Vihar

Mostanában csöndesebb vagyok. Ez csak úgy lett. Befelé élek. Ez is csak úgy lett. Minden, az érzéseimről szóló lényeges mondandómat gyűjtöm ide belülre, és majd egyszer odaadom valakinek. Apránként adok kis darabkákat, csak az öröm okán. Inkább örömteli, ami bennem zajlik, mégis nyugtalan vagyok. Nem feszült, nem ideges: nyugtalan. Van nekem titkom. Ettől az egész lelkem sejtelmes képet mutat nekem. Ez jó. Nekem tetszik. Sejtelmes kendő burkol be bennem valamit, ami titok.

Ma, mikor beborult az ég, és esti sötétség lett, egy pillanat alatt megszűnt a nyugtalanság.

Szeretem a sötétet. Nem szeretem a harsány napsütést. Ettől sokan visszahőkölnek, mert milyen ember az, aki nem kirobbanóan boldog az égető napsütéstől? Ilyen, mint én. Mégsem vagyok kevésbé vidám, mint más. Örömeimnek semmi köze az időjáráshoz.

A sötétség jó, csak rossz a reklámja. Mennyi minden történik sötétségben! A tenger mélyén is van élet. Ahogy az én lelkem mélyén is pezsgő élet van, és nem sötétség. Sötétben fogan az élet. A föld alatt a mag is sötétben kezd el csírázni.

Az égő nap megöli a növényeket, az állatok is menekülnek előle.

A holdhónap első napjai sötétben telnek, mégis újholdnak hívjuk. Az újhold a kezdetet szimbolizálja, a növekedést. Utat a kiteljesedéshez, mégis ez a Hold nyugalmi időszaka.

Talán ezért szeretem a sejtelmes homályt. A békesség és a nyugalom miatt. Az izgalom bennem van, kell neki valami ellenpólus.

A mi kultúránkban, a sötétség egyenlő a gonosszal.

Persze kézenfekvő a magyarázat: a sötétség bizonytalan, félelmetes. Az állatok nem félnek a sötétben, hanem alkalmazkodnak.

Miért kell elhinni, hogy a bizonytalan sejtelmes félhomályban csak rossz dolgok történhetnek? Miért kell elhinni, hogy az éjszaka a szellemeké, a sátáné? Miért nem hisszük, hogy a sötét időszak a béke és nyugalom időszaka?

Sötétben és egyedül lenni azért is félelmetes, mert esetleg önmagunkkal találkozunk. Van-e ennél ijesztőbb? Önmagunk ellen hogyan védekezünk?

A titok, amit dédelgetek sejtelmes. Mélységeket rejt és én látom, hogy szép, pedig kívülről nem harsány, nem napsütötte.

A mai vihar visszabillentett a helyemre. Egyrészt mert én belül élek, ahogy a keletiek szerint a nők, eredendően befelé élnek. A nappali sötétség visszaküldött önmagamba egy kicsit, ezért eszembe juthatott a tegnapi vihar. A tegnap viharban kifelé figyeltem. Akkor boldog voltam. Az meg belül történt, így ma is láttam, újraéltem. Ma befelé figyeltem.

Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan lelkiállapotom, amit ez a József Attila vers fejez ki. Van. Kár volt ezt az egészet ma leírnom. Itt van minden: