Kérdés

Ismét van ezer kérdésem, amire nem tudom a választ. Első kérdésem, hogy miért van annyi kérdésem? Van olyan is, amire választ fogok kapni, mert tudom, kit kell megkérdezem.

Okos az illető ráadásul konkrétan hozzá szólnék. Ha okosat kérdezek okos választ kapok majd.

Mi van azokkal a megoldatlan felvetéseimmel, amikkel kapcsolatban azt sem tudom kihez, mihez forduljak? Kézenfekvő a sok bölcs, akiknek írásai itt sorakoznak a polcokon. Naná, hogy keresgéltem! Annyival lettem okosabb, hogy az igazán nagyok (Rudolf Steiner, Alan Watts, Lao-ce, Jung) magára hagyják az embert. Nem azért, mert gonoszak, hanem azért, mert ők tudják, hogy nincsenek válaszok. A válaszok egyéniek, ahogy a kérdések is azok. Az én kérdésem csak az enyém, ezért a válasz is nálam van valahol. Hol? Erre sem mondanak semmit.

Popper legalább megerősít, hiszen ő is kérdez. Válaszai, ha vannak csak az övéi. Nem vehetem kölcsön.

Jól körül vagyok bástyázva okos gondolatokkal, ami kapaszkodónak jók és arra, hogy újabb kérdéseim legyenek. Oshoval vitatkozom és Csernussal is. Szubjektívak, ezért jók. Ezért van velük vitám.

Közben meg észrevettem, hogy jól mellébeszélek, mert nem akarom kinyögni mi a bajom. Nem is fogom, de így legalább addig sem azzal foglalkozom és dolgoztatom kicsike kis agyamat, amikor megpróbálom a szavakat jól használni. Keresem a szinonimákat, kitörlök mondatokat, újakat írok, és már közben tudom, hogy sehogy sem jó ez az egész.

Mégis ideíródik a mai legbosszantóbb kérdésem. Miért vagyok szomorú, amikor már-már boldogságfélét érzek? Na? Egyelőre csak az jut eszembe, mint hevenyészett válasz: nem vagyok normális. Ezt én most elfogadom magamtól és ezért veszem a bátorságot és Buddhával is kötekedni fogok. Kristálytiszta és megcáfolhatatlan logika a tanítása. A vágy kielégítése újabb vágyakat szül. A szenvedés – amely minden létezés lényege – a vágy, a sóvárgás miatt van. Meg kell szüntetni a vágyat és megszűnik a szenvedés. Más mesterek viszont kétpólusú világról beszélnek. Itt van rögtön a taoista jin-jang rendszer. Az örök változásában állandó, és szintén cáfolhatatlan elmélet. Buddhához visszatérve és a taoista szimbólumot segítségül véve, azt mondom: sosem tudnám értékelni mi a boldogság, ha nem tudnám, mi a szenvedés. Viszont megvilágosodás sem lehetséges megélt vágy nélkül és szenvedés nélkül. Amit Buddha kínál az a szenvedés nélküli lét. És vágy nélküli is. Így szépen eljutottam ugyanoda ahova mindig, de most nagyon leleményesen magyarázom meg, miért vagyok nagyon messze még attól, amit Buddha tanít? Nem akarok lemondani a vágyaimról, még akkor sem, ha ezért olykor szomorú is vagyok. Mint most.

Ebből az egészből egyetlen dolog derült ki: évek óta nem haladok a vágy nélküli élet kérdésében. Bevallom nem is nagyon igyekszem. Eleve nyolc ösvényen kellene bandukolni. Egyszerre. Kiválasztottam belőle a helyes cselekvést, a helyes figyelmet és a helyes elmélyülést.

Figyelek valakire, igyekszem vele helyesen és elmélyülten cselekedni. Valamire ez is jó lesz. Jó esetben örömre. A rosszra meg nem is gondolok.