Ma megint teljesen haszontalan dolgokon gondolkodtam. Olyannyira haszontalanul dolgoztattam szőke agyam nem túlságosan barázdált tekervényeit, hogy olyasmire kerestem a választ, amire nincs magyarázat. Igazából azt sem tudom, miért keresem az okokat, hiszen tudom, ha netán valaki elém tenné, mérges lennék, mert elvenné tőlem a varázslatot.
Azt is tudom, hogy technokrata világunkkal, sokkal kompatibilisebb lennék (Eszméletlen milyen jól megtalálom a tartalomhoz a formát! Micsoda szavakat tudok!), amennyiben a részecskegyorsítón gondolkodnék. Az biztos sokkal hasznosabb, mint azon elmélkedni, hogy a költők – például József Attila – honnan tudták, tudják, hogy az általuk leírt szavak, abban a sorrendben, abban az egységben, versszakban szinte más értelmet kapnak. Az még hagyján, de alapvetően nem különösebben szép szavak egyszerűen gyönyörűvé válnak.
Imígyen:
„Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt”
Önmagában az elme szó, inkább riasztó (elmegyógyintézet, elmebeteg stb.), aztán a fém, no pláne a sav és ott a belemarás! József Attila 28 évesen ezt tudta tenni, ezekkel a szavakkal. Gondolom nem egy értelmező kéziszótárral a kezében ült Lillafüreden, hogy kiizzadja magából az Ódát. Valószínűleg nem így volt, hiszen június 10-én (1933-ban) megismerte Marton Mártát és azon nyomban megígérte neki, hogy megírja a világirodalom legszebb szerelmes versét. Azon az éjjelen megírta, Marton Márta június 12-én elutazott. Ennyi történt. Kétségkívül sikerült a vers. Még mindig nem értem: hogyan?
Tudom én: tehetség, meg ihlet. Ezek csak szavak. Ugyanolyan szavak, mint amiket József Attila használ. Magyar szavak. Én hiába rakom őket egymás mellé, nem kerekedik ki belőle, hogy mennyire szeretek valakit. Pedig milyen egyszerű lenne, csak olyanokat kellene egymás mellé tenni, mint fém, meg sav, meg elme, alvadt vérdarabok, belek, gyomor, salak, vesék.
Akkor levonom a végkövetkeztetést: úgy kell verset írni, hogy a megfelelő szavakat kell használni, megfelelő sorrendben, ügyelve a ritmusra és a rímre, teljesen mindegy a szavak jelentése, elég ha érzéseket keltenek és tartalmat adnak.
Azt is tudom, hogy technokrata világunkkal, sokkal kompatibilisebb lennék (Eszméletlen milyen jól megtalálom a tartalomhoz a formát! Micsoda szavakat tudok!), amennyiben a részecskegyorsítón gondolkodnék. Az biztos sokkal hasznosabb, mint azon elmélkedni, hogy a költők – például József Attila – honnan tudták, tudják, hogy az általuk leírt szavak, abban a sorrendben, abban az egységben, versszakban szinte más értelmet kapnak. Az még hagyján, de alapvetően nem különösebben szép szavak egyszerűen gyönyörűvé válnak.
Imígyen:
„Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt”
Önmagában az elme szó, inkább riasztó (elmegyógyintézet, elmebeteg stb.), aztán a fém, no pláne a sav és ott a belemarás! József Attila 28 évesen ezt tudta tenni, ezekkel a szavakkal. Gondolom nem egy értelmező kéziszótárral a kezében ült Lillafüreden, hogy kiizzadja magából az Ódát. Valószínűleg nem így volt, hiszen június 10-én (1933-ban) megismerte Marton Mártát és azon nyomban megígérte neki, hogy megírja a világirodalom legszebb szerelmes versét. Azon az éjjelen megírta, Marton Márta június 12-én elutazott. Ennyi történt. Kétségkívül sikerült a vers. Még mindig nem értem: hogyan?
Tudom én: tehetség, meg ihlet. Ezek csak szavak. Ugyanolyan szavak, mint amiket József Attila használ. Magyar szavak. Én hiába rakom őket egymás mellé, nem kerekedik ki belőle, hogy mennyire szeretek valakit. Pedig milyen egyszerű lenne, csak olyanokat kellene egymás mellé tenni, mint fém, meg sav, meg elme, alvadt vérdarabok, belek, gyomor, salak, vesék.
Akkor levonom a végkövetkeztetést: úgy kell verset írni, hogy a megfelelő szavakat kell használni, megfelelő sorrendben, ügyelve a ritmusra és a rímre, teljesen mindegy a szavak jelentése, elég ha érzéseket keltenek és tartalmat adnak.
Ennyire egyszerű.:
„Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.”
Iskolában elég sok mindnet tanítanak, de szerintem az mind faszság. Nekem ne akarják megmagyarázni, hogy a költő mit érzett, meg mit akart amikor írta a verset :) Persze halott költők verseivel könnyű ezt csinálni, azok már nem tudják mondnai, hogy hülyeség, ő ezt nem akarta, amiről ők beszélnek :)
VálaszTörlésMikor ilyenre vetemedtem, én személy szerint, csak azt akartam leírni amit érzek, és próbáltam figyelni, hogy rímeljen, meg perzse arra, hogy nekem tetszen. pl.:
"Gyönyörű vagy mint az esthajnal csillag
és felperzselsz mint a déli szél
Magányos pillanatimban hívlak
s veled az időnek lába kél"
2 nőnek írtam verset, megfogastam hogy többet nem teszem :)
Miért nem teszed?
VálaszTörlésMa az iskolában arra tanítanak, hogy le tudj vizsgázni. Ennyi. Gondolkodni, véleményt alkotni, ízlést formálni nem kell. Sőt külön káros.
Egyébként szerintem az alkotás (versírás, festés, "szobrászolás", zene stb.), irracionális, intuitív állapotot feltételez, amikor a művész maga sem tudja, mit gondol. Sokkal inkább érez valamit. A műelemzők meg rendszerint kigondolják helyette, amit a hülyéje elfelejtett. :)
Azért nem teszem mert mindkettő csalódás volt.
VálaszTörlésMűelemzőket falhoz állítanám :)
Emléxem volt ilyen novella elemzés, és le kellett írni mi a tanulsága a műnek, és ez számomra mit jelent. leírtam. az irodalom tanár meg odaírta, hogy nem ez a tanulság, és leírta a mű tanulságát. azt hittem hogy nem is ugyan azt olvastuk :D
ott már tisztában voltam, hogy ez hülyeség. csak utánna 4 évig még foglalkozni kellett (vona) vele :)
Na, ja! És mi van azokkal a művekkel, amiknek nincs mondanivalója, urambocsá' tanulsága? Mondjuk egy improvizációs koncert? Ami csak ott és akkor érvényes, Vagy J.A. Óh szív nyugodj c. verse?
VálaszTörlés