Süni-ruha

Azon kaptam magam, hogy a süni-ruhámat vettem fel. Kezdek begömbölyödni és szúrni fogok, ha valaki hozzám akar érni. Azaz nagyon sérülékeny vagyok és védem magam. Azt hiszem ez most így rendben is van, de az már kevésbé tetszik, hogy észrevettem: szép lassan téglákat hordok magam köré. Falat kezdek építeni. Most úgy térdig érhet. Azt hiszem, ezt a kis sáncot meghagyom egy darabig. Ha már valaki minden áron meg akar közelíteni, ugorjon egy kicsit, és ha már belül van, gömbölyítsen ki – különben megszúrom.
A páncélzatomat is megvizsgáltam (kb. hat éve tettem el), rozsdás. A hatalmas tüskéim sem olyan ijesztőek, mint mikor megszabadultam tőlük.

Diagnosztizáltam magam. Holisztikusan. Hogy is vagyok? A hármas egységem, nem mondható stabilnak. Megborultam. Szétszedem a hármat, majd újra összegyúrom.

Test. Működik. Az más kérdés, hogy utálok tükörbe nézni, mert minden ott van az arcomon. Még a hajam sem fénylik, úgy ahogy szokott.
Egyébként funkcionálisan üzemelek. Leszámítva egy-két régen használt üzemmódot. Például az emésztőrendszerem húsemésztési modulja, nagyon régen nem volt bekapcsolva. A többi vegetatív részem rendben. Legalábbis nincs üzemzavar.
Idejét sem tudom, mikor voltam úgy igazán fizikailag terhelve. Gondolom, nem tudnám körbefutni a szigetet. Fáj a combomban egy izom. Szerintem kicsi szakadás lehet.
A jóga megy. Egyensúly gyakorlatoknál nem tudom becsukni a szemem. Íme, hát megbillentem.

Lélek. Működik. Túlműködik. Teljes zűrzavar. Fáj. Biztos kicsi lélekszakadás lehet. Szégyen, nem szégyen: ma sajnáltam is magam. Aztán meg dühös voltam. Nem magamra. Az elmúlt „Ő”-re. Egészen új érzés is keletkezett: nem tudom elképzelni, hogy hozzámérjen. Puff neki! Na, nem mintha annyira nyomulna. Persze ez jó jel. Az összes pasi így múlt el bennem. Én egyiket sem akartam elmulasztani. Egyet mégis. De az más. Az sokáig tartott. Elfáradtam. Elfáradtunk. Elmúltunk egymásnak.
A lányom távol van. Nem fizikailag. Ez fáj. Hiába a nagy okosság, hogy majd ésszel, meg okosan. Jó, legyen. Baromi okosan fáj.
A zűrzavar közepén tátong a nagy űr. Nem szoktam hozzá, hogy üresség legyen a lelkemben. Megfigyeltem, hogy ilyenkor, mint egy fényreklám, futnak a fejemben a versek. Nagy László, József Attila, Ady. Egyik sem volt teljesen komplett. Úgy látszik, nekem ilyesmivel töltődik az űröm. Ilyenkor lehetne jó verseket írni. Meg blog bejegyzést is. Ha tudnék.
Oshotól tudjuk, hogy a szerelmes ember, nem ír verset, nem farag szobrot. Mert boldog a lelke, mert kitölti a szerelem. Nekem most nem tölt ki senki semmit. Legalább egy rohadt szobrot tudnék faragni! Azt persze nem írta meg Osho mester, hogy akinek semmihez nincs tehetsége, mit csináljon, amikor nem szerelmes?
Ebből levezetem tiszta logikával: ahhoz, hogy ép maradjon a lelkem, szerelmesnek kell lennem. Verset írni nem tudok, ahogy festeni sem. Marad a szerelem. Azzal legalább nem ártok embertársaimnak. Sőt két embernek jót teszek.

A szellem vagy ész. ??????
Itt baj van. A munkámat el tudom végezni. Értem is, amit csinálok. Még az új utasításokat is megértettem. Ez nem újdonság. A többi néma csend. (ha már költői vagyok, ugyebár)
Az agyamról, a gondolkodásomról, szellemi képességeimről nincs véleményem. Nincs róla gondolatom. Most átlagon alul értékelem. Mi az átlag? Honnan tudjam? A saját átlagomat tudom. Alatta vagyok, pedig eleve nem nagy kihívás.

Ezzel együtt nem olyan régen mondta nekem valaki, hogy szép vagyok. Lelke raja. Pár napja mondta valaki, hogy szerethető vagyok. Ma meg azt hallottam, hogy tudok gondolkodni.

Talán hasznos lenne, ha nem magamra hallgatnék, hanem az ismerőseimre, rokonaimra? Talán nem érezném magam ennyire nullának. Talán nem is kellene süni-ruhában járnom és falakat emelnem.

Ez egy mérleg típusú holisztikus diagnózis – azaz statikus. Egy pillanatnyi állapotot mutat. Az eredmény-kimutatást, majd akkor készítem el, ha auditállták a mérleget. Nem véglegesek az adatok. Holnapra még a hajam is visszanyerheti fényét, és a szemem sem szomorú lesz, hanem majd ragyog a szerelemtől. Akkor meg a franc sem akar mérleget készíteni! Eredmény meg lesz, kimutatás nélkül is. Bemutatás lesz. Én fogom bemutatni milyen az, amikor jó állapotban vagyok.