Szabadságon vagyok. Tegnap mondta nekem valaki, hogy ilyen rossz időben ne menjek szabadságra. Miért? Nem nyaralni megyek, hanem rendet rakok. Legyek primitív? Leszek: „Jöjj el szabadság te szülj nekem rendet.”
Ilyenkor, amikor tudom, hogy másnap nem kell dolgozni, képes vagyok éjjel nem aludni. (Persze, ha álmos vagyok, alszom. Olyan is van, hogy nem alszom, mert nem tudok, helyette önelemzek, meg sírdogálok.)
Most hajnalig olvastam. Múlt héten vettem egy könyvet: Szeretők. Négy pszichológus értekezése a szeretői viszonyokról. Nem tudtam letenni. Ráadásul igazam van – szerető ügyben. Ilyenkor nem kérdőjelezek meg senkit, amikor azt írja, ami nekem tetsző. Ronda, gyarló tulajdonság, de ki nem szereti igazolva látni önmagát?
Este még nagy terveket szövögettem, arról hogy reggel kipakolom a konyhát, meg kimosom azt pár száz indiai textilt, ami itt a lakásban van. Előtte még lemegyek a közértbe, meg elviszem a szelektív hulladékot. Szóval hihetetlen aktív leszek Ehhez képest beteges íráskényszerem leültetett ide, hogy az éterbe elküldjem magvas gondolataimat. Már azt is tudom, hogy ezek után beülök a kádba és olvasni fogok, de ne izguljon senki: kimosom a konyhaszekrényt és minden dolgomat elvégzem.
Tehát a szeretők. Idézet következik: „A szeretői viszony az én olvasatomban a férfi-nő kapcsolat egyetlen tiszta formáját jelenti, amelynek megértése és működtetése egy egész életre szóló feladat a nő és férfi számára is.” /C. Molnár Emma/
Lehetne ez házasságon belül is, csakhogy ott a legfontosabb dolog már nem létezik: a titok. Nem a külvilág felé, hanem a belső titkok. A házasságon belül előbb-utóbb minden kiderül a másikról és az nem feltétlenül tesz jót a szerelemnek. Úgyis mondhatnám, hogy a házasságon belül is szeretőként kellene viselkedni. Ehelyett játékok folynak, féltékenykedés, irányítás, befolyásolás, érdekek harca. Az ilyen harcokban meg lehull a lepel, és nesze neked szerelem.
Persze megint idealizálok és azt gondolom, hogy létezik olyan kapcsolat, amiikor a két fél hagyja egymást élni, és kettejük kapcsolatának alapja a kölcsönös örömszerzés, a másikban való öröm élvezete. De nem lehet úgy örülni a másiknak, ha el kell számolnom azzal, hogy hol jártam, kit hívtam, mit ettem, hol ettem? Én legalábbis nem tudnék olyan embert szeretni, aki nem hagyja, hogy legyen saját világom. Olyat sem tudnék szeretni, akinek nincs saját világa. Mire néznék fel? Mi lenne nekem a csoda, a titok, az izgalom?
A házasságban valamiért előbb-utóbb jogokat formálnak egymásra az emberek, olyan területeket akarnak felügyelet alá vonni, amihez semmi joguk. Feltételezve, hogy érett, felnőtt emberekről beszélünk. Az a férfi, akit felügyelni kell, akinek megmondhatom, hogy mikor mit csináljon, és ő még ezt is teszi: nem felnőtt. Az egy gyerek. Megint a nőket bántom, pedig nőpárti vagyok – nagyon is! Mégis, a nők a házasságban szeretik ezt az anyáskodó szerepet felvenni, és a férjüket gyerekként kezelik, de legalábbis uralkodnak felettük. (Igaz sok anya a gyereke felett is hatalmat gyakorol) A nőkről írok, mert azt belülről látom. A férfiakról nagyon keveset tudok, mert nehéz az érzelmeikről beszélniük, így csak megfigyelő lehetek. Aztán a nagy megfigyeléseimből következtetek, ami nyilván torz és szubjektív, és erősen eufemisztikus.
A házasságban megszűnik a titok. Nem arra gondolok, hogy ki mennyit keres és, hogy mi lesz az ebéd? Az szűnik meg, ami a másik nemnek a titka. Nem tudom ám mi a megoldás, és hogy kellene csinálni, inkább csak sejtem, hogy akkor marad meg a másik valamiféle felfedezendő csodának, ha békén hagyják. Igaz, az is kiderülhet, hogy egy üres érdektelen ember a másik. Akkor le kell lépni.
A nők pont azzal veszejtik el alapvető, spirituális nőiségüket hogy birtokon belül érezve magukat irányítani kezdenek. Egy igazi, érett, felnőtt nő, aki érzi a nőisége lényegét, pontosan tisztában van vele, hogy a varázsával hatalma van a férfi felett. Abban a pillanatban visszaél vele, ahogy ezt átfordítja a mindennapi élet síkjára és elkezdi a fizikai valóságban is hatalma alá vonni a férfit. Minek? Ezt komolyan nem értem. Szerintem egy nő szereti a férfit erősnek látni. Legalábbis én igen. (nem arra vágyom, hogy pofán vágjanak) Helyesbítek: egy felnőtt, spirituálisan érett nő számára a férfi egyik legfőbb erénye az erő. (Tudnék még itt sorolni ezerkétszáz kívánatos tulajdonságot) Hogy lehet erős az, akinek dirigálni lehet, akiben turkálnak, aki felett uralkodnak? Sehogy! Azt hiszem az ilyen nőnek gazdasági érdekből kell férfi, és a szaporulat biztosítása céljából. Durva, de szerintem az ilyen nő, nem nő. Nőnemű.
Tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű, de a titok szempontjából igen. Az izgalom, hogy kíváncsi legyek a másikra és az én szempontomból talán még fontosabb: rám is kíváncsi legyen a férfi, csak akkor tartható fent, ha megmaradok nőnek, és hagyom, hogy ő férfi legyen. Vállalom a hozzá nem értésemet, vállalom, hogy érzelmekből táplálkozom, vállalom hogy szükségem van segítségre, fizikai és lelki, szellemi téren is. Hagyom, hogy a férfi erősebb legyen nálam, hagyom hogy csetlő-botló legyen érzelmek területén, de komolyan félistenként nézek rá (nem vicc!) amikor az élet racionális területein sziporkázik. Meghagyom az ő területeit, mert számomra azok titokzatosak, ezáltal nekem ő nagyon izgalmas lesz. Reménykedem benne, hogy az én területeim legalább ennyire izgalmasak és nem félelmetesek a másik nem számára.
Az ebben a legjobb, hogy nem kell szerepet játszani. Valahogy meg kellene élni a nemünknek megfelelő világot.
Tudom, tudom: társadalom, meg elvárások, meg gyerekek és kevés a fizetés. Az alapok, mégiscsak bennünk vannak. Nőkben és férfiakban. Nem kellene az alapokat rombolni. Meg kellene erősíteni.
Ehhez eszközök is léteznek. Például a tantrikus szex, ahol szabadon áramolnak a női és férfi energiák, erősítve ezzel az alapokat. De nem győzők figyelmeztetni: a tantrikus szex közben meg lehet világosodni, onnantól kezdve aztán meg nincs tovább vágy! Akkor meg már minek nőnek és férfinak lenni? No, csak óvatosan!
Na, most megyek fürdeni, és nem megyek dolgozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése