2009. március 8., vasárnap

Öthetes

Nekem is van gyerekem. Felnőtt. Mint mindenki, ő is csecsemőként kezdte az életét. Tehát nekem is volt csecsemőm.
Azt tudom, hogy nem voltam egyszerű anyuka. Többszöri hallás-és látásvizsgálatot végeztem szegény gyerekemen. Agyon aggódtam magam miatta. Mind a testi fejlődésére és épségére, mind a szellemi, lelki fejlődésére is ügyeltem. Minden rezdülését figyeltem, értettem. Együtt éltem vele. Lelkileg is.
Öthetes korában is együtt voltam vele, ebben egészen biztos vagyok.

Nem értem, hogy lehet egy öthetes csecsemőt „csak” negyedórára magára hagyni? Negyedóra? Annyi éppen elég, hogy megfulladjon. Annyi éppen elég, hogy a bölcsőhalál magával ragadja.

Utálok ítélkezni, hiszen semmit nem tudok az eltűnt kisbaba körülményeiről. Nyilván nekem nagyon könnyű dolgom volt, mert nem a kútról kellett vizet hoznom és a lakásban volt WC is. Szóval nem tudhatom, miért maradt magára a kisbaba „csak” negyedórára.

Azt tudom, hogy a baba most nagyon fél. Elvették tőle a biztonságot jelentő szagokat, hangokat és az anyját. Megszerezte élete első tapasztalatát, amit egy életen át fog hordozni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése