Elakadtam. Összekuszálódtam. Semmit nem értek, amiről már valamiféle derengésem volt. Ennek egyik oka, hogy nincs tapasztalatom. A másik, hogy állandóan jár az agyam, mert érdekel a világ, az emberek.
Jöttömben-mentemben nem csak úgy bambulok a nagyvilágba, hanem figyelem az embereket, amint rohangálnak ide-oda, vagy csak ülnek a villamoson és próbálom kitalálni hova mennek, van-e családjuk, szeretőjük, barátjuk, mi a munkájuk? A napokban többször előjött egy régi érzés is: meg kellene állítani egy pillanatra az egészet és megkérdezni, hogy miért?
A végső válasz a boldogság. Mindenki boldog akar lenni, alapvetően mindenkit ez mozgat. (Pedig Popper szerint ezt senki nem ígérte. Illetve kérdés formájában: „Ígérte ezt valaki?)
Mielőtt megállítanám az 1-es villamost, visszatértem Buddhához és a boldogság, illetve a szenvedés kérdéséhez. És most nem értek valamit.
A négy nemes igazság rendben:
1.A létezés lényege a szenvedés, mert minden létezés ebben fordul.
2.A szenvedés oka a vágy, az újraéledő vágy, a létezés utáni vágy.
3.Ha megszüntetjük a vágyat, megszűnik a szenvedés.
4.Az ehhez vezető út a nyolc nemes ösvényen át vezet.
Számomra ez logikus, világos, érthető és elfogadható. Az ösvényen tévedtem el, illetve ezek egyikén:
1. helyes elhatározás (szándék)
2. helyes gondolkodás és beszéd
3. helyes cselekvés
4. helyes hit
5. helyes figyelem (tudat)
6. helyes életmód
7. helyes vizsgálódás (szemlélet)
8. helyes elmélyülés (meditáció)
A gondolkodással van problémám. (mint, mindig)
Egyrészt nem tudom, honnan jön a gondolat? (Érdekes, hogy azt sem tudom, hogy lehet elérni, hogy ne jöjjön?) Másrészt az a gyanúm, hogy érzések generálnak gondolatokat, már ami a létezést a boldogság keresést illeti és nem a munkát, tanulást. (Azért itt sem szabad figyelmen kívül hagyni az intuíciót.)
Szóval hol van Buddha tanításában az érzelem kérdése? Gyanítom, az érzéseket kellene leküzdeni azon a nyolc ösvényen. Mire eddig eljutottam, először azt gondoltam, hogy „na, köszi, akkor befejezetem a buddhizmussal foglalkozást”.
Viszont az alapvető buddhista törvény, az ok-okozat törvénye, számomra megrendíthetetlen, így el kell fogadnom, hogy ez a kínlódás, amit írok nem véletlen és nyilván oka van.
Mégis, ha egyszerre mindenki az ösvényeken járna, mert felismerte a négy nemes igazságot, szerintem megállna a világ. Nem lenne motiváció, hiszen nem akarna már senki „létezni”, hanem le akarna szállni a szamszaráról és testi halála után húzna a nirvánába. Aztán, szevasz, világ! Szevasz? A világnak mi dolga az emberrel? Az univerzumnak nem lehet az a célja, a létezésének az oka, hogy itt mi hej, de nagyon boldogok legyünk és ennek érdekében hatalmas fejlődésen menjünk keresztül. Egyszerűbben: a világegyetem baromi jól elvan részecskegyorsító nélkül is. Különben is: van még faj, aki boldog akar lenni? Nincs, csak él a világba, eszik, iszik, szaporodik. Mi fejlettek vagyunk. A legfejlettebbek, és még mindig nem tudjuk miért olyan jó boldognak lenni és egész életünket ennek jegyében leélni?
Összezavarodásom oka, hogy nem tudom, miként lesznek helyes gondolataim, amikor azok érzésekből következnek? Ugye nem kell érzések nélkül élnem? Nem biztos, hogy az érzéseim feltétlenül helytelen gondolatokat szülnek. Vannak helyes gondolataim, például azért nem eszem húst, mert úgy gondolom, hogy miattam ne öljenek meg állatot. Helyes az is, hogy az embereket próbálom szándékaik szerint megítélni, a rossz szándék mögött legalább megpróbálom az okokat keresni. Ez nem kis feladat.
Azt írtam, hogy nincs tapasztalatom. Hát nincs buddhista tapasztalásom, mert nem vagyok az. Tapasztalati szinten nem tudom milyen a buddhista közömbösség, a vágynélküliség, a tiszta tudat, amit meditációban lehetne érzékelni.
Van tapasztalatom is. Tudom milyen boldognak lenni és tudom milyen a vágy. Ezért tudom milyen boldogtalannak lenni és milyen vágyakozni a vágy után. Ezek azok, amik miatt pontosan értem - mert megtapasztaltam- a négy nemes igazságot. Ezért elfogadom, kétség nélkül.
Gyakorlatilag már szinte csak azt fogadom el, amit megtapasztalok, így van néhány dolog, ami emberi ésszel felfoghatatlan, de számomra kétségtelen, mert tapasztaltam, láttam, éreztem, tudom. Amiket ideirkálok, többnyire ilyen tapasztalásokból születnek.
Azt hiszem az értetlenség a nirvána megítéléséből fakad. A nirvána nem állapot. A nirvána a szenvedés megszűnése. Nem egy hely, vagy egy létforma.
VálaszTörlésAz érzéseket nem kell megszüntetni, sőt. Szeretni kell. A szeretet a legmélyebb és legfontosabb érzés. A negatív dolgokat kell megszüntetni, de elsősorban a vágyat, hogy boldogok legyünk. Meg kell szüntetni magunkban a törekvést, hogy boldoggá váljunk, ahogyan azt a törekvést is, hogy tökéletesek legyünk. Ha ezeket felismertük, máris megtapasztalhatjuk a valóságot.
Ha mindannyian elindulnának az Ösvényen, akkor az azt jelentené, hogy az itteni pályafutásunk véget ért ebben a formában. De erre még sokáig kell várjunk :)
Ja, egyetértek. Egyetlen dolog, ami szerintem nem pontos - és ez nekem is a gondom - a buddhizmus nem szeretetről beszél, hanem környörületről, együttérzésről. Szeretni nem kell. És ez így rendben is van, ha például egy idegen emberrel kapcsolatosan vetődik ez fel bennem, de mi van azzal, akit szeretek? Az már függőség.Persze tudom én, hogy ezért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy vágy nélkül, szeretet nélkül legyek. Szerencsére az utálat, önzés, erőszak elég távoli már tőlem. De úgy érzem van miért még újratestesülnöm. Szóval visszajövök! :) Naná, mert boldog szeretnék lenni, amihez megint nem szabadna regaszkodni. A buddhista filozófia éppen ezekért a legemberibb eszme: bennünk a kérdés és bennünk a válasz is.
VálaszTörlésA meditáció során kezdetben az a cél, hogy kizárd a gondolataidat, ne legyen semmi gondolatod. Ez persze nehéz az elején, de hamar bele lehet jönni. Idővel át lehet térni arra, hogy miután leküzdötted a gondolataidat, utána pozitív gondolatokat generálsz. Ez jórészt placebo. Pl a napokban kissé megbetegedtem, és ezért meditáció közben arra gondoltam, ahogy a fehérvérsejtjeim elpusztítják a bacikat, és egészséges vagyok. Másnapra sokkal jobban is voltam, nem úgy, mint szegény szobatársam.
VálaszTörlésÍgy egy idő után önkéntelenül is több lesz a pozitív gondolatod, mint a negatív.
Én nem hiszem, hogy a buddhizmusnak célja a boldogság megtalálása, de mindenképp ki lehet általa küszöbölni a boldogtalanságot. A boldogtalanság forrása a vágy. A cél pedig a vágyak leküzdése. A legtöbb érzelem alapja a vágy. Ezeket le kéne küzdeni. Viszont pl a szeretet esetében nem az a lényeg, hogy eltüntesd, hanem hogy átalakítsd. Hogy ne kötődjön személyhez, hanem az egész világot szeresd. Ez azért is jó gondolat szerintem, mert ha személyhez kötődik, akkor a másik személynek is nagy szerepe van benne, fontos az interakció. Meg hát abban a vágy is benne van.
"Megállna a világ." Hát igen. Ha belegondolsz, a nepáli buddhista szerzeteseknek gyakorlatilag meg is állt. Egy buddhista szerző versében van, ha jól emlékszem: "minden mi létező, képzeletben létezik csak." Nem fontos, hogy mi történik a világban. Az ember egyéni fejlődésében, a nirvána elérésében teljesen lényegtelen. A világhoz tartozás, és a világban lévő dolgok (pl vagyon)-hoz való ragaszkodás is vágy, ami leküzdendő.
Legutóbbi filozófia órámon vetette fel a tudomány fontosságának kérdését az oktatónk. Megkérdezte ő is, hogy mire jó nekünk a részecskegyorsító. Nem a tudományoktól akart minket eltéríteni (ez mérnök hallgatók esetén nehéz is lenne), csak mint filozófia tanár (szerintem is) az a dolga, hogy olyasmikre kérdezzen rá, amire nekünk eszünkbe sem jutna, egy új látásmódot nyit előttünk. És valóban a tudomány csak arra szolgál, hogy a kíváncsiságunkat kielégítse. Illetve arra sem, mert ha felfedezünk valamit, akkor az még sokszor annyi új kérdést vet fel. Az orvostudomány sem tesz minket halhatatlanná, csak kitolja a halálunk időpontját. És ha halhatatlanná tennének minket, azzal mire mennénk? Még jobban tönkretennénk a környezetünket.