Úgy két évvel ezelőtt megkérdezte tőlem valaki, hogy „mi ez az óriási metafizikai hiányérzet benned?”
Akkor sem tudtam a választ, ahogy most sem tudom, de az állapotom pont olyan, mint akkor.
Valami nem jó. És megint itt van az az iszonyú elvágyódás. Akkor még azt is tudtam, hova vágyódóm. Ma tudom, hogy hiába mennék –bár most nem tudom hova – akkor sem lenne jobb.
Amit tudok, hogy idegesítenek az emberek. Illetve bizonyos emberek. Türelmem semmi. Inkább befordulok és hallgatok. Pedig annyira megkérdezném, hogy másnak van-e ilyen? Szokott-e így érezni?
És itt van az ismerős érzés, amikor beleüvöltenék a világba, hogy álljunk már meg egy pillanatra! Emberek! Hová tartunk? Főleg, miért?
Nekem is érthetetlen ez az egész. Igen. Van nekem hiányérzetem. Van nekem fáradtságom.
Megijedtem, mert ez hasonlít a legmélyebb pontjaimhoz. Ez a nagyon el akarok menni, vagy nem akarok itt lenni….ez depressziógyanús.
Szerencse, hogy felismertem.
Azt hiszem, tudom, mi van. Most jutott eszembe. Karácsony. Kezdődik ez a mindent átható szeretetömlengés, ami kevés kivétellel hazugság.
Na és ez a mit főzöl, mit sütsz, mit veszel, hányan lesztek, hova mentek?
Tudom, hogy keserű vagyok, egyoldalúan látom és elronthatom mások hatalmas karácsonyi hangulatát. Ezt nem tudom másik oldalról nézni, ez nekem évről évre nehezen megy, bármennyire próbálom, nem tudom megszokni, megszeretni, átélni.
Azért egy helyre elmennék. Hegyek közé, puha friss hóba, kicsi faházba (kandalló, puha szőnyeg, vörös bor) valakivel, akivel jó együtt lenni. Akivel nem kell megtámogatni a szeretet giccses fával és felesleges ajándékok tömegével. Ahol nincs szükség ötvenféle kajára, harmincféle süteményre. Ahol, és akivel átélhető a teljesen ideális, meseszerű vegytiszta szeretet. Ami nincs, de szerintem kell, hogy legyen.
Úgy érzem magam, mint annak idején az utolsó ötven méteren a medencében: bármi áron ki kell bírni, mert ha odaérek, vége és pihenhetek, és egyébként tök mindegy hányadik vagyok. A lényeg, hogy megérkeztem. December 25-én reggel fogok érkezni. Addig minden erőmre szükségem lesz. Pedig milyen szerény az esély, arra hogy egy erre járó három szót vágjon belém…
Próbálom kerülni a karácsonyi ömlengést... ez a drága ajándékkal meglepünk valakit, de őt is csak azért mert bűntudatunk van, hogy bár azt mondjuk neki "szeretlek" szarunk a fejére egész évben... na ezt nekem ne... aztán 24-én minneki szeret mindnekit, de 26-án mikor már 3. napja vannak összezárva... akkor: "még egyszer a tévé elé mész szétverem a fejed..." vagy egyszerűen csak elmenekülnek ottthonról... Karácsonyi bevásárlást is igyekszem kerülni, pláne mióta ez már nov 1-én elkezdődik, de ez még mindig a szeretet ünepe nem a kereskedőké... Amúgy van erdőben ház, nem fa, hó se garantált, kandalló sincs, mert már központi a fűtés, bor még akad, és asszem ki se fogok mozdulni otthonról, döglök és 3 napig olvasok... és aszem hogy a szilvesztert is rohadtul utálom már :)
VálaszTörlésNekem most lesz a harmadik szilveszeterem egyedül. Jól lefekszem aludni. Ha valami nem érdekel, az pont a szilveszter, de legalább nem borít ki.
VálaszTörlésAzt kellene már kitalálni, hogy a karácsony se viseljen meg. Évről-évre nehezebb..