Istenem! Adj nekem férfiagyat! Most nagy szükségem lenne rá. Nem úgy, hogy lenne itt egy férfi velem és helyettem gondolkodjon. (Másképp lehet itt egy férfi velem, de nem kell helyettem gondolkodnia.)
Itt van ez a lakás-kérdés. Árulom a lakást. Azt nem nagyon részletezném, hol tartok, mert csak feszült leszek tőle. Nyilván nem olyan egyszerű eladni egy lakást. Na, de venni! Biztos ez is csak nekem ennyire bonyolult. A bonyolultság bizonyítja, hogy igazi nő vagyok. Az agyam is női agy. Nagyon is. Ezért talán halmozottan hátrányos helyzetűnek vallhatom magam, mert a genetikailag szőke hajam, ami halmozza a hátrányt a helyzetemen.
Mert mi történik, mikor elmegyek egy lakást megnézni? Pontosan az, amiről még a kezdet kezdetén írtam. Egy-egy lakásban járva, pontosan látom hova teszem majd, a Shiva faliképet és a Yantrát, hol a hely, ami a jógához megfelelő, hol lesz majd a hálószoba?
Mi ezzel a gond? Az a gond, hogy később jut eszembe, hogy mennyibe is kerül a lakás, hány éves, hányadikon van, milyen állapotú a ház és az összes olyan kérdés, ami lényegileg fontos.
Ez sem lenne nagy gond. Ami zavaró, hogy nagyon elfáradok. A gondolkodásban. Most kellene az, amit a férfiak tudnak: összességében átlátni egy problémát. Kellene az a bizonyos szintetizáló képesség, ami nincs. Nekem olyan részletekben elvesző képességem van és iszonyú agymunka összerakni a sok apró részletet.
Ettől vagyok fáradt.
A szorongás is fáraszt, ami ezzel az egésszel együtt jár, de szorongásból profi vagyok és érzem, hogy ez most más. A szorongásaim érzelmi részre számomra kezelhető, érzelmekben jó vagyok. A gondolkodás! Az megy nehezen!
Mindig bírtam a férfiakat – attól függetlenül, hogy hülyék. Most viszont kicsit irigykedve nézek rájuk, hiszen van nekik valamijük, ami nekem nincs és nagyon nagy szükségem lenne rá. A szintetizáló képességük. Is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése