Ritka szar keddem, ritka szar estéjén megállapítom, hogy lehetetlenség „normálisan” élnem.
Alátámasztottam ezt még egy újabb olvasmánnyal. Összegeztem amit eddig tudok, és hatalmas tudásom végeredménye: életképtelen.
Az asztrológia, a számszimbolika, a Tarot, a pszichológus és végül az Enneagram. Tökéletes fedésben ugyanazt mondják nekem, rólam.
Két lehetőség van. Az egyik az ugyanígy tovább, olykor mélypontokkal. Ez lesz a körbejárás.
Másik lehetőség, berendezkedni egy életem végéig tartó (meddig tarthat még?) terápiára.
Harmadik lehetőség, mint élőnek nincs.
Ritka szar keddem, ritka szar estjén eszembe jutott Larry Brown, akinek a pszichiátere egy év terápia után megállapította: „Lehet, hogy az élet mégsem való mindenkinek.”
Akinek nem való az élet, hogy kerül ide? Én, hogy kerülök ide? Ilyen tévedés nincs. Oka van. Ha megtudom, akkor jobb lesz? Mit kell még megtanulnom? Magamat? Unom már. Magamat is, másokat is. Az életet is.
Százmillió frázist tudok idézni, hogy mihez kellene kezdenem. Százmillió okos tanácsot tartok az agyamban. Semmire nem jók. Nem jók, mert pontosan tudom, mi lenne a megoldás. Stabilan, megrendíthetetlenül biztos vagyok benne. Nemcsak a tapasztalataim alapján, hanem ott van a csillagállásaimban, a számszimbolikában, a Tarotban, az Enneagramban. Nincs ott a hogyan.
A százmillió tanácsot unom, utálom. Nem rám szabott, nem rólam szóló általános okosságok. Hagyjanak már békén vele!
Ritka szar keddem, ritka szar estéjén helyesbítek: ma is volt húsz percem, ami jónak mondható.
Helyesbítek a tegnaphoz. Azt hiszem, mégis a pokol útját kezdem megint. Lehet, hogy csatlakozom valamelyik nem normálishoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése