Nem vagy való nekem...

Na, helló mindenkinek! Itt vagyok a körben. Nem olyan rég rajzoltam, máris egyedül vagyok benne. Kívül került, akit nem értettem.
Levin (az Anna Kareninából), azt mondja: „értelek, mert szeretlek”. Na, ja. Akkor én biztos már nem szeretek, mert nem értek. Most itt több fejezetben felboncolom a lelkemet, mert történt egy és más, röpke hetvenkét óra alatt. A szempont körön kívüli, amit belülről mesélek el.

Egy

Először nagyon jópofa voltam, érdekes. Meg volt nekem kisugárzásom is, meg jó karkötőim. Szép szemem és tetszetős alakom. Később lett nekem meleg barna tekintetem is. Meg még…
Ezt nem írnám le.
Lett ebből szenvedély. Ja, és még okos is voltam! Érdekes, akire kíváncsi valaki, akivel lehet beszélgetni, és még jó is. A szenvedély meg egyre nőtt.
Később „belémfáradt”. Na, jó, helyesbítek: belefáradt. Belém. Nem tágítok ettől. Itt teszem le a nagy esküt, ha engem valaki úgy szeretne, ahogy én szerettem, tuti nem fáradnék, hanem egyre energikusabb lennék. Semmilyen fárasztó dolgot nem csináltam. Nem követelőztem, nem kértem számon, nem számoltattam be, nem telefonálgattam. Türelmesen vártam és megértettem mindent. Szinte semmit nem kértem. Illetve egy valamit: törődésnek hívják.

Kettő

A tetves rohadt életbe! Hogy merészel bárki visszaélni az odaadásommal?! Harmadszor! Hogy? Úgy, hogy egy barom állat vagyok! Naiv. Mentes minden gyanakvástól. Nem taktikázok.
A büdös francba! Van olyan hím egyed, aki tudja mi az, hogy törődni a másikkal? Megkérdezni, csak úgy hogy mi van vele, küldeni egy üzenetet, ha hiányzik? Miért olyan tetű nehéz dolog ez?
Tudom ám! Mert nem szeretett. Ennyi. Én meg egy rakás szar vagyok. Egy hülye barom állat!
Meg is érdemlem!

Három

Nincs mese: sok vagyok. Harmadszor tolja a pofámba az élet. Iszonyú sok! Na, ja, addig nem sok, amíg az elején elsodró a szenvedély. Akkor már nagyon sok, amikor érezni, hogy egyéb terület is van bennem, ami kielégítésre szorul. Ez már elviselhetetlenül nagy feladat. Meg még bonyolult is vagyok, meg talán túl nyitott.
Egy szó, mint száz: férfiember számára használhatatlan, talán félelmetes, és mint most kiderült, fárasztó is lennék. Nem tudom, hol a hiba?
Nem fogok magamból faragni. Azt sem tudom, mit kellene, arról nem is beszélve, hogy iszonyú sok munkám van benne, hogy ilyen vagyok.
Nekem nem kell parfümöt venni, nem kell elegáns helyen etetni, nem kell wellness hétvége, nem akarok összeköltözni, nem kell elszámolni a nélkülem töltött idővel, nem kell eper és pezsgő, nem kell sítúra, nem kell ékszer, főleg nem arany.
Egyetlen kedves sor egy levélben, egy szép megszólítás, két szép szó. Ennyi. Szóval törődés. Ehhez meg szeretni kellene.
Nagyon nagy baj van velem! (és itt lehet elképzelni, ahogy már sírok is) Valamiért engem nem lehet szeretni. Nem hibás senki. Talán én sem. Vagy túl sokat várok. Olyan sokat, amilyen én vagyok? Franc tudja.



Négy

Mi következik? Maga a téboly. Netán, ha jelentkezne persze, hogy nem leszek következetes! Már most tudom, hogy két szép szóért hálás leszek. Mert egyébként nem haragszom. Nem értem, az biztos. Két szép szó, és máris hajlandó leszek megbeszélni mindent, mert miért ne lehetne tisztázni a dolgot, hiszen értelmes! Nagyon.
Szánalmas vagyok! Komolyan! Ezt egy filmen látva, biztos hányok és írok ide egy dörgedelmes élménybeszámolót a lehetetlen női főszereplőről.
Egyszerűen nevetséges, ahogy működök, pedig nem vagyok buta. Azt hiszem. Bár, az már semmit nem jelent, ha butának is tartom magam. Tényleg megérdemlek mindent.



Na helló mindenkinek! Itt vagyok a körben. Nem olyan rég rajzoltam és máris egyedül vagyok benne. Jó lenne, ha jönne az a valaki, aki megállna a kör szélénél, nem értené, mit csinálok ott belül, de nagyon szívesen mellém állna. És, ha lehet még kérni: ne is akarja megérteni mit csinálok, elég ha szeret.

Most múlik? Pontosan. (?) Fogalmam sincs. Úgyis érzésből fogom tenni, ha lesz mit, ezért egy darabig még lesz mit írnom ide.