Kiskosztüm vagy öltöny ...a jó munkahelyi miliőbe...

Ma nem dolgozom, szabin vagyok. Eddig semmi értelmeset nem csináltam. Beültem a kádba Szendi Gáborral, (a könyvével), közben hallgattam a rádiót (megtudtam, hogy nagyon jó kis válságkezelés készül), na meg persze megetettem Zsófit (a cicát). Még nem mosogattam, nem ágyaztam be. Egyfolytában jár az agyam, mondhatni karattyol. Kell is neki, mert tegnap volt egy jó hosszú gondolkodás-mentes periódusa.
Még mindig az Etetésnél tartva, eszembe jutott, hogy tegnap a melóhelyen jött velem szemben két ember, egy nő és egy férfi. Fiatalok, szépek (?), egészségesek, laptposok. És mi volt rajtuk? Kiskosztüm a nőn, öltöny a férfin. Pontosan az a kép, ami így szól (ez jó kis képzavar, de így hagyom, mert ez mostan itten az én szabadságom, és különben sincs kedvem átfogalmazni):

„Kiskosztüm vagy öltöny
Mindegy csak ne csöpögjön
A véred a kőre a jó
Munkahelyi miliőbe”

Szegény fiatalok, nem tehetnek róla, de ez jutott, az eszembe róluk. Először. Másodszor pedig nagyon sok minden. Megpróbálom összeszedni, hová is kanyarodtam a csöpögő vértől.

Elég gyakran terítékre kerülök (nem úgy, hanem amúgy), hogy miért úgy öltözöm, ahogy, miért olyan a hajam, amilyen és a „non plus ultra”, az a nyomorult lábbeli. Télen bakancs, tavasszal tornacipő, nyáron saru. Most a tornacipő a probléma. Az én tornacipőm. Pedig, szerintem nagyon szép, fehér. Na és a praktikum! Tudok menni. Nem utolsó dolog, hogy nem fáj a lábam. Mi is ezzel a probléma? Nekem semmi. A kiskosztümös és egyéb trendi ruhások (nők) körében többször felmerül, hogy nekem már nem farmerban, meg hosszú hajúan, meg tornacipőben kellene járnom, mert az én koromban ez már nem tetszetős. Na, most. Amikor az utcán rám dudálnak, vagy csak megfordulnak utánam (férfiak), gondolom, nem azért teszik, mert annyira ocsmányul nézek ki. Másfelől, az lehet a látszat miközben ezt itt fejtegetem, hogy én pont annyira nem bírom a kiskosztümösöket, mint ők engem. Kérem, itt a nagy különbség! Szerintem van olyan nő, akinek igenis nagyon jól áll, mert tudja viselni, mert hozzá illik, és a nagy egyformaságból képes kitűnni, mert ízlése lévén egyedivé tudja tenni a megjelenését. Ahogy én sem vagyok pont olyan, mint a többiek, akik tornacipőt, hordanak.
A lényeg a harmónián van. Azon szoktam leginkább meglepődni, mikor egy-egy ilyen beszélgetés kapcsán, felemlítem, ezt a nagyon bonyolult fogalmat és nőtársaim közül sokan, úgy néznek rám, mintha valami vegyi képletet idéznék. Ez furcsa. Ha valakinek, hát a nőnek tudnia kell, mi is az a harmónia. Többen nem tudják. Volt, aki szerint, az a harmonikus, amikor fekete cipőhöz fekete táskát hord valaki. Nem, ezt összeillőnek mondjuk. A fekete cipő, táska és öv, akkor is összeillik, ha leteszem a földre. Először is önmagával kellene harmóniában lenni a népeknek, amit kifejeznek a ruházattal is. Így aztán nagyon kiegyensúlyozott képet mutathat egy csiricsáré öltözet, ha azt a megfelelő ember viseli és én például nagyon szétesett lennék, ha mégoly drága, de annál divatosabb tűsarkokon tipegnék, szűk szoknyás, blézeres ruházatban.

Továbbiakban még azon is elgondolkodtam, hogy ez az egész megint odavezethető vissza, hogy kényelmesebb elfogadni, amit a világ előír, a társadalom elfogadottnak nyilvánít, mint esetleg valami egyéni dolgot magunkra cibálni és viselni azt. Ezzel az uniformizált hivatali viselettel egy csapásra elfogadottá lehet válni (az első benyomásra), egy kaszthoz lehet tartozni és egy pillantás alatt látható, hogy ez a „mi kutyánk kölyke”. Nem kell nagy köröket tenni, hogy meghallgassuk, odafigyeljünk, hanem eleve úgy nyitjuk a fülünket, ahogy egy kasztbelit hallgatunk. Nagyon praktikus még az uniformizált öltözet olyan szempontból is, hogy nem kell félni, hogy valami személyes derül ki rólunk. Jól el lehet bújni a nagy szürke masszában. Biztos van, aki ezt szereti. A kérdés onnan érdekes, hogy az illetőnek volt-e, van-e személyisége, amit eldugjon, vagy az agyát és a lelkét is kiskosztümbe öltözteti? Szerintem jól látható, hogy ki az, aki a lelkében farmernadrágos hippi, és külső tényezők miatt vett fel valami nagyon sablonosat. Ők azok, akiken nem áll jól a kiskosztüm vagy öltöny.

Végül: tőlem mindenki azt hord, amit akar. Nekem eszembe sem jutna bármelyik kolléganőmet, ismerősömet megszólítani csak azért, hogy elmondjam: szerintem neki nem ezt vagy azt kellene hordania. Engem nem is hallgatnának meg, mert egy ilyen lökött tyúk a húsz karkötőjével nem autentikus. Viszont harmonikus.