Mi legyen velem? Előttem egy soha meg nem valósuló, de ígéretében boldog jövő egy boldogtalan jelenben, amit élni kellene.
Életigenlő énem közbeszól: hihetetlen boldogságot éltél meg! És megélted! Olyan kevesen veszik észre éppen azt a pillanatot, ami isteni kegy, áldott idő! Te! Figyelj már! Neked képességed van erre és te már voltál boldog, benned van! Ott van minden sejtedben, kisimítja az arcodat, csillogóvá teszi a szemed, megnyújtja a gerincedet! Ez mind a tied! Örülj neki!
Az életigenlőnek igaza van, a szomorkás felem lenyeli a feltoluló könnyeket.
Fél éve egy ilyen hangulatomban már rég Janis Joplin üvöltene a fülembe és nagyon sírnék, mert azt érezném, hogy szenvedni kell, mert az is egy érzés. Fél éve még igazam is lett volna.
Ma már nem pusztulok bele, ha kicsit szomorúbb vagyok. Ma már nem bele akarok merülni, hanem ki akarok jönni a keserűségből. Ma már látom, hogy nem is vagyok keserű, inkább csak fáradt. A fáradtság nagyon jó talaj az elkeseredéshez, egy ilyen lelkületű embernek amilyen én vagyok. Mivel az Úr adott nekem kevéske józan észt is, erre mind rájöttem és megnyugodtam.
No, és Buddha? Várnia kell még rám, előbb-utóbb megérkezem a Nirvánába, aztán majd eldumcsizunk. Időnk lesz, vágyaink már nem. Buddha tanítása szerint a ragaszkodás szüli a vágyakat. Majd elmesélem neki, hogy én ezt jól összekombináltam, mert amihez a legjobban ragaszkodom az nem más, mint a vágyaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése