milyen sokat gondolkodtam azon- és nem mertem kimondani-, hogy szerintem az apa ugyanannyira fontos, mint az anya. Mégiscsak ő az, aki megtermékenyíti az anyát. Főleg anyák napja kapcsán merült fel bennem ez annak idején. Nem tartottam igazságosnak, hogy az apámat nem ünnepeljük. Nem anyámtól sajnáltam a napot. Én szülők napját szerettem volna. Lehet, hogy család napját? Talán mert nem volt az igazi?
Miután magam is nevelgettem a méhemben egy kis emberkét, miután megszültem, majd gondoskodtam róla, na csak ezek után lett számomra fontos az anyák napja. A kapcsolat lett fontos. Ennek semmi köze ahhoz, amit én gyerekként anyámmal megéltem. Egészen más viszonylat. Az én lányom számomra kizárólagos, nincs még egy ilyen viszony, nincs még egy ilyen érzés. Az anyám nem volt kizárólagos érzet, hiszen ott volt még az apám is, akit legalább annyira hol szerettem, hol nem. Pont, mint az anyámat.
Anyaként pontosan tudom, azt is, hogy nem lehet számon kérően a gyerek fejére olvasni: „én vagyok az anyád, én szültelek stb.…”
Nincs róla tapasztalata. Ő nem emlékszik a születésére, fogantatására, az első éveire. Erre csak én emlékszem, az anyja. Teljesen más tapasztalat, teljesen más érzet. Ezért én a lányomat köszöntöm, anyák napján.
Régebben azt gondoltam, hogy lehet teljes éltet élni gyerek nélkül. Ma már azt gondolom, hogy a nőnek nem lehet teljes az élete, ha nem lesz anya. A női minőség számos olyan tulajdonságot is jelent, amit csak anyaként lehet megtapasztalni.
Az anyák napja akkor vált fontossá, amikor anya lettem. Távolról sem azért, mert magamat akarnám ünnepeltetni. Aki anya, tudja, hogy nincs más olyan kapcsolat, mint a gyerekéhez fűződő viszony. Az anyának a gyereke egy erős kötél, amit nemcsak szeretetből fontak. Ahogy telik az idő az anya a kötélbe fonja mindazt, amit ebben az állapotában megtapasztalt, megtanult. Anyaként lehet megtanulni a végtelen türelmet, az elfogadást, a féltést. Igen, le merem írni, ezt másként nem tanulhatja meg a nő. Lehet szeretni férfit, anyát, apát, testvért. Ezek nagyon erős kapcsolatok lehetnek. Az anyaság feltétel nélküli.
A gyerekség nem nélkülözi az önzést, a feltételeket. Arról nem beszélve, hogy a gyereknek nem egy kötele van, hanem minimum kettő. Ott van az apja is. Ő két szálon kötődik. A gyereknek nem fontosabb, vagy szeretetre méltóbb az anyja, mint az apja. (normális családra gondolva). A gyerek élete első pár évében függ az anyjától. Ez természetes. A születés traumáját, az új, hideg, hangos és fényes világ harsányságát az anya megnyugtató közelsége segít megszokni, megtanulni. Előbb-utóbb kezd leválni az anyáról. Megismeri az apját, testvéreit és őket is szereti. Az anyától való függése, családtól való függéssé alakul. Később, ideális esetben önálló életet kell élnie, ezért muszáj meglazítani a köteleket.
A gyereknek az sem mond sokat, hogy az anyja az, aki negyven héten át magában hordta és az sem jelent túl sokat, hogy az anyja volt, aki a kínnal, keservvel, örömmel, eufóriával világra hozta. Nem is szabad ezt számon kérni gyerekeinken. Felnőttként, mikor már ismerik a biológiát, sőt el is gondolkodnak rajta, hogy mennyire csodálatos dolog a fogantatás és a születés kicsit már más a helyzet. Arra tisztán emlékszem, milyen sokat gondolkodtam azon- és nem mertem kimondani-, hogy szerintem az apa ugyanannyira fontos, mint az anya. Mégiscsak ő az, aki megtermékenyíti az anyát. Főleg anyák napja kapcsán merült fel bennem ez annak idején. Nem tartottam igazságosnak, hogy az apámat nem ünnepeljük. Nem anyámtól sajnáltam a napot. Én szülők napját szerettem volna. Lehet, hogy család napját? Talán mert nem volt az igazi?
Miután magam is nevelgettem a méhemben egy kis emberkét, miután megszültem, majd gondoskodtam róla, na csak ezek után lett számomra fontos az anyák napja. A kapcsolat lett fontos. Ennek semmi köze ahhoz, amit én gyerekként anyámmal megéltem. Egészen más viszonylat. Az én lányom számomra kizárólagos, nincs még egy ilyen viszony, nincs még egy ilyen érzés. Az anyám nem volt kizárólagos érzet, hiszen ott volt még az apám is, akit legalább annyira hol szerettem, hol nem. Pont, mint az anyámat.
Anyaként pontosan tudom, azt is, hogy nem lehet számon kérően a gyerek fejére olvasni: „én vagyok az anyád, én szültelek stb.…”
Nincs róla tapasztalata. Ő nem emlékszik a születésére, fogantatására, az első éveire. Erre csak én emlékszem, az anyja. Teljesen más tapasztalat, teljesen más érzet. Ezért én a lányomat köszöntöm, anyák napján.
Régebben azt gondoltam, hogy lehet teljes éltet élni gyerek nélkül. Ma már azt gondolom, hogy a nőnek nem lehet teljes az élete, ha nem lesz anya. A női minőség számos olyan tulajdonságot is jelent, amit csak anyaként lehet megtapasztalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése