Piéta

„Még egyetlen szerelmessel sem találkoztam – se férfivel, se nővel – aki festett, verset írt vagy szobrot faragott volna egyszerűen azért, mert a szerelmes ember tökéletesen elégedett. Az ilyen jellegű alkotásokhoz elengedhetetlenül szükséges az elégedetlenség, egy takargatott seb benned.”

Már megint az a fránya Osho került a kezembe. Mert itt van az asztalomon, József Attilával, Popperrel, Feldmárral és egy általam most felfedezett pakisztáni íróval együtt. Ezért állandóan ilyeneket olvasok és már hihetetlen okos vagyok. Miért nem vagyok boldog is? Csak egy kicsit! Illetve mostanában van, hogy átélhetem a boldogságot. Miért nem elég? Miért kell ebből még több?
Mondjuk a kínlódásból is kijut nekem bőven, biztosan nem vagyok egyensúlyban.

Szóval Osho nyomán analizálom magam. Szarkasztikusan, mert ilyen kedvemben vagyok.

Én szerelmes vagyok. Eszembe sem jut kifaragni a Piétát. Verset sem írtam és nem is festettem semmit. (pedig a konyhára már nagyon ráférne) Eddig is tudtam, hogy szerelmes vagyok, de íme a bizonyíték.

Ja! És a tökéletesen elégedett állapot? (lásd fenti idézetben) Hát….khmmm…szóval….ízé….az nincs. Most ebben a pillanatban nagyon nincs. Mert most, itt ebben a pillanatban nagyon szeretnék valakihez hozzábújni. Majd két perc múlva biztos elmúlik ez a hiányérzet és akkor már nem leszek szerelmes, viszont elégedett leszek, csak azt nem tudom, honnan szerezzek márványt a Piétához.
Michelangelo a Dávid szoborhoz maga bányászta ki a márványt. Én hova a francba menjek márványért? Egyébként a Piéta hátsó része nincs is kifaragva. Fércmunka! Nem láttam még csak képen, de tudom, ha egyszer majd meglátom sírni fogok és nyomást érzek majd a mellkasomban. Az a szobor tökéletes, azt hiszem, az ilyesmire mondják, hogy Isteni. Viszont Michelangelo nem volt szerelmes és elégedett-mikor faragta.

Én meg elégedetlenül vagyok szerelmes Ennek az állapotnak az eredménye, hogy ilyeneket irkálok, ami nem vers, még csak nem is nagyon értékelhető irodalmi szempontból. Tehát Osho kijelentésével teljesen egyetértek, de én vagyok a köztes megoldás.

Majd, ha a szerelem mellé megérkezik az elégedettség, már blogot sem fogok írni.
Viszont ha elmúlik a szerelem (jaj, azt nem akarom – vonzás törvényét itt kikapcsolom) kifestem a konyhát, legalább egy zseb – Piétát faragok magamnak, írok majd valami kecskerímes verset. És baromira elégedetlen leszek. És szomorú is leszek, meg hosszan boldogtalan.

(most bekapcsolom a vonzás törvényét)

A szerelem nem múlik el és még elégedett is leszek, tudom. Mert a másik felem létezik valahol és egymásra is találunk. Nagyon szomorú lesz ez az egyetemes művészettörténetnek, mert sem én, sem a párom nem fogunk verset írni, szobrokat faragni és festeni. (a konyhára pedig nagyon ráférne). Szerelmesen elégedettek leszünk, kimegyünk a hegyre és fújja a hajunkat a szél.