Olvasgattam ezt az újonnan felfedezett József Attila verset – hőemelkedéssel ágyban fekve. Megint az örökös kérdést próbáltam megválaszolni: honnan a fenéből jöttek neki azok a sorok, megfogalmazások? Mert én például – szerintem majdnem mindenki – úgy mondanám, hogy: "én nem bírom tovább”. A vers címe, pedig: Tovább én nem bírom. Így, ennek az egy mondatnak van ritmusa, dallama, indulata. Nem véletlenül nem én vagyok József Attila, ugye.
Aztán megint eszembe jutott, amin szintén régóta gondolkodom, hogy miért van az, hogy a férfiak azok, akik ilyesmit tudnak:
„ Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!”
és ez is:
„Szelíd keze csak símogat majd,
Szeméből kibuggyan a kláris.
Zenélő, örök sebeinkből
Kihajtanak a violák is”
és még egy kedvenc:
„Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak”
Szóval ezeket férfi írta A férfiak szerzik a zenét, festik a képeket, írják a regényeket. Tolsztoj honnan tudta milyen egy nő szerelme? És Flaubert? Ők az álomférfiak? Igazat kell adnom egy barátomnak: nem! Az igaz, hogy amit megfogalmaznak és főleg, ahogy teszik, lenyűgöz, elvarázsol és képes vagyok másfél órát töprengeni egy-egy versen. Sőt egyszer egy koncerten azt vettem észre, hogy nem veszek levegőt, olyan hatással volt rám. Férfi volt az előadó. (Hobó és József Attila, Ülni, állni, halni c. versét énekelte meg)
DE! Kapcsolatban élni velük nem lehetne. És arra is rájöttem, hogy itt volt a példa, testközelben és majdnem belepusztultam. Egy ösztönlény, zseniális önkifejező, egy varázslatos személyiség, érzékeny, kedves, tehetséges. Férfi is. Megmérgezett, elégetett – majdnem. Egy nőnek valóban nem erre van szüksége. Illetve az olyan nőnek, mint amilyen én vagyok, nagyon nem. Ez a személyiség, az ilyen általam idealizált férfi, nem egészít ki, nem lehet őt befogadni, hiszen annyira autonóm. Őmellettük egy nő nem lehet csupa érzelem, szenvedély. Oda ráció kell, nagyon sok tárgyilagosság és érteni, hogy mit miért tesz a másik és mit, miért nem tesz. Ez nem én vagyok. Bár hihetetlenül okos is vagyok :) , azért leginkább az érzelmeim éltetnek.
Egy szó, mint száz: áldás a teremtésnek a sok női lelkű férfiért, de én igazán, a férfi lelkű férfiakat szeretem. (mondjuk….khmmm ….Johnny Depp? ….véletlenül ő jutott az eszembe...a lelkéről fogalmam sincs....lehet, hogy nem is érdekel?...no ezt még megírom...)
Aztán megint eszembe jutott, amin szintén régóta gondolkodom, hogy miért van az, hogy a férfiak azok, akik ilyesmit tudnak:
„ Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!”
és ez is:
„Szelíd keze csak símogat majd,
Szeméből kibuggyan a kláris.
Zenélő, örök sebeinkből
Kihajtanak a violák is”
és még egy kedvenc:
„Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak”
Szóval ezeket férfi írta A férfiak szerzik a zenét, festik a képeket, írják a regényeket. Tolsztoj honnan tudta milyen egy nő szerelme? És Flaubert? Ők az álomférfiak? Igazat kell adnom egy barátomnak: nem! Az igaz, hogy amit megfogalmaznak és főleg, ahogy teszik, lenyűgöz, elvarázsol és képes vagyok másfél órát töprengeni egy-egy versen. Sőt egyszer egy koncerten azt vettem észre, hogy nem veszek levegőt, olyan hatással volt rám. Férfi volt az előadó. (Hobó és József Attila, Ülni, állni, halni c. versét énekelte meg)
DE! Kapcsolatban élni velük nem lehetne. És arra is rájöttem, hogy itt volt a példa, testközelben és majdnem belepusztultam. Egy ösztönlény, zseniális önkifejező, egy varázslatos személyiség, érzékeny, kedves, tehetséges. Férfi is. Megmérgezett, elégetett – majdnem. Egy nőnek valóban nem erre van szüksége. Illetve az olyan nőnek, mint amilyen én vagyok, nagyon nem. Ez a személyiség, az ilyen általam idealizált férfi, nem egészít ki, nem lehet őt befogadni, hiszen annyira autonóm. Őmellettük egy nő nem lehet csupa érzelem, szenvedély. Oda ráció kell, nagyon sok tárgyilagosság és érteni, hogy mit miért tesz a másik és mit, miért nem tesz. Ez nem én vagyok. Bár hihetetlenül okos is vagyok :) , azért leginkább az érzelmeim éltetnek.
Egy szó, mint száz: áldás a teremtésnek a sok női lelkű férfiért, de én igazán, a férfi lelkű férfiakat szeretem. (mondjuk….khmmm ….Johnny Depp? ….véletlenül ő jutott az eszembe...a lelkéről fogalmam sincs....lehet, hogy nem is érdekel?...no ezt még megírom...)
Tehát hol is tartok férfiügyben? Na, menjen azt kalapáljon és mit érdekel engem, hogy mire gondol közben! De, ha bejön a szobába…..felejtse el a kalapálást! Meg a részecskegyorsítót is! (mi a fenének az a részecskegyorsító??????)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése