Mire jó, ha az ember már önmagát is nehezen viseli el? Mire, mire? Fergeteges nagy okosságokra jön rá! Én például megértettem miért nem jutok közelebb Buddhához. Itt volt az orrom előtt és nem láttam, ma viszont hirtelen megtaláltam hol az a bizonyos fal?
Azért nem leszek annyira rövid, hogy nesze neked, két mondat és már írom is a nagy felfedezést! Előtte kötelező gyakorlatként a folyamatot is ismertetem.
Ma is folytatódott a tegnapi tűrhetetlen hangulatom, azzal a kis finomsággal, hogy ma már nevetni is tudtam magamon, arról nem beszélve, hogy bevallottam magamnak azt is, hogy az óra átállítás csak a kisebbik része a nyűgösségemnek. Ezzel kapcsolatban is fel kell tárnom a nagy igazságot. Azt harsogta a tv, meg a rádió, hogy egy órával többet alhatunk. Ez milyen jó! Kíváncsi lennék, hányan aludtak többet, mint egyébként? Biztos kevesen, mert a biológiai óra működik, tehát, annyi történt, hogy felkeltek az emberek, miután a szükségletük szerinti alvásmennyiséget teljesítették, és megállapították: „hú de jó, még csak 5,6,7,8 stb. óra van.”
Emberek! Egy órával hosszabb lett a nap! Ez volt az én bajom.
Jelenleg nagyon szeretném, ha rövidebbek lennének a napok.
És akkor úgy volt, hogy reggel már az említett önvallomás után és miután rájöttem, hogy az idővel kapcsolatban be lettem csapva, el kezdtem gondolkodni, hogy miként előzzem meg, hogy elhatalmasodjon rajtam az undorító hangulat?
Kezdtem Buddha tanításaival. És rájöttem! Az első másodpercben! Azért nem tudok elmerülni a buddhista tanításokban, és azért nem tudom a mélyét megérteni, mert Buddha alapvetően tagadja a lélek létezését. Buddha a tudatban hisz, a tudat tisztaságára törekszik. Szó nincs lélekről. Tudatot zavaró észlelésekről és érzésekről van szó. Ide tartozik a szeretet, mint a ragaszkodás egyik alapja, vagy oka.
Tehát ez az én korlátom. Egyszerűen nem tudok ezen túl lépni. Ettől függetlenül számomra a tanítások megfellebbezhetetlenül logikusnak tűnnek, de még nem tartok ott, hogy elsajátítsam. Illetve talán ezzel a pofon egyszerű felismeréssel közelebb jutottam valamihez.
Ha belegondolok: két kézzel kapaszkodom a létező lelkembe, még akkor is, ha értem, amit Buddha mond.
Az is eszembe jutott, hogy a mai nagy tanulásom pont olyan volt, mint egy Zen koan. Intuitív, pofon egyszerű, de csak akkor látszik annak, ha már megfejtettük – után már nem is érdekes, nincs dolgunk vele.
Én meg megérkeztem, itt a vége: hol van egy szőke nőnek tudata? Pláne tiszta. Nulláról kezdhetem az egészet, tehát az elejére értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése