Átélve, túlélve, tovább és élve...

Alapjában véve, nem kell ebbe belezavarodni! Végül is nem fejeződött be semmi, nincs veszteség - ahogy tegnap láttam -, nincs tragédia. Mindketten egészségesek vagyunk. Mindketten élünk. Nincs mit gyászolni.
Ma nem lezárult valami, hanem más mederben folytatódik az élet. Nem kell nagyon meglepődnöm, másodszor csinálom ezt. Rutinos is lehetnék.

Mint egy mantrát ismételgetem magamban: szeretni nem kell. Ezt muszáj, mert ha szeretek, ártok. Valószínűleg nem tudok jól szeretni. Honnan tudnék? Engem sem jól szerettek.
Ezt befejezem, mert megint az érzelmek felé visz.

Továbbiakban befejezem a saját anyaságommal kapcsolatos kérdéseim küldözgetését a világegyetembe. Biológiailag anya vagyok – ez tény. Erről nem tudok többet, és nem is akarok már tudni. Lehetetlen. Az újabb kérdéseim mind az érzelmek felé visznek.
Ezzel együtt leszögezem: én jó anya voltam és vagyok. Olyan amilyen belőlem fakadt. Ennyi és nem több.

Érzelmi életemből kizárom az anyasággal kapcsolatosakat. Életem ezen területét kizárólagosan racionális elvek mentén működtetem. A lányom érdekében. A saját érdekemben. Ezen túl azzal segítek, ha ésszerű vagyok.

Érzelmeimet nem temetem el. Azokat majd a hamvaimmal együtt szórja szét valaki. Már amennyiben elfogadjuk, hogy a test halála után megszűnik a gondolat, a tudat, a lélek. Én nem így gondolom.

Mivel ez az év az én évem – tántoríthatatlan vagyok – ennek megfelelően fogom élni. A hármas jegyében. És itt a nagy okosság: a hármas a beteljesedés, és rájöttem, hogy én meg csak kétharmad vagyok. A hármas harmóniából (test, lélek, szellem), a testem rendben van. (Apropó! Szombat óta fogytam. Egy lyukkal beljebb kellett csatolni az övem! Ó áldott szorongás! Nem is akartam fogyni, és mégis…) A lelkem is működik. Talán túlpörög egy kicsit. Na de a szellem! Itt van a hiányosság. Erre kell koncentrálnom a harmónia érdekében. Tehát: racionális célokat állítottam magam elé. Kettőt. Meg is fogom valósítani, mégpedig úgy hogy használom a működő (és vékonyabb) testemet, és a működő, de elhízott lelkemet. Ez így menni is fog.

Túléltem a mai napot. Túléltem az elmúlt hetet. Túléltem az elmúlt három évet. Tapasztalatom, tudásom tengernyi. Használni fogom.

Túléltem a szülést is. A lányom is. Együtt kezdtük. Most kicsit külön folytatjuk.


Abban a pillanatban, ahogy abba tudtam hagyni a sírást, ezt a sok ésszerűséget találtam ki. A sírás nem racionális alapú volt. Magammal engedékeny vagyok. Sírni még biztosan fogok, de most itt megígérem magamnak, hogy sírás után, rögtön gondolkodni kezdek.

Remélem, sikerült magam meggyőzni! Remélem, tényleg jobban vagyok! És okos is vagyok?