Vérfürdő

Pénteken este kezdődött. A fogselyemmel sikerült vért fakasztanom az ínyemből, mert beszaladtam a szobába - miközben fogselymeztem - mivel a Vészhelyzetben történt valami.
Szombat reggel sikeresen felébredtem, mert nem öntötte el a torkomat a vér. A fürdőszobába menet belerúgtam a küszöbbe. Vér nem folyt. Ekkor még. Lementem a Sparba, ami eddig Plus volt és vittem a szelektív hulladékot. Fémdobozzal elvágtam a kezem. Vér. Szerencsésen hazaértem – még nem volt fél nyolc.
Főzés közben beleszúrtam a kezembe a kést, mert volt valami a tévében, amire odakaptam a fejem. Vér.
Később becsípte a bőröm az epilátor. Vér, véraláfutás később kicsi vérhólyag. Még később belevágtam a lábamba egy olyan kis eszközzel, aminek nem tudom mi a neve. Ilyen kis villavégződésű vágószerszám lábápoláshoz. Vér. Eljutottam a lakkozásig és nem kaptam mérgezést a körömlakktól, aminek nagyon örültem. Majd leejtettem egy üveget és nyilván beleléptem a szilánkba. Vér. Csak arra figyeltem, hogy Zsófi nehogy megvágja magát. Ő ügyesebb.

Délután nagyon óvatosan beültem a kádba. Vizet is engedtem bele, ami nagy bátorságra vall részemről, de gondoltam úszni tudok, hajat szárítani meg egyébként sem szoktam, kádban pláne nem. Fürdés közben olvastam és rádiót hallgattam. Azt mondták a rádióban, hogy Poppernek megjelent egy új könyve és ennek kapcsán beszélgetnek vele. Na, basszus! Mehetek könyvet venni!
Mit mondott Popper? Elege van ebből a válság-hisztériából, hiszen amióta világ a világ, ahhoz, hogy valami új szülessen, a réginek el kell pusztulnia. Igen! Shiva! A tánca!
Kipattantam a kádból és elmentem a Mamut nevezetű intézménybe, mert ott van Libri, ami sokáig nyitva is van.

Fél óránál többet nem töltöttem a Mamutban, de olyan tömény impulzusok értek, hogy gyalog jöttem haza, remélve hogy kiheverem mindazt, amit tapasztaltam.
Eleve megdöbbentem, milyen sokan vannak. Szombat délután öt órakor. Ami elkeserítő, hogy leginkább családok, kicsi gyerekekkel. Mi a szart kóvályognak ott? Azon nem lepődtem, meg hogy borzasztóan rosszul éreztem magam. Ez az a hely, ahol nem mertem felemelt fővel mászkálni, ne kelljen az ott lévők arcába néznem. Később rájöttem, hogy semmi félnivalóm nem volt, hiszen az ott lévők többségének nincs tekintete.
A könyvesboltban megkerestem a Popper könyvet és, ha már ott voltam megvettem Anna Gavalda új könyvét is. (Tessék Gavaldát olvasni!)
Popper könyvének ajánlása abban a másodpercben megtestesült, ahogy kiléptem a boltból.
„Rongymacskának és a válság halott és élő áldozatainak ajánlom ezt az írást, megkönnyebbülve, hogy elmúlt a XX. Század, s vele nemsokára elmúlunk mi is, akik a történelem legszörnyűbb korszakává alakítottuk a ránk bízott időt…”
A Libriből kilépve és egyúttal a pláza szubkultúrába belépve azonnal láttam, hogy ennek kell elpusztulnia. Nem a Mamutnak. Annak, aminek ez a következménye. A kiüresedett tekintetű családok sorának kell eltűnnie, akik vonszolják gyerekeiket a műfényű, műszagú, műlevegőjű épületben, műételeket tömve beléjük, műitalokat csorgatva le torkukon. Ez egy új világ, egy új közösség. Olyan közösség, aminek egyetlen kötőeleme a vásárlás lehetősége. Iszonyú látvány volt a sok kisgyerek ebben a művilágban Ezeknek a gyerekeknek a napsütéses szombat délutánjaikat fűben guggolva kellene tölteni, ahol hangyákat terelgetnek, csigákat tanulmányoznak, miközben kellő mennyiségű koszt megesznek és mosatlanul eszik a gyümölcsöt, amitől majd este fáj a hasuk. Másnapra majd tudják, hogy meg kell mosni a szilvát.
Ez a következménye annak a bizonyos válságnak, amit az elemzők csak pénzügyi, meg gazdasági téren említenek. Ezt a véget kell lerombolni. Semmi mást nem kell tenni, mint változni. Egyénileg. Ez több generáció.
Illúzió azt gondolni, hogy minden rendbe jön, ha megindul a gazdasági növekedés. Nagy szart! Jó nagy gazdasági növekedés mellett, jó nagy fogyasztás lesz és még több cukorbeteg gyerek kóvályog a plázákban.
Nem hiszem, hogy ásóbottal kellene krumplit dugványozni! Tudom, hogy megmarad a mobil-kultúra, az internet-társadalom és minden cafrang, amit a civilizáció fejlődésének mondanak. A változás első lépése az lesz, amikor majd nem mobilon vallanak szerelmet, vagy éppen szakítanak. Amikor a mobil arra szolgál, megbeszéljük, mikor találkozzunk és hol, hogy személyesen beszélgethessünk, nevessünk vagy akár sírjunk. Látva a másik szemét, kezét, arcát, haját érezve az illatát, urambocsá’ egy-két érintést is megengedve magunknak. Nem anyagcsere gyorsító italt iszunk, hanem sört, bort, pálinkát, teát. És vizet! VIZET!

Én sem tudnék meglenni a fürdőkádam nélkül és nekem is jó, hogy szombat délután el tudok szaladni a könyvesboltba. (Itt azért megemlítem, hogy az is jellemző mi az, amibe belebotlik a vásárló a bolt közepén? Kikerülhetetlenül felhalmozott kupacok sokaságán kell átverekednie magát az embernek, hogy megtalálja az irodalmat. Mi van a kupacokban? Olyan írók (?) könyvei, akik egy év alatt hármat tudnak megírni és kiadni. Silány, középszerű értéktelen, érdektelen hülyeségek sokasága. Ez van az emberek szeme elé tolva, szép borítóval. És veszik. )

Én városi ember vagyok. Szeretem Budapestet, nem zavar a forgalom, a zaj. Szeretem, hogy vannak üzletek, hogy van kábeltévé, számítógép, mifene. Ezek eszközök és nem az életem.
Az életem például a gesztenyefás kocsmában zajlik a barátaimmal. A szigeten sétálva és beszélgetve a barátnőmmel. Semmi esetre sem a plázában ténferegve.

Egyébként szerencsésen hazaértem, több vér nem volt. Este még kivasaltam és égési sérülés nélkül végeztem még az ágyneművel is!
Ma már kitakarítottam és nem sebesültem meg. Jó, jó! Főzni még csak ezután fogok. Amennyiben életben maradok, jelentkezem!