Oscar Wilde szerint a szenvedély legyőzésének egyetlen módja, ha kiéljük, megéljük, átéljük.
Az indiánok meg ezt gondolták: „Ha mondod, elfelejtem, ha mutatod, nem látom. Ragadj el, és megértem!”
A Quimby odaadja magát, ha megadja magát. Ha megadja magát, magát adja. Neki.
Lehet ellenállni józanésszel és lehet szenvedni. A szenvedő önmaga marad?
Feldmár szerint, aki szeret, nem akar semmit. Aki nem akar semmit csak szeret, az odaadja magát.
A Quimby versbe foglalta és megzenésítette Feldmár gondolatát. A „Magam adom” nem akar semmit. Nem akar, mert tudja, hogy elveszett lenne, ezért boldogan adja magát.
Meggyőződésem, hogy nem érdemes másként.
Folyamatosan hallgatom. Felkavarodom. Ez jó nekem. Találtam valamit, ami engem igazol. Találtam valamit, ami legalább egy kicsi bizonyosságot ad nekem, hogy nem vagyok őrült, és ami talán fontosabb: nem vagyok egyedül.
Már nem félek attól, aki vagyok. Jól vagyok. Így ahogy vagyok. (most, ma, 20:54-kor)
Csernus, aki kemény, aki szubjektív leszögezi: az élet túl rövid, ahhoz hogy boldogtalanságban teljen.
Lehet-e boldogságot érezni, ha nem adom oda magam, ha nem magam adom? Elveszik-e az odaadás által a Csernus által sokszor hangoztatott büszkeség? Ha tudom, hogy ki vagyok, honnan jöttem, hol dagonyáztam sokáig, és hova tartok, akkor tudom ki az, mi az, amit odaadok. Erre lehetek büszke is. Megadással együtt. Lehet-e büszkébb egy ember arra, mint hogy ismeri és vállalja az érzelmeit, és tudja az agyával, hogy miért és kinek adja oda?
Meggyőződésem, hogy nem megy másképp.
Erős is vagyok. (most.20:59) Ezt is alátámasztom egy Rochefoucauld mondattal:
Ha ellenállunk szenvedélyeinknek, az inkább gyengeségüknek, semmit erőnknek köszönhető.
21:02, és még mindig jól vagyok. …nem suttogom elkántálom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése