Reggel a szokásos gyalogtúrám közben, a munkába menet azon gondolkodtam, hogy itt az ideje, hogy megírjam a tavaszi depresszióim történetét. Amik nem voltak igaz depressziók, csak éves rendszeres befelé fordulásim. Reggel igen feldobott hangulatomban megállapítottam, hogy ez már a múlté, hiszen több napja kisütött a nap és nekem semmi bajom. Nem ülök a lakásban, nem sírok és kifejezetten bírom, hogy szép idő van.
Nem én vagyok az egyetlen csodabogár, aki tavasszal nem kiragyog, hanem befordul. Tényleg azt hittem ez az idén elmarad.
Már délelőtt éreztem, hogy valami nem stimmel. Hazafelé már tudtam, hogy elkövetkezik, ami ilyenkor szokott: ahogy beérek a lakásba, sírva fakadok. Nem akartam, megtörtént. Nem túl biztató, hogy önkéntelenül is az ilyenkor szokásos forgatókönyv következett. Ezt csak most este gondoltam át, hogy ismétlem a gyakorlatot. A tavalyit. A tavaly előttit és az az előttit. Ennyi a változás: észrevettem, hogy ugyanazt teszem, ezért nem fogom tenni.
Tehát a cselekvéseim: sírva beültem egy kád forró vízbe, úgy fél órára. Eztán jött a zene. Na, nem valami, ihaj-csuhaj! Janis Joplin! Amikor jól kibőgtem magam már kezemben is volt a József Attila kötet. Meghallgattam még Ágnes Vanillától néhány József Attilát és végül még jött a Nagyon fáj, Hobóval. A katarzis is megérkezett:
„Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret, s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat”
Tavaly még biztosan fokoztam volna ezt, már nem is tudom meddig és hogyan? Ez a fejlődés. Az én fejlődésem! Most kifejezetten örülök, mert tudom, hogy nem csúszok mélyebbre és így a gödörből kikapaszkodva nagyon örülök a tavasznak!
Visszatérő jó hangulatomban, gondoltam kicsit kigyomlálom itt a számítógépemen felgyűlt gazt. Különös tekintettel arra a giga mennyiségű videóra, amit összegyűjtöttem. Mennyi Johnny Depp videóm van! És hogy került ez mind ide? Egyet sem dobtam, ki sosem lehet tudni ebben a válságos időszakban! Igazából semmit nem dobtam ki, de megnéztem jó párat és ide is biggyesztek egyet, mert régen nagyon szerettem. Jó, jó! Most is sírtam kicsit. Aztán megnéztem még egyszer, mert sírás közben nem jól láttam azt a gyönyörű férfiembert, aki itten szerepel benne. Lehet, hogy inkább csúnya. Nekem tetszik. Bírom, ha egy férfi nem szép, kivéve, ha Johnny Depp. Szóval nem tudom, hogy ez a pasi szép-e vagy csúnya, viszont a teste nekem túl izmos. Most mi van? Tetszik nekem ez a pasi vagy nem? A zene jó, Toni Braxton hangja tökéletes. A pasi meg jól úszik.
Most meg nem tudom abbahagyni az irkálást, mert eszembe jutott Paul Stanley szőrös hasa, ami nekem tetszik. Meg Stanley is tetszik, pedig nagyon csúnya. És John Malkovich is tetszik. Na, ő aztán tényleg borzasztó csúnya. Aki szép az nekem nem tetszik. (Van kivétel is, persze. Na, ki az?) Akkor most, aki nekem tetszik az csúnya? Akkor Johnny Depp végül is mégsem szép? Ez már magas logika, ami nekem nincs.
Elfáradtam.
Nem én vagyok az egyetlen csodabogár, aki tavasszal nem kiragyog, hanem befordul. Tényleg azt hittem ez az idén elmarad.
Már délelőtt éreztem, hogy valami nem stimmel. Hazafelé már tudtam, hogy elkövetkezik, ami ilyenkor szokott: ahogy beérek a lakásba, sírva fakadok. Nem akartam, megtörtént. Nem túl biztató, hogy önkéntelenül is az ilyenkor szokásos forgatókönyv következett. Ezt csak most este gondoltam át, hogy ismétlem a gyakorlatot. A tavalyit. A tavaly előttit és az az előttit. Ennyi a változás: észrevettem, hogy ugyanazt teszem, ezért nem fogom tenni.
Tehát a cselekvéseim: sírva beültem egy kád forró vízbe, úgy fél órára. Eztán jött a zene. Na, nem valami, ihaj-csuhaj! Janis Joplin! Amikor jól kibőgtem magam már kezemben is volt a József Attila kötet. Meghallgattam még Ágnes Vanillától néhány József Attilát és végül még jött a Nagyon fáj, Hobóval. A katarzis is megérkezett:
„Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret, s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat”
Tavaly még biztosan fokoztam volna ezt, már nem is tudom meddig és hogyan? Ez a fejlődés. Az én fejlődésem! Most kifejezetten örülök, mert tudom, hogy nem csúszok mélyebbre és így a gödörből kikapaszkodva nagyon örülök a tavasznak!
Visszatérő jó hangulatomban, gondoltam kicsit kigyomlálom itt a számítógépemen felgyűlt gazt. Különös tekintettel arra a giga mennyiségű videóra, amit összegyűjtöttem. Mennyi Johnny Depp videóm van! És hogy került ez mind ide? Egyet sem dobtam, ki sosem lehet tudni ebben a válságos időszakban! Igazából semmit nem dobtam ki, de megnéztem jó párat és ide is biggyesztek egyet, mert régen nagyon szerettem. Jó, jó! Most is sírtam kicsit. Aztán megnéztem még egyszer, mert sírás közben nem jól láttam azt a gyönyörű férfiembert, aki itten szerepel benne. Lehet, hogy inkább csúnya. Nekem tetszik. Bírom, ha egy férfi nem szép, kivéve, ha Johnny Depp. Szóval nem tudom, hogy ez a pasi szép-e vagy csúnya, viszont a teste nekem túl izmos. Most mi van? Tetszik nekem ez a pasi vagy nem? A zene jó, Toni Braxton hangja tökéletes. A pasi meg jól úszik.
Most meg nem tudom abbahagyni az irkálást, mert eszembe jutott Paul Stanley szőrös hasa, ami nekem tetszik. Meg Stanley is tetszik, pedig nagyon csúnya. És John Malkovich is tetszik. Na, ő aztán tényleg borzasztó csúnya. Aki szép az nekem nem tetszik. (Van kivétel is, persze. Na, ki az?) Akkor most, aki nekem tetszik az csúnya? Akkor Johnny Depp végül is mégsem szép? Ez már magas logika, ami nekem nincs.
Elfáradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése