(Egy)beolvadás

Úgy egyébként nem nagyon értem, hogy miként gondolják ezt az ősrobbanás dolgot? Gondolom, nem arról van szó, hogy a semmiből lett egy robbanás, mert az hülyeség. Viszont ha csak az érdekli őket, hogy a Föld miként keletkezett, akkor az nekem kicsit szűk keret, hiszen az az igazi nagy kérdés (számomra), hogy a világegyetemmel mi volt? És megint csak egy újabb kérdés: mi az a világegyetem? Hiszen valószínűleg iszonyú keveset ismerünk belőle. Illetve ismernek a csillagászok, elméleti fizikusok. Én semmit nem tudok, nyilván ezért teszek fel ennyire primitív kérdéseket.
Engem sokkal jobban érdekelne a vége – ha lesz.
(A Langorierek támadásában valami izék felzabálják a világot. Jönnek és zabálnak és utánuk tényleg a nagy büdös semmi van csak.)

Eszembe jutott, hogy olvastam egyszer a köztes létről. Amikor az ember meghal és kóvályog egy darabig a bardoban. Manapság már csak pár száz évig. Mostanság gyorsan újjászületünk. És az úgy van, hogy akik félnek beleolvadni a „megsemmisülésbe”, azaz elveszteni azt az énjüket, amit ebből az életükből még érzések szintjén elvittek magukkal, azokat lehet megidézni, mint szellemeket. És azt is tudom, hogy a szellemek nem kopognak, mert nincs fizikai megtestesülésük. Két esetről is tudok, amikor mint egy érzés jelent meg az elhunyt, az itt maradóknak. Az egyik anyám volt.
(nem vagyok őrült és nem képzelődtem)

Azt elhatároztam, hogy majd, ha ott fogok állni a beolvadás problematikája előtt, nagyon fogok figyelni, hogy ne féljek elveszíteni azt a nagyon szeretett énemet, és bátran menjek a megsemmisülésbe. Mert minél előbb szeretnék visszajönni. Egyrészt jó buli ez a földi lét, másrészt van itt az a problémám, amit nem biztos, hogy megoldok ebben a létben. Harmadrészt: több újjászületés, több szex.
Erről jut eszembe: mi van akkor, ha ott áll Johnny Depp is tétován, már jó ideje? Majd segítek neki beolvadni.