Erkölcsös kádfürdő

Négykor keltem. Éjfélkor feküdtem le. Azt a négy órát sem igazán alvással töltöttem, mert fel vagyok zaklatva (így germánosan), de úgysem mondom meg miért?!
Mi mást tennék reggel négykor, mint fürdök? Eszembe jutott, hogy kitakarítom a konyhaszekrényt, de hajnalban nem túl elegáns dolog – a szomszédokra tekintettel – lábasokkal zörögni. Ezért inkább jól teleszórtam a kádat izomlazító sóval (fáj a combom, mert meghúztam valami izmot, azt hiszem), és vittem az újságot is kádban ülni. Még a rádiót is bekapcsoltam, macskát is behívtam, mert ha nincs bent, akkor két perc múlva nyávog, hogy be akar jönni.
Az újságban Csányi nyilatkozik három oldalt, bankról meg gazdaságról. Nekem kötelező olvasmány. Meg is fogom tanulni, csak még nem érek rá.
De mit hallottam a rádióban? Egyik (még) ellenzéki politikus nyilatkozott. Igazság szerint nem tudom miről akart beszélni, de mondott két olyan mondatot, hogy rögtön felébredtem.
Az egyik: „a magánvéleményem erősebb lenne, mint a politikai.” Skizofrénia. Nincs mese hasadt tudat. Na, de ezt tudatosan generálni? Vagy úgy van ez, hogy amiben nem egyezik a pártjával, az magánvélemény, de egyébként mást mond, ami a pártvélemény? Gusztustalan. Tudom, megint naiv vagyok, és így működik a politika, na de így kimondva?!
A másik mondatot nem tudom szó szerint, de értékválasztásról beszélve, azt mondotta Pelczné Gál Ildikó, amennyiben a pártjának fontos a család és az erkölcs, neki ezt a tevékenységével, viselkedésével üzennie is kell, ettől lesz hiteles. Ettől? Nem akkor lenne hiteles, ha önmagát képviselné, és szerencsés esetben az egybe esne a választói és a pártja többségének értékrendjével?
Persze én erősen befolyásolt vagyok, mert ha az erkölcs szót meghallom, kifutok a világból, főképp, ha mint egy megmásíthatatlan eredőt emlegetik. Soha ki nem derül, ki mit ért erkölcs alatt, viszont nagyon hangsúlyos a fogalom. A muzulmán világban erkölcsös a négy feleség, Osho erkölcsei szerint egy nőnek négy férfire lenne szüksége, a világ messzi tájain, pedig elfogadott, hogy gyerekek szedik a kávébabot, éhbérét, hogy a nyugati ember jól kezdje a reggelét. (Mellesleg ezeknek a gyerekeknek nincs tejeskávé reggelire.)

Különben is! Nem kell semmit sem üzennie senkinek. Nem az én gondolatom, de a magaménak érzem, amit Popper írt a „tökjanikról” (Ady után rövidítve a nevet)
A tökjani erkölcsét külső és felső hatalmak határozzák meg. Ők mondják meg, hogyan gondolkodjon, miben kell hinnie, miként kell viselkednie? Csak ezt kell betartania és akkor derék ember. Az „európai lélek” (vs. tökjani) úgy érzi, hogy azért felelős, hogy szinkronban legyen saját erkölcsi törvényével. Mindig befelé figyel: mit szólok én saját magatartásomhoz? Ezért lelkiismereti válsággal, bűntudattal fizet. A tökjani kifelé néz: „Mit szól a viselkedésemhez a többi ember?”

Abban biztos vagyok, hogy az én jelenlegi feladatom (mondjuk karmám), hogy ezzel megbirkózzak. Számtalanszor belefutottam már a tökjanikba, és sokszor későn vettem észre, hogy nem kell megnyílni feléjük, vitázni meg egyszerűen energiapazarlás.
Volt olyan időszak az életemben, amikor nem titkolhattam, hogy baj van körülöttem. Úgy nehéz leplezni a krízist, ha az embernek idegösszeomlása van. Előbb-utóbb megtudták körülöttem, hogy a gyerekemmel van gond. (két évvel ezelőttiről van szó) Atyám! Azokat az erkölcsi magaslatokat! Kevés kivétellel, olyan kritikákat kaptam, hogy csak úgy kapkodtam a fejem! Akkor jöttem rá, hogy nem kell ebbe belehülyülni – abba, hogy ki, mit mond – amikor egy férfi kollégám osztotta az észt nekem. Olyan, akinek nincs gyereke, így nulla tapasztalata van arról, mi az: szülőnek lenni. Először megijedtem, majd dühös lettem, később folytattam az önvizsgálatot és természetesen ennek túlzó formáját, az önmarcangolást.

Az biztos, hogy ha annak idején benyelem mindazt, amit akkor hallottam, sokkal elfogadottabb lennék – derék ember. A zártosztályon.
Inkább Popperhez fordultam – mint önigazolás – és elolvastam a tökjaniságról szóló írását. Megnyugodtam. Normális, hogy bűntudatom van és normális, ha fenntartásokkal kezelem a külső kórus értékítéletét.


Hát így vagyunk, most kampány idején. Sok megmondó ember úgy viselkedik, ahogy a párt erkölcse megkívánja. Nincs nehéz dolguk, hiszen senki nem tudja mi a párt erkölcse, azt viszont mindenki tudja, mit kell mondani és hogyan kell gondolkodni. Ők - pártoknak emberei - meg továbbmondják az embereknek, mi az üdvös számukra, hol a megoldás, mi a követendő minta. Így aztán sok millió ember követi a nem létező erkölcsi megfelelést. Tiszta sor.

Na de reggel négykor ezzel foglalkozni! Normális vagyok én?