Minap ücsörögtem egy padon. Gyaloglás közben begörcsölt a lábam, ezért kénytelen voltam leülni, pedig éjszaka volt, meg hűvös is. A görcsről eszembe jutott, hogy mikor történt velem ilyesmi legutóbb - mármint lábgörcs – és ettől igencsak mosolyogtam, ott magamban.
Leült mellém egy férfiember. Megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e? Mondtam, hogy igen. Ő meg elkezdett beszélni. Az első percekben nagyon bírtam. Hihetetlen okos dolgokat mondott. Aerodinamika, egyszerű gépek, klímaváltozás. Folyamatosan. Megkérdeztem tud-e valamit a részecskegyorsítóról ott az űrben? Tudott. Nagyon sokat, és még az űrkutatásról is beszélt. Repkedtek a dátumok, adatok. Én meg nagyon untam. Szóltam neki, hogy nem érdekel már, amit beszél, mondhatni: unom. Nem ijedt meg! Megállapította, hogy én humán beállítottságú vagyok, és máris következett a filmek, könyvek, versek sora. Művek esszenciái, mondanivalók, üzenetek, összehasonlító elemzések. Én meg közben néztem az embert. Negyed órával előbb, még jóképűnek találtam és okosnak. Ezen a ponton nevetségesnek.
Felálltam a padról (elmúlt már a vádlim görcse is), mondván, hogy hazamegyek. Ez a nagyon okos ember elkísért a villamosig és közben folyamatosan mondta a magáét, de már festményekről és szobrokról is kisebb előadást tartott. Én egyszer sem tudtam megszólalni, mert nem vette észre, hogy lenne mit mondanom. A villamos megállóban megkérdezte, hogy nem cserélünk-e telefonszámot? No, gondoltam van valami, ami érdekli belőlem is! Ennek ellenére nemet mondtam, amin nagyon meglepődött. Azt hitte, hogy találkozhatunk még, hiszen annyira jól tudtunk beszélgetni! Szegény nagyon összetört, amikor szembesítettem vele, hogy még a nevemet sem kérdezte meg. Elnézést kért, de láttam nem érti a helyzetet. Pedig milyen okos volt! Önmagától elvakulva még azt sem érzékelte, hogy eszem ágában nincs ismerkedni, telefonszámot csereberélni, sem vele, sem mással.
Nagyon veszélyes az éjszaka egy nőnek egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése