Elérkezett a nem értem időszaka. Ez az, amikor az eszemmel (?) pontosan látom, tudom, mit kell tennem. Vannak erre jól másolható minták a környezetemben. Mondhatni sztereotípiák. Az a baj velük, hogy hányingerem van tőlük és tőlem teljesen idegen módszerek ezek. Pedig csak a józanész után kellene mennem. Csakhogy én érzésekből és megérzésekből cselekszem, így előbb-utóbb itt lesz a nem értem, majd később jön a kínlódás, kis sírással, majd kiégés, üresség-érzés, csalódás. Mikor majd túl leszek mindezen, előkerül az illető, és szépeket mond, amivel kivasalja a ráncokat a lelkemen, én meg majd megint baromi boldog leszek, hogy micsoda kincset ismerhettem meg.
Racionálisan cselekedve most mondanom kellene egy óriási köszönömöt és el kellene búcsúznom. Miért? Mert bomlik bennem a harmónia. Mert nem érzem, hogy kellek. Mert nincs hozzám elég lépés. Mert egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ennél sokkal többet érdemlek (igaz az egy másik kapcsolatról szólt), és mert kezdem azt érezni, hogy igaz ez.
Belőlem kiindulva nem mondok nagy köszönömöt és nem fogok elbúcsúzni. Miért? Mert a harmóniámat újra foltozom az eddig begyűjtött sok jóval, amit kaptam. Mert hallottam, hogy kellek és elhitetem magammal, hogy ez igaz. Mert nem tudom, hogy mit érdemlek.
Most majd, afféle jó rákjegyűként emésztem, amit befogtam az ollóim közé. Szépen csendben, hatalmas türelemmel, a folyó alján kuporogva sorra veszem a sok kedvességet, érzelmet, szavakat, ezerszer végigsimogatom magamban őket és emésztem. Azt, ami a józansághoz tartozik, szép lassan kiengedem az ollóim közül, mert művésze vagyok az önámításnak. Eleresztem mindazt, amire vágyom, és nem kapom meg. Csúnya árnyékot vetnek rózsaszín világomra.
Még lehet, hogy cselekvővé válok, és elmondom, mi hiányzik az ollóim közül és a harmónia-gúnya foltjairól. Nagyon kevés, nagyon egyszerű. És ez az, amit nem értek! Miért kellene külön mondani? Vagy jön magától, vagy minek is? Vagy csak szerintem kell jönnie magától? Néma gyereknek az anyja se érti a szavát? Az a röhej, hogy pontosan tudom, miért nem mondom. Az ok marad az ollóim között, nem engedem fel a felszínre. Megtartom magamnak.
Az is kész röhej, hogy pontosan látom a helyzetem, látom a józanész-megoldást és nem teszem. Nem teszem, mert nem látom a másik emésztendő gyűjteményét, csak az észszerűségét. Nem teszem, mert képtelen vagyok neki fájdalmat okozni. Lehet, hogy nem is fájna neki?
Racionálisan cselekedve most mondanom kellene egy óriási köszönömöt és el kellene búcsúznom. Miért? Mert bomlik bennem a harmónia. Mert nem érzem, hogy kellek. Mert nincs hozzám elég lépés. Mert egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ennél sokkal többet érdemlek (igaz az egy másik kapcsolatról szólt), és mert kezdem azt érezni, hogy igaz ez.
Belőlem kiindulva nem mondok nagy köszönömöt és nem fogok elbúcsúzni. Miért? Mert a harmóniámat újra foltozom az eddig begyűjtött sok jóval, amit kaptam. Mert hallottam, hogy kellek és elhitetem magammal, hogy ez igaz. Mert nem tudom, hogy mit érdemlek.
Most majd, afféle jó rákjegyűként emésztem, amit befogtam az ollóim közé. Szépen csendben, hatalmas türelemmel, a folyó alján kuporogva sorra veszem a sok kedvességet, érzelmet, szavakat, ezerszer végigsimogatom magamban őket és emésztem. Azt, ami a józansághoz tartozik, szép lassan kiengedem az ollóim közül, mert művésze vagyok az önámításnak. Eleresztem mindazt, amire vágyom, és nem kapom meg. Csúnya árnyékot vetnek rózsaszín világomra.
Még lehet, hogy cselekvővé válok, és elmondom, mi hiányzik az ollóim közül és a harmónia-gúnya foltjairól. Nagyon kevés, nagyon egyszerű. És ez az, amit nem értek! Miért kellene külön mondani? Vagy jön magától, vagy minek is? Vagy csak szerintem kell jönnie magától? Néma gyereknek az anyja se érti a szavát? Az a röhej, hogy pontosan tudom, miért nem mondom. Az ok marad az ollóim között, nem engedem fel a felszínre. Megtartom magamnak.
Az is kész röhej, hogy pontosan látom a helyzetem, látom a józanész-megoldást és nem teszem. Nem teszem, mert nem látom a másik emésztendő gyűjteményét, csak az észszerűségét. Nem teszem, mert képtelen vagyok neki fájdalmat okozni. Lehet, hogy nem is fájna neki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése