Valami sikerült is

Nem szoktam a lányomról írni. Egyszerű oka van: nem tudok mit kezdeni a szülői szerepemmel. Általában nem tudok mit kezdeni a szülő-gyerek, gyerek-szülő kapcsolattal. Frázisokat persze én is ismerek, meg lehetne itt tombolni, hogy „örök kapocs”, és a „feltétlen szeretet”.
Az igazság az, hogy ezekben nem nagyon hiszek. A karmában hiszek, és ebbéli hitem szerint a gyerek választja a szülőt. Egyrészt, tehát az ő felelőssége (minek választott engem –ugye?), másrészt súlyos felelősség az apjának és nekem – ha már kiválasztottak lettünk.
Egyetlenegy dolog, amit biztosan állíthatok: ha egy nő nem lesz anya, nem lehet teljes nő. Még akkor is leírom ezt, ha nagyon keményen hangzik. Pláne leírom, hogy nem észérvek alapján alakult ki ez a véleményem, hanem kizárólagosan érzések mentén állítom ezt. Érzem, hogy semmilyen más élethelyzet nem adta volna meg nekem, azt a nyitottságot, toleranciát, türelmet, elfogadást, mint az anyaságom. Bizonyítani nem tudom ezt, nem is akarom.
Ismerek számtalan anyát, aki kirekesztő, és korlátolt. Kérdés, hogy milyen lenne, ha nem lenne gyereke? Szóval ez is mindenkinek a saját személyiségéhez képest vizsgálandó.

Nem tartom magam különösebben jó anyának. Ahogy nem tudom meghatározni azt sem milyen a jó anya? Még azt sem hiszem, hogy a gyerek tudja eldönteni, hiszen a helyzet adott, nem lehet kipróbálni, hogy milyen lenne egy másik anya, vagy apa? Egyrészt a karma törvénye miatt sem, másrészt a biológiai befolyásoltságot sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Most szembesültem egy érdekes jelenséggel, ezért írok a lányomról.
Megdöbbentem, hogy a rokonaim közül milyen sokan szélsőségesek! Olyan fiatalok, akik egyidősek a lányommal. (No, meg unokatestvéreim és más közelebbi-távolabbi hozzátartozóm)
Ismerem a szülőket. Róluk nem írnék inkább semmit.
Viszont, most először igazán büszke vagyok a férjemre és magamra, gyereknevelés ügyben. (Amiben szintén nem hiszek, mármint a gyereknevelésben)

Annak idején, csak úgy belecsöppentünk a szülői szerepbe, ahogy mindenki. Erre nem lehet felkészülni. Szerintem. Tök mindegy mit gondol, tervez az ember, egyszer csak ott lesz a kisbaba és felforgatja a világot, a szülő meg jó esetben úgy teszi a dolgát, hogy a gyereke javára váljék.
Azért voltak alapgondolataink. Például a nyitottság. Azt gondoltuk – és ennek mentén tettük a dolgunkat – hogy a gyereket kíváncsivá kell tenni, és a lehető legtöbb dolgot kell megismernie, ahhoz, hogy majd érett döntéseket hozhasson. Konkrétabban: amennyire lehet, a főbb vallásokat egymás mellé sorolva, egyet sem kiemelve megmutatni neki. Megismertetni vele a cigánygyerekeket, a sérülteket, kövéreket és soványakat. Nagyobb korában, hagyni, hogy bármilyen zenét hallgasson, még akkor is, ha falnak megyek tőle.( És még sok más.)
Amit ténylegesen tudatosan tettem, tettünk: meséltünk, verset mondtunk, énekeltünk neki, hogy mindez nyisson meg benne egy érzelmi világot és legyen nagyon kíváncsi, arra mi van a könyvekben, a lemezeken. Tudtuk, hogy a kíváncsi gyerek olvasni és tanulni fog.
Úgy látom ezt jól csináltuk. Most, hogy körülnézek a rokonok között és látom a sok Árpádsávos cuccot, és megrémülök, eszembe jut, hogy az én lányomnál elő nem fordulhat, hogy szélsőséges ideológiák beszippantsák. Miért? Mert gondolkodik, mert a nyitottsága által színes baráti társasága van. Többek között zsidó, meleg, volt drogos, gazdag és szegény fiatalok alkotják a környezetét. Ezer és egy dolgot tapasztal, és nem távol tartja magát a furcsaságoktól, hanem megpróbálja megismerni azokat.
Azt hiszem, ha csak ennyit tettünk a gyerekünkért, nagyon büszkék lehetünk magunkra. Még az is lehet, hogy nem is adhattunk ennél többet: rányitottuk a szemét, a színes világra, annak számtalan lehetőségére és visszásságára. Azt hiszem a lányom a legfontosabbakat megkapta: a szeretet biztonságát, a szellemi szabadságot és a színes érzelemvilágot.
Nem lesz könnyű élete. A mai viszonyok között jobban érvényesülhetne, ha korlátozott kockaember lenne, kézzel fogható célokkal, azaz tárgyiasult vágyakkal.
Most végül nem tudom, hogy jó-e neki, hogy mi lettünk a szülei? A karma törvénye szerint….