Esszencia

Nem szoktam elolvasni, amiket előzőleg írtam. Na, most ezt megtettem és szívem szerint kitörölném. A tegnapit. Elég silány. Nem törlöm ki, mert ez is én vagyok, voltam. Különben is, én így dacolok a technikával. A papírt el kell égetni, itt meg elég egy gombnyomás és volt nincs valami, ami mégiscsak volt. Az égetéshez készülni kell, abban van valami búcsú-szerű, még akár menet közben is meggondolható és akkor mementóként marad egy félig égett iromány. Ezért itt marad az a tegnapi valami, amit nem neveznék írásnak.

Ó, ma már nagyon jól voltam! Már születnek a nagy felismerések. Csak kétszer sírtam. Meg egyszer majdnem. Meg most is – majdnem. Még sajnálom magam. (ez is olyan mondat, ami miatt kitörölném – holnap) Őt is sajnálom. (ez nem olyan mondat, ami miatt kitörölném – holnap)
Tehát a felismerések. Nyilván szigorúan érzelmi alapon, ezért ez egy vélemény. (Gondolkodás megállítva.)
Ott még nem tartok, hogy mit tanultam a harmadiktól – ez racionális megközelítést igényelne, ez meg most nincsen itt a kis buksi fejemben.
Helyette ez van: esszencia. A következő férfi egy esszenciális pasi lesz. Csak egy ilyen illik bele a sorba. Pont úgy, mint az IQ-teszteknél, ahol folytatni kell a sort. Mert, hogy is volt ez? Volt az első. Belőle feltétlenül kell a temperamentuma, az intenzitása, a beszédkészsége, a szabadsága, és hogy rajong a női nemért. A másodikból a mély érzelmek, az erős ösztönök, a szilajság, műveltség. A harmadikból az értelem, a kedvesség, a figyelmesség, odafigyelés, intelligencia, okosság, tájékozottság. (illetve most még a harmadik úgy egészben jó lenne – majd elmúlik)
No, ezekből fog állni a következő férfi, akibe halálosan beleszeretek, majd elhagy és írok egy blogot.
Miért? Miért ilyen pasi lesz? Mert különben semmi értelme nem lett volna az első háromnak! Belőlük tudom, hogy mire van szükségem, ezért köszönöm nekik, amit kaptam.

Mi legyen a fizikummal? Bármelyik jöhet a három közül. Úgy tökéletes mindegyik, ahogy van. Egyéb paraméterekre is kitérnék, de nem tudom, hogy kell piros karikában 18-ast varázsolni azokra a képernyőkre, ahol ezt olvassák. Pedig erről igazán érdekes tanulmányt tudnék írni. Nem racionális alapon, így az is vélemény lenne.
Virágnyelven, és a papírméretezéshez visszanyúlva a következőt állapíthatom meg: az A4 mintájára legyen P4, az elfogadott átlag. (hogy miért „P”, az kitalálható) Volt P4, volt P5, és volt P3. Isteni szerencsém, hogy ezek a paraméterek alapjában véve nem befolyásolták a működést, mégis ha lehetne, akkor itt sem az esszenciára szavaznék, hanem kategorikusan a P3-ra. ( Tudjuk, ugye, hogy az A4-es papír kisebb, mint az A3.)
Persze úgy lennék korrekt, ha meghatároznám, a P4 méretezését (ahogy ez a papírnál is létezik), és akkor lehetne következtetni – arányosítással – a P szabványokra. Ezt nem fogom megtenni, mert elég kicsi a statisztikai szórás, ami reprezentatívvá tenné a felmérést. (A hibahatárról nem is beszélve! )
Összefoglalva: jönni fog egy személyiségében esszenciális férfi, bármely fizikummal, a három első közül, P3-as papírral.(vagy, hogy is mondjam?) Majd beleszeretek. Na, jó és nem fog elhagyni, és majd írok blogot, hogy milyen az…(na, nem a P3!)

Hej, de nagyon vidám lettem! Fenét! Sírok. Nem törlöm ki, pedig ez is olyan…