" Ne féljetek!"

Elfáradtam.

Naponta százezer gondolat fordul meg a fejemben, amelyek végül elvesznek a semmiben.

Azt hiszem olyasmi ez a fáradtság, mint amikor a bokszoló iszonyú erővel indítja az ütést, mely a levegőbe vész.

Folyamatosan önigazolok. Keresem a régi bölcseket, olvasom az újabb gondolkodókat, hogy tudjam: én még rendben vagyok. Közben meg utálom magam, amiért egyre erősebben érzem, hogy a körülöttem lévő szélesebb világ idióta.

Most megint hihetetlenül nyitott az agyam és a lelkem, így megtalál számtalan pici kis „bölcselet”, amitől ideig-óráig jól érzem magam.

Például ma olvastam egy önmagamat igazoló gondolatot Jungtól: „mielőtt depressziót diagnosztizálnál magadon, győződj meg róla, hogy nem csak seggfejekkel vagy-e körülvéve!”

Nagyon nagyképű, lenéző és tényleg szégyenletes, de úgy érzem : IGEN Seggfejekkel vagyok körülvéve!

Hála az isteneknek, meg persze nekem, a közvetlen környezetem nem seggfejekből áll. De hát ki is kell menni az utcára! Naponta sok emberrel kell találkozni. Nekem meg muszáj olvasnom, hallgatnom a híreket. És mit látok, mit hallok? A tájékozatlan, műveletlen és gyáva közönséget.

Ez a világ (mai Magyarország) gyáva. Gyáva, mert tudatlan. Tudatlan, mert igénytelen.

Velem mi van? Nem vagyok tájékozatlan és nem vagyok tudatlan és gyáva sem. De! Hol vagyok én azokhoz az emberekhez, akiket én műveltnek, okosnak és bátornak tartok? Hol van az én tudásom ahhoz képest, amit TGM tud? Hol van az én műveltségem, kreativitásom Popperhez képest? Hol van az én bátorságom (a nem gyávaságom) azokéhoz képest, akik szembe szállnak ezzel mai magyar undorral?

Nem írtam eddig, mert nem tudom összefoglalni mindazt amit érzek, amit gondolok.

Amit muszáj most rögzítenem, az a magánnyugdíj-pénztári vagyon elkobzásának szép története. Mikor a polgárok legnagyobb része úgy döntött, hogy visszalép az állami rendszerbe, minden illúzióm elveszett, amit a társadalmunkkal kapcsolatban gondoltam.

Nem vagyok egy világlátott ember, de hiszem hogy ezt fejlett demokráciában, ahol tudatos polgárok élnek, akik felvilágosultak, akik tisztában vannak a jogaikkal, na ott ezt nem lehetett volna megtenni. Itt meg? Volt itt tömegmegmozdulás? Volt itt felháborodás? Nem volt.

Értem én a szavak szintjén, hogy az emberek féltek, hogy nem lesz nyugdíjuk. Azt is tudom, hogy ez a félelem is a tudatlanságból fakadt. Most mennyivel biztosabb a húsz év múlva nyugdíjba vonulók juttatása? Mindegy is.

Tudom azt is, hogy nagyon ellenszenves lehet mindez, amit leírok. Azért is írom le, hogy most már önmagam is szembesüljek saját, elítélő, ítélkező látásmódommal, azzal együtt hogy nem hiszek magamról túl sokat. A minimumot azt igen.

Azt is tudom, hogy sokkal megértőbbnek, toleránsabbnak kellene lennem polgártársaim iránt. Tudom, hogy tényleg félnek. Féltik a megszerzett kicsi kis valamijüket, féltik a biztonságukat, féltik a saját és gyermekeik jövőjét.

Itt megint – ahogy mindig – idealista leszek. Hiszem, ha például Poppert tanítanák, de legalább olvasnák, nem félnének. Sőt!  Ha egyáltalán olvasnának, igazi filmeket néznének az emberek, egyre kevésbé félnének, mert megtudnák, hogy a félelem bennünk van. Bennünk képződik, még akkor is, ha külső hatások váltják ki. A félelmet csak mi magunk győzhetjük le. A biztonságot mi teremtjük meg . A belső biztonság az, amitől elmúlik a szorongató félelem, nem a rácsok és korlátok.

Tudom. Évekig féltem. Évekig szorongtam. Évekig tartott, míg megértettem ennek a gyilkos érzelemnek a természetét. Ma már azt is tudom, hogy van produktív szorongás, ami inspirál, ami nem megfojt, hanem előrevisz.

„Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot.”

Ezt mondja Popper. Én meg azt mondom: Hé, emberek! Miért engeditek meg hogy bárki ezt a csúfságot mérje rátok?! Nézzétek meg ki az, mi az, amitől féltek! Tényleg ijesztő? Tényleg? Biztos?

Távolról sem. A félelemgyár jelenkori vezetője, miniszterelnökünk. Nem minősítem, mert lemennék kutyába. (habár inkább „légy a kutyák királya, mint  királyok kutyája” – hogy e örökbecsűt is felidézzem)

József Attila szobrával kapcsolatban olvasgattam a netem.  Olyat láttam, amitől ezt az egész „újrablogolást” elkezdtem.

Viktor, kihajolva parlamenti dolgozószobája erkélyén azt találta mondani József Attila szobrát látván : „…ha már írt egy ilyen rendes verset a Dunáról…”

(itt az egész, érdemes megnézni : http://tv2.hu/naplo/video/kormanystart-ahogy-minden-elkezdodott )

Szóval, emberek! Ti tényleg féltek egy önmagát történelmi személyiségként vizionáló félművelt valakitől, aki magyar – hangsúlyozottan magyar – diplomásként nem tudja, hogy a vers nem a Dunáról szól?  „ írt egy ilyen rendes verset”   Mi ez? Mi ez az alpári kulturálatlanság?  Túlzás lenne ez részemről? Nem hiszem.

Művelt ember – a miniszterelnök meg legyen az! – nem mond ilyet, és nem így. Miért? Miért nemcsak nyelvbotlás, kis színes nyegleség ez? Mert művelt embernek ez nem így jön ki a száján. Ez a gondolat meg sem fogalmazódik benne.

Hé emberek! Ti féltek? Tőle? Miatta? Tőle, aki nem fél József Attila szellemiségétől? Aki mer vele pökhendi lenni?  Nem, nem! Nem túlzás ez! Ez sajnos jellemrajz. Ez a riport mindent elmond, mindenre magyarázatot ad és ezért felszabadít! Felszabadít, mert különbek vagyunk. Mert mi érzünk, érzékelünk.

Félreértés ne essék, Viktor nem azért nem fél Attilától, mert ő megküzdötte a maga poklát. Azért nem fél, mert hiányzik belőle valami….valami emberi.

Az én térdem megremeg József Attilától.