Siker

Régen nem volt ilyen velem. Sírhatnékom van. Semmi nem történt, ami indokolná. Illetve van, ami nem történt, de az nem olyan hogy amiatt…
Egyszerűen szomorú vagyok. De! Nincs Joplin, nincs őrület, nincs szenvedés. Van Depeche Mode, mert hullámzik. És akkor azt énekli Dave fiú : „…feelings are intense, words are trivial, plesaures remain..” Valami ilyesmit: az érzések hevesek, a szavak jelentéktelenek a gyönyör (öröm) megmarad. És még itt sem sírtam, és már nem akarok még jobban szenvedni. Ezt biztosan a pszichológusnak köszönhetem. Lehet, hogy ha nem járok hozzá, már rég nem élnék. Ki tudja?
De élek, itt vagyok. És nem vagyok egyedül.
Már jó ideje nem találkoztunk, kezdtem megszokni, hogy nincs. Fura, mert reggel számítottam rá, aztán úgy nézett ki, hogy nem jön és délutánra világossá vált, hogy még mindig kellek neki, nem felejtett el.
Nem vagyok ettől túl boldog, mert nagyon jól megtanultam nélküle létezni.
Hazafelé botlottam belé, vagyis ő botlott belém. Én szívesen kikerültem volna, de észrevett és velem tartott. Az a nagy pechje, hogy minden módszerét ismerem. Nem volt több két percnél, amíg ott lihegett a nyakamba és eltűnt. Levegőnek néztem. Egy ilyen agresszív alaknak nincs ennél megsemmisítőbb.
Ami itt maradt belőle, az a borzalmas fáradtság. És mire ezt megírtam, tudom, hogy a szomorúságot is ő okozta. Pánik úr.

Szerintem ez nagy eredmény. Siker. Én egy sikeres nő vagyok.
Naná! Találtam egy videót, amin Enjoy the Silence , na és hol készült, és milyen nap van ma?
Ugye, ugye!