Teljesen szétesett a hétvégém, és én is szétestem. Pénteken annyi élmény ért, hogy nem tudtam aludni. Meg sem próbáltam, mert egyáltalán nem voltam álmos. Helyette fürödtem, meg zenét hallgattam, olvastam és szombaton hajnalban, három óra körül jógáztam.
Szombaton el akartam menni az Európa napi utcafesztiválra. Tavaly is voltam és tavaly sem volt érdekes, de jó zenekarok voltak. (Egy kérdezőbiztost azért kiakasztottam, hogy én is szórakozzak egy kicsit.)
Nem alvásom oka az sms és az osztálytalálkozó. Az sms-ről nem írok, annak inkább örülök.
Az osztálytalálkozó meg ülepszik. Megnyugtat, hogy nem én vagyok az egyetlen, akire mély benyomást tett, mert azóta már jelentkezett egy volt osztálytársam, aki szintén emészti még az élményt.
Örvendetes, hogy kivételesen csak jó érzések miatt vagyok zaklatott, Kevésbé örvendetes, hogy szétesett napjaim, majd holnap a munkahelyen mutatkoznak meg igazán, úgymint álmosság és hülyeség. Ilyenkor szoktam másik főkönyvi számlákon kutatni, amit nem ott kellene, és ezzel eltöltök hosszú időt, és nem értem. Meg ilyenkor szoktam elfelejteni billentyűkombinációkat az Excelben, és persze egyetlen belépési kódom sem jut majd az eszembe.
Na de, ha már az sms-ről nem írok (pedig ha valami foglalkoztat, akkor ez az), írok még a találkozó élményeiről.
Tegnap megint bántottam a nőket, amit persze nem bántásnak szántam. Ma eszembe jutott, hogy volt férfiélményem is. Ez is örök téma nálam: a buta férfi. Egyáltalán nem lepődtem meg az illetőn, viszont nagy lehetőséget láttam benne. Íme, gyakorolhatom a toleranciát: megpróbálok vele beszélgetni. Sajnos ez kudarcba fulladt, mert már az első mondatomat nem értette. Jaj, nem kell ám valami bonyolultra gondolni! Milyen bonyolult téma vetődhetne fel egy ilyen alkalommal, az első percekben? Semmilyen. Ami még inkább megdöbbentett, hogy az sem értette a jóember, amikor nevettem rajta. Igyekeztem nem kinevetni, de nem tudtam megállni. Örvendetes, hogy ez az ember láthatólag jól van, megtalálta a helyét, dolgozik, külföldre jár, magánélete rendben. Érdemes fejlődni?
Minden esetre egy buta férfi nagyon kiábrándító.
Buta nő nem volt az osztálytársak között. Akit tegnap primitívnek neveztem, ma finomítva korlátoltnak jellemeznék. Azaz, a szellemi képességeivel minden rendben csak valami oknál fogva bezárta az agyát. Egyébként nem olyan fontos ez, hiszen ő sosem tartozott azok közé, akikkel mélyebb kapcsolatom lett volna.
Sajnos itt én most minősítettem és nagyon élesen kritizáltam embereket. Ez bizony így igaz.
Nyilván nem fogok magam előtt magyarázkodni, viszont megjegyzem, hogy lássam, tudatában vagyok önmagamnak. (Hej, de szép ez így öt percig, amíg ki nem zökkenek önmagamból és vissza nem zökkenek az érzelmi Renátába. Nem kell ehhez más csak egy sms.)
Szegény férfiak meg azt hihetik, hogy én sokat várok tőlük. Egyébként lehet benne valami, ezt nem tudom megállapítani. Azt tudom, hogy sokat is adok. Ész terén nem várok sokat, hiszen magamat egyáltalán nem tartom különösebben okosnak. Komoly hiányosságaim vannak, de ezt nyitottsággal próbálom ellensúlyozni és azzal, hogy merek kérdezni. Sőt! Be is vallom, ha nem tudok valamit. A buta férfiakkal az a baj, hogy rendre ők a legmagabiztosabbak, ettől meg nagyon szomorú az összkép.
Én csak annyit várok el, hogy a férfi legyen tájékozott az élet azon területein, ami az övé, a férfié, de igénye mindenképpen legyen némi ismeret összeszedésére. Szóval rakja már össze azt a részecskegyorsítót! Tervezze meg, amit tervezni szoktak, meg ilyesmi.
Hogy nem vagyok okos, nem bizonygatom tovább, gondolom itt ez már régen kiderült.
Az osztálytalálkozó megszervezése ékes bizonyítéka annak, hogy az ilyesmi férfimunka. Mivel én szerveztem, és nem vagyok férfi, tehát nő vagyok (legalábbis nagyon igyekszem az lenni), pontosan látom, hogy mi az, amit egy férfi másképp reagált volna. Ahogy kell én elvesztem a részletekben és nem voltam képes konfliktuskerülően intézni a dolgot. Így, mire az egész összeállt ott tartok, hogy van olyan, akivel gyakorlatilag megszakadt a kapcsolatom (nyilván ennek így kell lennie, és nem is bánom) és van, akit korlátoltnak nevezek. Ezek mind abból adódnak, hogy fennakadtam olyan dolgokon, amin egy férfi nem akadna meg. Onnan tudom ezt, hogy közben konzultáltam fiú osztálytársakkal, akik két mondattal helyre tették a dolgot. Az egyik mondat: „Renáta, ő már tíz évvel ezelőtt is hülye volt! Min csodálkozol?”
Fiú hívta fel a figyelmemet arra is, hogy a találkozó ügyében írt, kétségkívül szellemes és olvasmányos leveleim kicsit hosszúra sikeredtek, így a legtöbb címzett nem olvasta végig, ezért nem tudják a telefonszámomat, mert ugye azt a végére írtam. Igaz.
El tudja valaki képzelni rólam, hogy túl hosszú leveleket írok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése