"Annyi csak, hogy bent egyedül kardozom valami szarral..."

Megszámolhatnám hány nappal ezelőtt írtam, hogy hány napig hittem, azt hogy boldog vagyok. Nem számolom meg, mert nem tudok számolni. Állandóan a számokkal foglalkozom. 11,3, 6 és újabb felfedezésem a saját mesterszámom, a 33. Ezekkel foglalkozom, pedig nem is tudok számolni. Sem. Gyakorlatilag semmit sem tudok. Nem tudok egyetlen olyan dolgot megemlíteni, amit tudok. Hinni, na, azt igen! Meg álmodozni, meg ámítani, becsapni önmagamat, illúziókat kergetni hegyekről szélről. És önmagamról. Egy rakás lehetetlenség vagyok, semmire sem, jó hasznavehetetlen, jó kondícióban lévő, szőke, hosszú hajú sejttömeg, hosszú lábakkal, karcsú derékkal igen hajlékonyan a jógának köszönhetően. Semmire sem jó az egész. Kínomban zuhanyrózsákat válogatok az áruházban, meg energiatakarékos izzót vásárolok. Ráakaszkodom azokra az emberekre, akik azt hiszik, hogy érek valamit, csak azért, hogy túléljem a következő pár órát. Tönkreteszek életeket. Ez az, amit fel tudok mutatni. Aztán a rohadt, nagy, büdös, semmi. És fáradt vagyok, ahhoz hogy századszor végiggondoljam a miérteket, a hol kezdődött, miért alakult így. Unom és fáraszt ez az egész. És akkor mi van, ha tudom miért lettem ilyen? Változtatni? Minek? Kinek? Totálisan érdektelen, hiszen még számolni sem tudok. Itt van körülöttem több mint ezer könyv, tele bölcsességgel. Mind, egytől-egyig arról szól, hogy emberek kínlódnak a létezésben. Ezektől sem lettem, sem okosabb, sem hasznosabb. Tudok is néhány dolgot erről az életnek nevezett dologról. Például, hogy ilyen állapotban felmegy a vérnyomásom, amitől szorongani kezdek, amire be kell vennem a gyógyszert, különben szétrohad az érrendszerem. Ami egyébként kit érdekel? A gyógyszertől, majd lemegy a vérnyomásom, azt hiszem, hogy megnyugszom, pedig csak tompítok, eltakarok, beszínezek. A problémát. Azt a problémát, amit nem is tudok, hogy micsoda? Fogalmam nincs róla mi a bajom. Még ezt sem tudom. Nagyon tudok sírni, meg menni a Bécsi úton széllel szemben és sírni, vigasztalhatatlanul. Tudtam venni zuhanyrózsát. Ezzel legalább fogyasztóvá válhatok. Majd jó sokat gyakorlok, hiteleket is veszek fel, meg minden szart amit reklámoznak, és a végére legalább fogyasztani tudó emberként alszom el örökre. Van még sok-sok évem erre. Majd pótcselekszem és jól becsapom magam, de már nem azzal, hogy szerethető vagyok, meg szeretni is tudok, hanem azzal, hogy boldog vagyok, mert van mobilékszerem. Akit szeretek meg majd boldog lehet, mert nem őt fogom terhelni önmagammal, hanem a pénztárcámat. Persze, akit szeretek nem lesz ettől boldog, mert tudom, hogy érzi, tényleg boldoggá tudnám tenni, de nem lehet, mert okok vannak, meg okozatok és összefonódó karmák, meg utak és életek. És nem érdekel, most ez az egész. Annyira kevésre vágyom, ezt is tudja. Megmondtam neki. Meg érzi is. Ezt is tudom. Mióta írom ezt az izét, már több dologról is kiderült, hogy tudom, tehát nem igaz, amit az elején írtam, hogy nem tudok semmit. Amiket tudok, semmire sem jók. Egyetlen használható tudásom van, amit nem tudok használni. Egyetlen tudásom, az, amit pár hete, vagy hónapja felfedeztem: a karmám, az itt létem értelme. Amit nem fedek fel, akit érdekel, nagyon könnyen kitalálhatja. Tök mindegy már, mégis ideírom, és akkor mi van? Egyetlen dolog, ami hasznos belőlem, hogy szeretni tudok. Tudnék. Önzetlenül. Akkor is így van ez, ha fellengzősen hangzik. Unom már magyarázni a saját szavaimat, semmi nincs mögöttük, azt jelentik, amit jelentenek. Önzetlenül szeretni nem lehet, mert az emberek bizalmatlanok, mögöttes dolgokat keresnek, mert csalódottak, fáradtak, keserűek. Ki hiszi el, hogy nem kell semmi ezért? Nem kell egy darab szeretetért egy darabot adni. Egyetlen dolgot kell csak tenni, vagy elfogadni, vagy elutasítani. Tiszta dolog ez. Vagy-vagy. Ez nem „és” kérdése. Nem lehet elfogadni a szeretetet és nem szeretni. Lehet, hogy lehet, akkor meg egy hülye vagyok és kezdődik az ámításom önmagam által és visszatérek az elejére. Ámítom magam, hogy érthető vagyok. Ámítom magam, hogy szerethető vagyok. Ámítom magam, hogy van ennek az egésznek értelme. Most jól leírtam ezt ide, és nem fogom végigolvasni, így lesz benne hiba. A legnagyobb hiba az lesz benne, hogy nem írom a végére, rájöttem: mi is a baj? Ez már tényleg bennem marad, és egyedül vívok vele.